Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - IRODALOM - Degré Alajos: Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformjai Magyarországon. Bp., 1982 / 133–135. o.

Irodalom 133 legtöbbször teljesen leszűkített - előzménye. Egyszóval: a Fővárosi Levéltár az úttörést vállalta és a végzett munka teljesen sikeres volt, kialakította közös munkamódszerét, nagyméretű dokumentációt halmozott fel, és - nem utolsósorban — első alkalommal teremtette meg a fővárosok levéltárosainak személyes, együttműködésre hajlamos körét. Ezen a ponton nem lehet megállni, a munkát mindenképpen folytatni kell. Fentebb már utaltam az egyezésekre és itt-ott tapasztalható azonosságokra, amelyeket érdemes lenne további, behatóbb vizsgálat tárgyává tenni, azonos szempontok szerint feldolgozni. Konkrét példaként azt a XIX. század végi jelenséget említeném, hogy a városok ebben az időben igyekeztek a víz-, gáz- és villanytermelést a maguk hatáskörébe vonni, s ezt általában városi vállalatok létrehozásával oldották meg, Valószínűleg így látták biztosítottnak, hogy a lakosságot olcsó szolgáltatásokkal lássák el. Sem az elterjedés kronológiáját, sem az átvételek mechanizmusát nem ismerjük, mint ahogyan azokat az indokokat sem, amelyek az ilyen vállalatok alapítását elősegítették. Az ilyen kérdések széles skálája bontható ki egy, a kötethez készítendő tárgymutatóval, de a lényeges nem is ez, hanem az, hogy a munkát mindenképpen folytatni kell; ennek a feladatnak vállalása a siker kötelezettsége. Fügedi Erik HAJDÚ LAJOS: 11. JÓZSEF IGAZGATÁSI REFORMJAI MAGYARORSZÁGON Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982. 5271. Unalomig ismételt frázis, hogy II. József a magyar történelemnek egyik legtöbbet vitatott alakja. Talán frappánsabb azt a több mint félévszázad előtti, kissé már idejétmúlt, de tüzetesen negyvennyolcas szellemű gimnáziumi történelemtanárt idézni, aki II. József jellemzését azzal kezdte: „egyetlen tehetséges tagja a Habsburg dinasztiának, de tehetségét ő is rosszra használta". Holott Marczali Henrik már száz évvel ezelőtt részletesen kifejtette, II. József a felvilágosodás nagy jondolkodóínak műveiből indult ki, és a maga módján az ő eszméiket kívánta megvalósítani. (Ez a látásmód tehát nem Szekfű Gyulával kezdődött.) Egy évtizeddel ezelőtt Varga Endre utolsó nagy munkájában megérdemelt kritikát gyakorolva a királyi Kúriának főleg ügykezelési módja és bíráinak szorgalma felett, több évtizedes munka alapján azt fejtette ki részletesen, hogy II. Józsefnek főleg igazságügyi szervezeti és ügykezelési intézkedései az első kísérletet jelentették a gyorsabb, rendezettebb, eredményesebb bíráskodás kialakítására. Halála után azonban sietve visszatértek „a régi bevált" módszerre. Hajdú könyve a legismertebb, legtöbbet emlegetett, legtöbbet támadott problémakört, a közigazgatás átszervezését, illetőleg annak megkísérlését mutatja be, de távolról sem elégszik meg a már ismert rendeletek és az ugyancsak sokat emlegetett „közfelháborodás" részletes ismertetésével és az uralkodó szándéka, valamint a megvalósulás újraértékelésével. Évtizedes munkával rágta át magát a kancellária és helytartótanács betűtengerén, mutatja be a vármegyék közigazgatási helyzetét, állapotát és nézeteit nemcsak a többé-kevésbé harcias feliratok, illetve közgyűlési határozatok alapján, hanem részletesen elemezve a közgyűlések összetételét, látogatottságát, a tisztviselők elfoglaltságát, túlterheltségét és érdekeit stb. Még arra is vállalkozott, hogy az uralkodónak elveszett vagy éppen írásba sem foglalt, csupán szóban közölt elgondolásait rekonstruálja a főhatóságok reagálásából. Tehát hihetetlenül jól dokumentált anyagot gyűjtött össze, és annak alapján próbálta felválzolni II. József elgondolásait, azok változását és megvalósulásának módját. A könyv után úgy érezzük, tiszta képet nyertünk az uralkodó közigazgatási elképzeléseiről, azok megvalósítására tett konkrét intézkedéseiről, a megvalósítás akadályairól és a bukás okairól. Azzal kezdi művét a szerző, hogy részletesen bizonyított világos vázlatát adja a vármegyék állapotának, közigazgatási módszere állapotának II. József trónralépése idején. Bizonyítja, hogy az egyenetlen nagyságú és egyenetlen társadalmi összetételű vármegyék (pl. Békésben alig volt birtokos nemes), némelyikében a megye központi tisztviselői kara alig tudott megbirkózni az aránylag roppant feladatokkal; aránytalan volt a járási vezetők megterhelése; a közgyűlés túl volt halmozva tulajdonképpen nagy nyilvánosságot nem igénylő feladatokkal, emiatt az érdemi ügyintézés sokszor késett. A •-"