Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - Dümmerth Dezső: A magyar köznemesi társadalom élettörténetéből : a Tetétleni–Földváry família sorsa és birtoklása az Árpád-kortól a XIX. század küszöbéig / 207–260. o.
246 Dümmerth Dezső A tolvajlásnál sokkal nagyobb figyelem fordult azonban a lakosok magánéletére. „Valaki magánál idősebbet, annyival inkább öreg embert illendően meg nem becsüli, templom kalodájában tanács ítélete szerént... vezettessék." Még szigorúbb a káromkodók, az Istent gyalázok bűnhődése: először 50 pálca, másodszor 100 pálca, harmadszor katonának adják, negyedszer a vármegye börtönébe kerül. De még a poharazás ideje is meg volt szabva. „Korhelyek, ha télen 8 óra után, nyáron pedig 9 órakor, harangozás után a kocsmában vagy szomszédjánál italban, akárki által tapasztaltatnak, azonnal fogházba kerülnek, és 50 dénár büntetést fizetnek." „Ha pedig kiderül, hogy valaki látta, és nem jelentette, az is hasonlóan bűnhődjék ..." A jobbágy tehát még a saját háza falain belül sem tehette, amit jónak látott. Legsúlyosabban a paráznaságot büntették. „. .. ha nőtelen leánynyal, akkor mindkettő 12 forintot fizet, ha gyermek születik, a leányt adják a férfihez, ha nem akarnának összeházasodni, űzzék ki őket a városból. Ha férj más feleségével és a feleséget az ura magához venni nem akarná, mindkettő a vármegye kezébe kerüljön. Ha férj leánnyal, mindkettőt a familia direktorának jelentsék. Ha legény asszonnyal, és az asszonyt az ura magához venni nem akarja, az asszony a vármegye kezére adassék .. ." De súlyos a szolgálatukat elhagyni akaró cselédek büntetése is: „Szolgáló személyek, egy év előtt gazdájukat el nem hagyhatják, különben megfogatva, rabként kell dolgozniuk. De a gazdát is meg kell büntetni, ha nem fizeti rendesen a cselédjét." Ezek a drákói rendszabályok élénk színekkel festik előttünk a már különben is jól ismert képet: a jobbágyot kizsákmányoló földesurat. Teljessé azonban csak akkor lesz a kép, ha tekintetbe vesszük a família egyéb rendelkezéseit is, melyekkel viszont vér szerinti atyafiait sem védelmezi, sőt, lehetőséget ad bizonyos esetekben a jobbágynak, hogy földesurára a família direktora előtt panaszkodjon. 1758-ban, az egyik Cibakházán kelt jegyzőkönyvben ezt olvassuk: „... a familia egyes tagjai önkényesen veszik igénybe a jobbágyok szolgáltatásait." Ezt szigorúan, kemény büntetés terhe alatt megtiltják, és a községek bíráit felszólítják, hogy ne engedjék, különben ezt levonják mind a bíró, mind az önkényeskedő atyafi jövedelméből. 130 Ez a figyelmeztetés máskor is visszatér, és több esetet tudunk, mikor a jobbágyok panaszának foganatja lett. Egy ízben az egyik földesurat tiltotta el túlkapásoktól a família Vecsén, mikor illetéktelen földeket vett használatba, a másik eset azonban még feltűnőbb. Apró Gergely dunavecsei ispánt vádolják be a jobbágyok erőszakos magaviseletéért és a jogtalanságaiért. A família először megbírságolja az ispánt, majd, amikor a panaszok ismétlődnek, Apró Gergelyt könyörtelenül elbocsátják szolgálatából. Az elcsapott ispán később kísérletet tesz visszajutni a família kegyeibe, de elutasítják. Ekkor aztán bosszút forral. A volt ispán, akit „erőszakos cselekedeteiért" még elbocsátása előtt, 1750-ben és 1759-ben 24, illetve 12 forint bírságra büntettek, mikor állását vesztve megtudja a família ítéletét, újabb közeledésére, hogy „nem engedik visszatérni, hanem másoknak példájára száműzetésben hagyják", egyenesen a helytartóhoz, Albert főherceghez fordul, és ott igyekszik bevádolni a famíliát. Hogy mivel, az nem derül ki, a gyűlés jegyzőkönyve szerint azonban az iratában lévő hazugságok „utálatosak". A famíliának a vármegyén keresztül 130 Prot. 1758. ápr. 25-29.
