Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - IRODALOM - Hajdu Lajos: Moritz Csáky: Von der Aufklärung zum Liberalismus. Wien, 1981 / 138–142. o.

142 Irodalom nemzetiség aránya. Ez a tény önmagában az állampatriotizmus vagy a haladás bajnokává avatja az „Austriacus"-t és az antiliberális maradiság, a repressziók bélyegét kell rásütni az „österreicher"-ekre? Ázt hiszem: az ilyen Judicium túlságosan leegyszerűsítő. Természetesen az már a magyarság tragédiája, hogy nálunk ez a folyamat megkésve, a nemzetiségek saját öntudatra ébredésével csaknem egyidejűleg zajlott le, de azt is figyelembe kellene talán venni, hogy Magyarországon az etnikai arányok Ausztriától eltérően - nem hódítások eredményeképpen, hanem az előző évszázadokban történt tömeges betelepülések következtében változtak meg. Végül azt sem szabad mellőzni, hogy -» a Nyugattól, így Ausztriától is eltérően - itt a központi hatalom (az udvar) nem támogatta, hanem inkább akadályozta a hivatalos nyelv megváltoztatását, és ennek során (az Egész érdekeire való hamis hivatkozással) nemcsak a XIX. sz. derekán, hanem ebben a periódusban is lépten-nyomon megsértette a (bármilyen értelemben megfogalmazott) magyar nemzet alapvető érdekeit - gyakran úgy (például II. Lipót uralkodása időszakában az illír kancellária működtetésével), hogy eltérő, partikuláris érdekek támogatója lett pusztán politikai-taktikai megfontolások alapján. Könyvének 3. részében Csáky az oktatás és nevelés fejlődését elemzi: a feladat előtérbe kerülése okának bemutatása után végigviszi olvasóját a Mária Terézia-féle oktatási reform (I. Ratio Educationis) eredményeitől-gondjaitól kezdve a nemzeti nevelés (Educatio Nationalis) jegyében 1790 után fogant javaslatokon (Benyák, Tichy, br. Prónay Gábor), a deputációs munkálatokon (egyebek között a nemzeti nevelés törvénytervezetén) keresztül a Tessedik-kísérlet vagy a Sándor Lipót és József nádorok által képyiselt felfogás értékeléséig. A szerző vizsgálódása köréből természetesen nem marad ki a IL Ratio Educationis és a reformkorig terjedő periódus oktatási-nevelési törekvéseinek értékelése sem. Munkája e részében is ugyanazok az erényei és hiányosságai, mint a könyv előző részeiben: kitűnően mutatja be, hogy a főúri (és bizonyos fokig a középbirtokos nemesi) családoknál a mindkét nembeli fiatalok otthoni (házi) oktatásában és nevelésében milyen befolyások és hatások érvényesültek (Locke-tól kezdve Montesquieu-n és Rousseau-n át a német filantrópokig) - ilyen területeken sok újat mond a magyarországi neveléstörténet művelői számára is. Ugyanakkor viszont túlzottan hangsúlyozza az oktatás-nevelés demokratizáló hatását, azt, hogy a népoktatásban együtt vett részt a nemes, a polgár és a paraszt gyermeke, és ez segítette a társadalmi válaszfalak meglazítását. A ránkmaradt tabellák azonban azt mutatják, hogy e schola-kban a XVIII. sz. végén alig akadt nemesgyerek, mert ezek az alapképzettséget - ami a középiskolai tanulmányok megkezdéséhez megköveteltetett — otthon szerezték meg, még akkor is, ha házitanítót nem tudtak a szülők alkalmazni. Hasonlóan túlértékeli Csáky a honoráciorok szerepét, amikor azt írja, hogy a paraszti-polgári-íiemesi származású fiatalokból a közös oktatás-nevelés révén új osztály alakult ki, melynek egy része ugyan nemességet kívánt szerezni magának, másik - nagyobb - része azonban a jogok kiterjesztésének, a megváltozott társadalmi-politikai körülményeknek jobban megfelelő politikai és jogrend megteremtésének vált harcosává. Sok mást is el lehetne mondani Csáky Móric kitűnő, úttörő munkájáról, a végső következtetéseivel is egyet kell érteni, azzal tudniillik, hogy 1795-tel nem zárult le Magyarországon a felvilágosodás hatása; azt is el lehet fogadni, hogy nem 1825/274el kezdenek hatni nálunk a liberalizmus eszméi, és a két nagy hatású ideológiai-politikai eszmeáramlat között nincsenek merev választóvonalak. Értékes munkájának számos eredménye mellett azonban Csáky műve arra is figyelmeztet, hogy sok még a teendőnk a reformkort megelőző évtizedek történelmi (mennyiségi és minőségi) változásainak a hétköznapok eseményeinek kutatásában. Hajdú Lajos