Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - Sulitková, Ludmila: Az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András kancelláriájának működése és személyzete : Historické študie, XXV., 1981. 175–214 / 35–78. o.
46 Ludmila Sulitková nyességükről és képességeikről, mégpedig az uralkodó belpolitika intencióinak szellemében. Ezt a tényt csak aláhúzza az a körülmény, hogy az ilyen típusú arengát tartalmazó oklevelek szinte kivétel nélkül világi címzetteknek készültek, minthogy az uralkodó bennük vélte megtalálni saját híveit. 5 6 A többi arenga-típus összehasonlíthatatlanul ritkábban fordul elő, ugyanakkor jóval nagyobb mértékben függtek az idegen mintáktól, s közülük több az oklevélnyerő környezetében készült oklevelekben található. A „memoria-oblivio"-típusú arenga esetében például egyöntetűen sikerült bizonyítanunk az erős franciaországi hatást, azokban a kancelláriai kiállítású oklevelekben pedig, amelyek arengái valamely kérés teljesítését tartalmazzák, a pápai oklevelek hatása mutatható ki. Az idő tájt a pápai és franciaországi okleveles gyakorlat hatása a magyar királyi oklevélkiadásra természetesen közvetett módon érvényesült, mégpedig a régebbi kancelláriai formuláriumok közvetítésével. jEgyik hatás sem HL András idejében mutatható ki először, hanem szinte az egész XIII. század során folyamatosan érvényesült mind a kettő. Amint az a III. András által kibocsátott okleveleknek a XIII. századi magyarországi királyi — arengát tartalmazó — oklevelekkel történt egybevetése révén kiderült, nem szabad ezeket a hatásokat túlértékelni és azt képzelni, hogy a magyarországi okleveles gyakorlat idegen mintáktól függően fejlődött. Ezzel szemben azt látjuk, annak ellenére, hogy bár a XIII. századi általános európai fejlődésből sok mindent befogadott - s többek közt ennek köszönhetően a magyarországi oklevél színvonala megegyezett a többi európai kancelláriai produktum korabeli színvonalával —, ugyanakkor a magyarországi viszonyok sajátosságait is közvetlenül tükrözte, amint azt a „fidelitas"-típusú arenga sajátos megfogalmazása is bizonyítja. Az arengával a XIII. század folyamán végig találkozhatunk a királyi oklevelekben. Ugyanakkor számuk — az arengát nem tartalmazó privilégiumokkal való összevetésben — a század vége felé csökken, ami összefügg az írásos tennivalók rendkívüli megnövekedésével, s egyúttal az oklevéladás egyre tökéletesedő folyamatával is. Ez utóbbi jellemzője, hogy egyre közkedveltebbé váltak az egyszerűbb oklevélformák, mint például az arenga nélküli privüégium vagy akár az ún. Nos-oklevél. Mindkét típus nagyon gyakori az általunk vizsgált anyagban. Az arengát vagy a salutatióval kiegészített inscriptiót követő promulgatio meglehetősen sablonos formula, amelyet ugyanazokban a variációkban használtak mind az arengát tartalmazó, mind pedig az arenga nélküli privilégiumokban. Jóllehet összesen 18 variánsát jegyeztük fel ennek a formulának, 5 7 csupán fele számban sikerült bizonyítani kancelláriai eredetüket, a többit fogadói környezetből származóként határoztuk meg. Az előbbi kilenc között a privilégiumok abszolút többségében (70%) az I. típusú sztereotip promuls *Ebben az összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra az érdekes tényre, hogy a magyar oklevelek esetében már a XIII. század harmincas éveitől kezdve túlsúlyba kerülnek a világi oklevélnyerők. Ld. Marsina, R.: Studie k Slovenskému diplomatám - (Tanulmányok a szlovák diplomatóriumhoz), I|2. köt. In: Historické stúdie, 18. Bratislava 1973,11. Ez a tendencia III. András idején is markánsan megmutatkozott és a többi oklevélformára is vonatkozott, nem csupán az arengával ellátott privilégiumokra. 57 Nyolc esetben, mégpedig az oklevélnyerői környezetben készült oklevelekben és egy hamisítványban a promulgatio teljesen elmaradt.
