Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Lőrincz Zsuzsa: Adatok a Heinrich Brüning-kormány tevékenységéhez / 265–293. o.

278 Lőrincz Zsuzsa Hindenburg ekkor még nemet mondott. Közben Thyssen tette, amit osztálya érdekében jónak látott. Népszerűsítette Hitlert és mozgalmát mindazon tőkések előtt, akik még nem ismerkedhettek meg a jövő emberével. Nem is hosszas előkészületek után már 1932. január 27-én Düsseldorfban a Thyssen által egybehívott nagytőkések és nagyiparosok előtt Hitlernek módjában volt ismertetni programját. Ott volt Ernst von Borsig, Carl Duisberg, Friedrich Flick, Karl Haniel és Gustav Krupp von Bohlen und Halbach. A bemutatkozás — a következő napok eseményeiből ítélve — sikeres volt. Egy nappal később Ernst Poensgen, Fritz Thyssen és Albert Vogler, Hermann Göring, Adolf Hitler és Ernst Röhm társaságában összeállították a jövendő nemzetiszocialista kormány listáját. Az egységfront a nagytőke, a nagybirtok, a katonai klikk és a nemzetiszocialisták között létrejött. Ez a veszedelmes fejlődés követelte volna meg a munkáspártok egységes fellépését, a munkásmozgalom megszervezését a közös nagy ellenséggel szemben. Az antifasiszta mozgalom a KPD vezetésével nem tudott lépést tartani a fasizmus előretörésével. 1931. december 16-án az SPD, az ADGB, az Allgemeinen Freien Angestelltenbund, az Allgemeinen Deutschen Beamtenbund és a különböző munkássportszervezetek vezetősége, a Reichsbanner képviselője alakították meg az eiserni frontot a jobboldal előretörésének megállítására. A dátum nem érdektelen. Az októberi harzburgi front után próbálták rendezni soraikat a munkás és hivatalnokszervezetek. A náci terrorista csoportok ugyanis nemcsak a kommunista és szociáldemokrata munkások ellen fordultak, hanem a szakszervezetek és a Reichsbanner tagjai ellen is. Az összefogásnak némi eredménye akkor lehetett volna, ha egységet teremtettek volna a fasizmus elleni harcban, de még ebben a nehéz időben sem volt a párton belül egység. Tovább folytatódott Neumannékkal a vita, tovább folytatódott a szociáldemokraták szerepének helytelen megítélése. Egyes kommunista vezetők még mindig csak azt látták, hogy a nagy befolyással rendelkező szociáldemokrata párt nem a fasizmus ellen harcol, hanem a Brüning-kormányt támogatva, a burzsoáziát védelmezi. Thälmann és Walter Ulbricht, Wilhelm Pieck (akkor a Kominternben volt a német párt képviselője) támogatásával harcoltak az egység megteremtéséért, de Heinz Neumann csoportja temérdek nehézséget okozott. Heinz Neumann ekkor a párt központi lapjának főszerkesztője, a titkárság tagja és a politikai bizottság póttagja volt. Az ő csoportjához tartozott Leo Flieg, a politikai bizottság tagja és Hermann Remeié, valamint Kurt Müller és Willy Münzenberg, a KB tagjai. Nagy befolyásuk volt éveken keresztül és bomlasztottak a párton belül. így érkezett el Németország az 1932. évhez. Nem korszakhatár, még csak időszakhatár sem. Amolyen mérlegkészítés, amit év végén készítenek. Különösen indokolt ez a német történelemben olyan jelentős év előtt, mint az 1932-es volt. Brüning neve fémjelzi a weimari demokrácia agonizációját vagy halálát? Ezen lehet vitatkozni! De az biztos, hogy a Brüning-kormány szálláscsinálója lett a fasizmusnak. Nem túlzás, hanem valóság, még akkor is, ha a kormány szándéka nem ez volt. A nagytőke hangadó része Hitler támogatására már elszánta magát. A munkásosztály megosztottságának felszámolására tett erőtlen kezdeményezések kudarcba fulladtak. A munkáspártok tömegei még megvoltak, bár a szociáldemokrata párt jelentős számú szavazatot veszített, a kommunista párt azonban nyert, de céltudatos vezetés