Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - IRODALOM - Buzási János: Ember Győző: Levéltári terminológiai lexikon. Bp., 1982 / 305–307. o.

IRODALOM EMBER GYŐZŐ: LEVÉLTÁRI TERMINOLÓGIAI LEXIKON Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982, 382 p. Szinte biztos, hogy Ember Gyó'zó' levéltári terminológiai lexikona néhány kérdésben vitákat vált ki - erre egy terminológiai munkának mindig nagy esélye van -, egy dolog azonban aligha vitatható, nevezetesen az, hogy a lexikon a magyarországi levéltártudomány eddigi történetének egyik legnagyobb eredménye, mondhatnók, summája. Ismeretes az a várakozás, amely megjelenését hazai szakmai berkekben megelőzte, A mű időszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a közelmúltban bizonyos módszertani útmutatók kiadása előtt, a fennálló terminológiai tisztázatlanságok, félreértések eloszlatásához az akkor még kéziratban levő terminológiai lexikon használata nélkülözhetetlennek bizonyult. A lexikon négy fő részből áll: bevezetésből, szakrendszerű terminológiából (a tulajdonképpeni lexikonból), bibliográfiából és betűrendes szójegyzékből. A bevezetés előbb a külföldi és a hazai terminológiai kutatások történetét, illetve eredményeit foglalja össze. Az összefoglalás alapján jogos elégedettséggel állapíthatjuk meg, hogy a hazai terminológiai munka mind volumenét, mind pedig színvonalát tekintve kiállja az összehasonlítást a nemzetközi mércével. Mellesleg, ez jórészt Ember Győző érdeme, mint ahogy az is, hogy a nemzetközi élvonalhoz képest jelentős késésben sem vagyunk. Az összefoglalásból kitűnik, hogy a levéltártudomány Európában a két világháború között jutott el fejlődésének arra a fokára, hogy foglalkozzék a maga szaknyelvének tudományos elemzésével és egységesítésével. Hazánkban a korszak kezdetét Herzog József Magyar levéltári terminológia című, 1932-ben megjelent cikke jelzi, amelyet, sajnos, nem követett a terminológiai kutatások fellendülése. Ember Győző, a nemzetközi terminológiai kutatások első korszakát azzal a vállalkozással zárja, amelyet a Nemzetközi Levéltári Tanács 1953-ban indított, és amelynek eredménye az 1964-ben megjelent Elsevier's Lexicon of Archive Terminology című hatnyelvű levéltári értelmező szótár lett. Ez a munka minden lényeges sajátosságában (módszerében, szervezettségében, céljában és eredményében) a később elkészült nemzeti és többnyelvű szótárakkal, lexikonokkal tart rokonságot, azok sorát nyitja meg, ezért talán inkább tekinthető a második korszak kezdetének, mint az első lezárásának. Az első korszakot — Magyarországon ugyanúgy, mint nemzetközi méretekben — a probléma felmérése, a kutatási irányok meghatározására és bizonyos részmegoldásokra tett kísérletek jellemezték. Magyarországon a Levéltárak Országos Központja által 1953-ban szervezett levéltári terminológiai munkabizottság működése nem jutott túl bizonyos számú kifejezés összegyűjtésén, és feladatát megoldatlanul hagyva oszlott fel 1956 után, így nálunk az első korszak, a terminológiai tudományos kutatás „előtörténete" jóval tovább tartott, mint sok más országban. Ennek nem mond ellent az a körülmény, hogy már az 1950-es évek elejétől kezdve folyamatosan és nagy számban láttak napvilágot olyan elméleti és módszertani cikkek, tanulmányok, amelyek több-kevesebb terminológiai problémát is érintettek. A bevezetés második része a levéltári terminológia készítésének elvi és módszertani kérdéseit tárgyalja. Ilyen kérdések: a szakterminológia műfajai, a szaknyelvhez tartozó fogalmak köre, bevett és tiltott kifejezések (terminus ész szinonima), a terminológia rendszere stb. Ami a terminológiai munkák műfajait illeti, a szerző által felsorolt három műfaj: a szótár vagy szójegyzék, az értelmező szótár és a lexikon tartalmi és formai különbözőségei az eltérő rendeltetésükből erednek. E három műfaj közül az utóbbi években egyre inkább az értelmező szótár került előtérbe, amelynek rendeltetése a szaknyelvi kifejezések egységes megfogalmazása és értelmezése, tágabb értelemben véve a szaknyelv szabványosítása. Az értelmező szótár egyrészt meghatá-