Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - Dümmerth Dezső: A magyar köznemesi társadalom élettörténetéből : a Tetétleni–Földváry família sorsa és birtoklása az Árpád-kortól a XIX. század küszöbéig / 207–260. o.

A magyar köznemesi társadalom élettörténetéből 209 drámaíró. De ide tartoznak vérségileg az ismert lapszerkesztő-írók, Vachott Sándor és Vahot Imre, ide nősül be az egyébként nem nemes származású Erdélyi János, és ide megy férjhez a nőnevelés első propagátora: Beniczky Hermin, Veres Pálné. A vérségi leszármazók közt van az ismert Földváry Gábor reformkori politikuson kívül még Szontagh Pál képviselő, Madách Imre benső barátja, és egy költőnő Kazinczy korából: a Képlaki Vilma néven író Szemere Krisztina, akinek a férje is költő: Szemere Pál. Itt látjuk Szemere Miklóst, a költői és festői hajlamú politikust is, valamint Mocsáry Lajost, a nemzetiségek sorsát felkaroló képviselőt. Ugyanezek a személyek természetesen legnagyobb részben más birtokjogot örökítő famíliákhoz is tartoznak, a leszármazás tényén azonban mindez nem változtat. Ha azonban ennek a famíliának kialakulását meg akarjuk érteni, akkor az előzményeken is végig kell tekintenünk. Meg kell vizsgálnunk, milyen famíliába, milyen birtokjogokba született bele a XVII. századi Földváry György? ő maga ugyanis adománybirtokot nem szerzett, minden földjét őseinek, illetve az ősei családjába beházasodó családtagoknak, a velük kötött vételi és örökösödési szerződéseknek köszönhette. Ha tehát a família eredetét kutatjuk, elsősorban azoknak a földeknek birtoklási történetét kell kutatnunk, melyek legrégebben jutottak a Földváry-ó'sök birtokába. Ezek az ősök szintén nem nemzetségi, hanem famíliabeli, leányági ősök voltak. A família története a legrégebben birtokolt föld, Dunavecse és környékének birtokos nemesi családjával kezdődik. Ezek már a XIV. században a Dunavecse mellett fekvő Tetétlenről (akkor falu, Mohács óta a mai napig puszta) nevezték magukat Tetétlenieknek. A Te tétleni-család Dunavecse és környéke a legrégibb időkben a solti székhez, ezen túlmenően pedig Fehér vármegyéhez tartozott. A solti szék, mely Solt vármegye néven is szerepel, csak 1569-ben, illetve ténylegesen csak 1618íban egyesült Pest és Pilis vármegyékkel, a török hódoltságban száműzetésben élő tisztikara révén. Az eredeti, Fehér megyéhez való kapcsolódás azt jelentette, hogy a honfoglalás ideje óta a fejedelmi törzs, ezen belül pedig az uralkodó család, az Árpád-nemzetség szállásterületének részét alkotta. A Solt név Árpád fiára, és a fejedelmi székben való utódára utal, ugyanígy a megye területén levő Solt mezőváros is. A XV. században maga Solt is a Tetétleni család birtoka, Vecsével és tartozékaival együtt, s ezen a címen még a XVIII. században is igényt támasztanak rá Földváry György utódai. A jelek szerint azonban ez az egész Solt vidéki terület az Árpádok uralkodói székhelyéhez, Fehérvárhoz tartozott a királyság megalapítása óta, mint királyi várbirtok, és a fehérvári vár jobbágyai laktak rajta. Éppúgy, mint ahogy az egész Duna—Tisza közén, leszámítva a kalocsai érsekség és később a szekszárdi apátság közbenyúló földbirtokait, a királyi várnépek, udvarnokok és serviensek éltek: a XIII. században kialakulni kezdő köznemesi osztály ősei. 1270-től, IV. Béla király halála után egyre több oklevélben olvashatunk arról, hogy az uralkodó saját birtokain lakó jobbágyait szabadsággal és nemességgel ajándékozza meg. Rendesen valamilyen hadi szolgálatban való kitűnésük kapcsán, s ezzel egyidejűleg a királyi várföldet, melyen laknak, saját, örökölhető adományban kapják, így lesznek Pest megyében nemesekké például a Tápióbicskén lakó Bicskeyek, az Irsán