Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Hervay, Ferenc L., 800 Jahre Abtei Zirc: 1182–1982. Ein kurzer historischer Überblick. (In: Analecta Cisterciensia. Annus XXXVIII–1982. Roma, Fasc. 1.). Die Geschwister der Heiligen Hedwig in Ungarn. (In: Archiv für schlesische Kirchengeschichte. Band 40. Hildesheim, 1982 / 311–313. o.

Irodalom 313 Az összeesküvés, alig férhet hozzá kétség, nemcsak Gertrúd, hanem a király ellen is irányult. András a gyilkosság idején éppen hazatérőben volt Galíciából. A leleszi premontrei konventben értesült a tragikus eseményről. A királynő holttestének egy darabját, amelyet a gyilkosság bizonyságaként hoztak el neki, Leleszen temettette el. A gyilkost: Tőre fiát, Pétert András karóba húzatta. Péter délvidéki birtokai, amelynek központja Pétervárad volt, IV. Béla uralkodása alatt, miután atyja adományainak java részét semmissé nyilvánította, ismét a király tulajdonába kerültek. Valahol azon a vidéken alapította azután IV. Béla a bélakúti cisztercita apátságot. A viharos események során eltűnt az 1213-as pápai oklevél, amely az esztergomi érsek királykoronázási jogáról szólt. Elveszett a király pecsétje is. András a pápai registrumok alapján az eltűnt oklevélről másolatot kért és kapott. Egy sor oklevelet pedig új pecsétje alatt újra kiállíttatott. A magyar hagyományban elterjedt nézetnek, amely a királyné meggyilkolása indokaként Bánk bán feleségének a királyné egyik testvére által történt meggyalázását tüntette fel s amely szerint Bánk is részt vett a gyilkos merényletben, aligha van valós alapja. Ám, ahogy Hervay helyesen írja, a forráskritika még nem mondta ki a végső szót. Tény csupán annyi, hogy Bánkot, két későbbi oklevél tanúsága szerint megfosztották birtokaitól. Aligha azért, mert részt vett az összeesküvésben, hanem, mert Gertrúd meggyilkolása idején, királya távollétében, az ország első méltósága volt. András, egyébként, az összeesküvés résztvevőivel nem éreztette az igazságszolgáltatás teljes szigorát. Igaz, hogy Berchtold sem tölthetett be többé magas, világi méltóságot s védencei sem részesülhettek különböző adományokban, mint ahogy annak idején a Gertrúd testvéreivel ide jött németek. Nagy a valószínűsége annak, hogy a német lovagrend Erdélyben éppen Gertrúd közbenjárására jutott nagy birtokokhoz. Azt csak a pápa akadályozta meg, hogy az e németek által betelepített területet a kalocsai érsekségtől független püspökséggé szervezzék. A Barcaság így is idegen test maradt a magyar királyságban a világháború utáni összeomlásig. Berchtold kalocsai érsek szánalmas szereplését egy gyalázatos cselekedettel fejezte be. Magyarországból távozóban, mint sógorának a pápához írt panaszos leveléből tudjuk, a Gertrúd által gyermekeinek aranyban és ezüstben félretett mintegy 7000 márkát eltulajdonította és magával vitte külföldre. Nem sokkal ezután III. Honorius Berchtoldot aquileiai pátriárkává nevezte ki. (A Vatikánnak ez volt az egyetlen, elismerő gesztusa Berchtolddal szemben.) A pátriárka IX. Gergely pápa és II. Frigyes közti viszályban Magyarországra menve, Andrást Frigyes mellé igyekezett állítani. Ezért a pápa átok alá vette, amely alól — mily jellemző - András kérésére volt csak hajlandó feloldozni. Később IV. Ince az újabb tatár betöréstől tartó IV. Béla megsegítésére hívta fel. Erre sohasem került sor. A feslett életű főpap 1251-ben meghalt, miután mérhetetlen kárt okozott fivérével, Ekbert volt bambergi püspökkel együtt a magyar királynak és országának. Levéltári folyóirat nem hagyhatja említés nélkül, hogy Hervay tanulmánya teljes egészében eredeti forrásokon alapszik. Az ezek nyomán elénk táruló kép a XIII. századi Magyarországról, II. András királyról s a kor többi szereplőjéről közelebb áll a valósághoz, mint Hóman Bálint il. Andrást átértékelő előadása, pozitívvá retusált András-portréja. (Nem érintvén e megállapítással Hóman kitűnő megfigyeléseit a kor társadalmi, gazdasági változásairól s azokban András szerepéről.) Feldolgozásának alaposságán, forráskezelésének precizitásán túl maga a tárgyválasztás teszi jelentőssé ezt a terjedelemre nem nagy, de súlyos mondanivaloju tanulmányt. Magyarország fejlett kultúrájával, művészetével, tragikus eseményeivel ezekben az évtizedekben (III. Bélától IV. Béláig) vált igazában Európa szerves részévé. Abban az évszázados folyamatban („Drang nach Osten"), amely már Szent István korában kezdődött és Szavojai Jenőn, Kollonich Lipóton át Hitlerig tartott, nem elhanyagolható Gertrúd és fivérei, valamint a vele jött németek magyarországi szereplése. Hervay nem utal ezekre a távolabbi összefüggésekre, de gondolatébresztő tanulmánya óhatatlanul indít messze kitekintésre, ül. arra, hogy a XIII. századi magyar történet e tragikus eseményét a német—magyar kapcsolatok évezredes folyamatának részeként nézzük. Komjáthy Miklós