Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Ember Győző: A levéltári rendezés általános kérdései / 31–96. o.

A levéltári rendezés általános kérdései 41 • Az ilyen értelemben vett pertinencia elvnek, mint levéltári rendszerezési elvnek, az a lényege, hogy a levéltári anyag rendszerezése és rendezése során elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy az anyag mire — korra, személyre, tárgyra, területre stb. vonatkozik. A pertinencia elvének érvényesítése esetén a szerves fondokat meg lehet bontani, azok nem sérthetetlenek. Tanulságos lenne behatóan megvizsgálni egyrészt Magyarországon, de nemzetközi viszonylatban is, hogy a levéltárak történeti fejlődése során miként érvényesült a levéltári rendszerezés két alapelve: a proveniencia és a pertinencia. Annyit mostani ismereteink alapján is mondhatunk, hogy mindaddig, amíg a levéltári anyag túlnyomó többségét irattárak őrizték, nem pedig külön erre a feladatra szervezett levéltári intézmények, a proveniencia elve, ha nem is tudatosan, szinte kizárólagosan érvényesült, a levéltári anyagnak az iratképző szerveknél és személyeknél kialakult rendszerét és rendjét nem változtatták meg. A levéltári intézmények sem változtattak az anyag eredeti, irattári állapotán mindaddig, amíg az anyagra csak a tulajdonosnak, a levéltárfenntartónak volt szüksége különböző jogai biztosítása érdekében, amíg külső kutatók nem kopogtak a levéltárak ajtaján, és nem nyertek bebocsátást, hogy a levéltári anyagban különböző célokra, elsősorban az elmúlt idők történetének tisztázására, adatokat tárjanak és használjanak fel. Az ő igényeiket a levéltári anyagnak az irattárakban kialakult rendszere és rendje már nem elégítette ki, mert nehezen és lassan találták meg, amit kerestek. A levéltári intézményeknek, hogy anyagukat minél könnyebben és gyorsabban használhatóvá tegyék, rendszerét és rendjét meg kellett változtatniuk. Az irattárakban általánosan érvényesült - elsősorban iratfajták szerinti, időrendi és számrendi — rendszerekről másokra, elsősorban az anyag tárgyi vonatkozásán alapulóra, kellett áttérniök. A fordulat forradalmi volt, s nem véletlen, hogy Franciaországban, a polgári forradalmat követően, Napóleon idejében következett be. A levéltári intézményekben egységesen új rendszert vezettek be, amely a szerves fondok kereteit figyelmen kívül hagyva a pertinencia elvét juttatta uralomra. Ez a fordulat előbb-utóbb Európa más országaiban is bekövetkezett, de korántsem hozta a pertinencia elvének olyan diadalát, mint Franciaországban. Egyszerűbb volt a levéltári anyagnak az irattárakban kialakult rendszerét és rendjét megtartani, mint fáradságos, sok időt igénylő munkával megváltoztatni, amihez elegendő munkaerő nem is állott a levéltári intézmények rendelkezésére. Jól mutatja ezt a Magyar Országos Levéltár példája. 1874-ben történt újjászervezése után elhatározta, hogy egész anyagát átrendezi, a pertinencia elvét alkalmazva, szerves fondjait megbontva, elsődlegesen időrendi részekre, azokon belül pedig — az 1867 utáni minisztériumok hatáskörét véve mintának - tárgyi részekre, leveltártéstekre tagolva azt. Ebből az elgondolásból - szerencsére - csak az 1526 előtti korszakra vonatkozó rész, a Magyar Országos Diplomatikai Levéltárnak elnevezett gyűjtemény kialakítása valósult meg. A további részek kialakítására csak kísérletek történtek, a Levéltár erejéből többre nem futotta. A XIX. és XX. század fordulója azután újabb fordulatot hozott. A 3 holland levéltáros híressé vált munkájában a proveniencie elve, a szerves fondok megbonthatatlansága mellett foglalt állást, és ezt a nézetet fokozatosan mindenütt, hazánkban is elfogadták. A pertinencia érvényesítése ezáltal nem szűnt meg, csak nem történhetik a proveniencia elvének rovására. A szerves fondok keretein belül a pertinencia nem hagyható