Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Ember Győző: A levéltári rendezés általános kérdései / 31–96. o.

46 Ember Győző A történeti alap érvényesítésénél a levéltári anyagnak a történetét, a történeti kialakulását veszik figyelembe. A történeti alapot magas szintű, fondoknál nagyobb levéltári egységek: fondcsoportok, levéltárak, szekciók kialakításánál szokták érvényesíteni. Ilyenkor egy fondcsoportban, levéltárban, vagy szekcióban hagynak olyan, a kérdéses levéltári egységnél kisebb, de ugyancsak magas szintű levéltári egységeket: fondokat, levéltárakat, amelyek történetük folyamán a kérdéses levéltári egységgel kapcsolatba kerültek, tekintet nélkül arra, hogy e történeti kapcsolaton kívül egyéb nincsen közöttük, hogy más kapcsolataik alapján sokkal inkább más levéltári egységben vagy egységekben lenne a helyük. A Magyar Országos Levéltár számos szekcióját és levéltárát — különösen a feudális kori fondokat tartalmazókat — történeti alapon alakította ki. Legtipikusabb példája ennek a Magyar kincstári levéltárak című szekció, azon belül pedig a Magyar kamara archívuma című levéltár. Ez utóbbi korábban önálló levéltári intézménynek, a magyar királyi udvari kamara levéltárának az anyaga volt. Együtt vannak benne uralkodói és egyházi szerveknek, családoknak stb. az iratai, mert történetük közös helyre, az uralkodó kincstárába hozta össze őket. A Mária Terézia és II. József által feloszlatott szerzetesrendek iratai pl. a rendi birtokokkal kerültek a magyar kamara kezelésébe. A magvaszakadt családok, jószágvesztésre ítélt személyek irataihoz ugyancsak ezek birtokaival együtt jutott a magyar kamara. Ezeknek az iratoknak az Országos Levéltár egy másik, fondképzői alapon kialakított szekciójában is lehetne a helyük, az egyházi szervek, családok és személyek fondjai között. Az Országos Levéltár a két alap közül a történetinek az érvényesítése mellett döntött, a kérdéses fondokat nem emelte ki a magyar kamara volt archívumából, nem helyezte át egy másik szekcióba, ahova fondképzői alapon tartoznának. A döntés helyességéről persze lehetne vitatkozni, mellette és ellene különböző érveket felhozni. A történeti rendszerezési alap érvényesítésével kialakított rendszert történeti rendszernek, az így végzett rendezést történeti rendezésnek, az így kialakult levéltári egységeket történeti egységeknek, az így létrejött levéltári rendet történeti rendnek nevezhetjük. A fondképzői alap érvényesítésénél a levéltári anyag rendszerezésében és rendezésében, a levéltári rendszer és rend kialakításában, azt veszik figyelembe, hogy a levéltári anyagnak melyik szerv vagy személy a fondképzője, iratanyag esetében az iratképzője. A fondképzői alapot elsősorban olyan esetekben érvényesítik, amikor a levéltári anyagot fondszintig rendezik, fondokra - mégpedig irattári jellegű szerves fondokra tagolják. A rendezés során kialakított fondokon belül minden egyes iratnak azonos a fondképzője, a provenienciája. E fondokat megbontani, belőlük egyes részeket, egyes iratokat más fondokba áttenni nem szabad. De ugyanúgy nem szabad más fondokból, más provenienciájú iratokat ezekbe a fondokba besorolni. A fondképzői alapnak fenti módon történő érvényesítése lényegében azonos a proveniencia elvének az érvényesítésével. Van azonban a fondképzői alap érvényesítésének a levéltári rendszerezésben és rendezésben más módja is. Érvényesíthető ez az alap a szerves fondok csoportosításánál, belőlük nagyobb levéltári egységek, fondcsoportok vagy levéltárak kialakításakor is. Egymással valamiképpen összefüggő, azonos jellegű szervek fondjait szokták egy közös fondcsoportba vagy levéltárba összevonni. így pl. gazdasági szervek fondjaiból gazdasági, szakszervezeti szervek fondjaiból szakszervezeti levéltárat alakítanak ki.