Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - IRODALOM - Degré Alajos: Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformjai Magyarországon. Bp., 1982 / 133–135. o.

Irodalom 135 által nagyra értékelt - elaborátumát, máris elküldte a magyar alkotmány átalakítására vonatkozó tervezetét, amelyben az ismert dolgokon (kerületi főispánok rendszere, megyei közgyűlések megszüntetése, megyei tisztviselők központi kinevezése) kívül olyasmik is voltak, mint az országgyűlés reformja, mert nagyon - és sok tekintetben progresszíven - átalakított formában a császár még mindig tervezett országgyűlést. A kancellária újabb, igen színvonalas véleményében a legtöbb újítást, nem is a magyar alkotmány védelmében, hanem természetjogi elvek alapján, bátran ellenezte. Az uralkodó ezzel már semmit sem töró'dött, napokon belül keresztülerőltette döntését, és a kancellária most már az időhúzás rég bevált, de szintén veszedelmes fegyveréhez nyúlt. Nem lehet feladata a recenzensnek, hogy végigkísérje a nagy küzdelmet az uralkodó és általa is nagyra becsült főhivatalnokai között. A könyv részletesen kimutatja, mennyit erőlködtek a reformokat szintén kívánó, de a császár egyre radikálisabbá váló és egyre gyorsabban végrehajtani kívánt közigazgatási átszervezési törekvéseit egyre veszélyesebbnek látó magyar vezetők, hogy az uralkodót meggyőzzék arról, hogy tervei kivihetetlenek és csak zavarokra vezethetnek. Végül is a magyar kancellária is eljutott oda, hogy egyszerűen továbbította az uralkodó intézkedéseit, holott tudta, az intézkedések nem alkalmasak arra, hogy azokat a rendelkezésre álló magyar' — főleg a megyei — tisztviselőkkel végrehajtsák. A végrehajtás során semmi esetre sem az valósult meg, amit a császár elképzelt. Viszont ennek természetes következménye volt, hogy az uralkodó még leghívebb tisztviselőiben is teljesen elvesztette bizalmát, és hitelt adott a legostobább feljelentéseknek is. Az egész könyvön végigvonul a tisztelet II. József nemes törekvései, becsületes, jobbító szándékai iránt. A szerző azt sem hallgatja el, hogy az uralkodó merevsége, saját elgondolásai melletti merev kitartása, végül bizalmatlansága idézte elő a teljes káoszt, a széles körű elégedetlenséget, s végeredményben annak felismerését, hogy egész műve megbukott, vissza kell állítani a reformjai előtti állapotot. Talán túlzásba viszi a szerző a magyar főtisztviselők, különösen a magyar kancellária vezetői iránti elismerését. Részletes bizonyítása alapján kétségtelen, hogy ezek a férfiak felismerték az uralkodó elképzelésének tévedéseit, őt igyekeztek józanabb belátásra bírni, intézkedéseit jobban átgondolt, különösen gazdasági irányú útra terelni, és mindannyiszor megbuktak a császár merev keménységével szemben. De az általa bemutatott kancelláriai tervezetekből, véleményekből, a végén már az anonim röplapokból is kiderül, hogy ezek a főtisztviselők nemcsak annak megtartásáért küzdöttek, amit a régebbi magyar közigazgatásból helyesnek tartottak, hanem osztályuralmukat is védték. Elszántan bizonyítgatták, hogy a nép nyomorának nem a földesúri kizsákmányolás az oka, sőt utóbb olyan állításokkal is találkozunk, hogy a jobbágyköltözés szabaddá tétele nemcsak földesúri érdekeket sért, hanem az egész népnek is kárára van. Az igaz, hogy a szerző által publikált aktákban nincs nyoma annak, hogy ezt az egyoldalúságot az uralkodó észrevette volna, de a tény hozzájárulhatott ahhoz, hogy bizalmatlanná vált, nem vette komolyan a hozzá hű és reformtörekvéseit szolgálni kívánó urak érdemi észrevételeit, figyelmeztetéseit sem. A könyv sfüusa könnyed, eleven, nem takarékoskodik olyan megjegyzésekkel, hogy „a kancellária átvette a megyék gályarab lelkesedését", vagy hogy a feljelentések „a spiclik természetrajzának megfelelően többször költött vagy bolha nagyságúból elefánt nagyságúra hizlalt rémhúreket" tartalmaztak. A szerző egy hibáját nem hallgathatjuk el: ha érdekes aktát talál, noha az nem közvetlenül kapcsolódik a témájához, vagy annak nagyon csekély fontosságú részletéről szól, nem tud ellenállni annak a kívánságának, hogy az akta lényegét terjedelmesen közölje. Például, amikor felmerült a gondolat, hogy különösen a járási igazgatás javítása érdekében a megyei tisztviselők számára szolgálati lakásokról gondoskodjanak, igen részletesen elmondja, hogy erről a tervről melyik főispánnak mi volt a véleménye (45. L). Ez a könyvet kissé nehézkessé, lassan folyóvá teszi, holott a benne levő nagyszerű anyag és a szerző kitűnő értékelései megérdemelnék, hogy minél többen gondosan elolvassák. Degré Alajos