Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - KRÓNIKA - Kálnoki Kis Tamás: Horváth Anna (1917–1981) / 376–377. o.

376 Krónika Alkotásokban, eredményekben gazdag tudományos életművet hagyott hátra Csóka J. Lajos, de hátrahagyta nagyszámú taníványának lelkében a felejthetetlen, élményszerű történelemórák emlékét és főleg mindenkiben, aki közelebbi ismeretségbe jutott vele, közvetlen, meleg egyéniségének, mindig józan realizmusának és nem utolsósorban szülőföldje (Bük,előbb Sopron, ma Vas megye) ízes magyar beszédjének varázsát. Csapodi Csaba HORVÁTH ANNA 1917-1981 L i. -, . 1 Horváth Anna egy hajós család hatodik gyermekeként született, a Duna közelében, Faddon, 1917, január 12-én. Ha néha, munkatársai körében gyermekkorára emlékezett, mindig a munka, a megélhetésért dolgozó nagy család, a sok tennivaló idéződött emlékezetébe, meg a benzinkút, amelyet édesapja segítőjeként, Budapesten, kislány korában kezelt. Máskor a varrodára emlékezett, ahol a budai, Batthyány* utcai polgári iskolai tanulmányok kényszerű befejezése után, 14 éves korában szakmát tanult és amelynek ismerete és színvonalas művelése élete végéig kenyérkereső mestersége maradt, és mindig az alkotás lehetőségét jelentette számára. Ismerte az anyagot, amelyet kezével formált és szerette az embereket, akiknek ízléses öltöztetését 1933 és 1945, majd 1954 októbere és 1973 júliusa között főfoglalkozásban, egyébként pedig hivatali tennivalói után, a szó valódi és átvitt értelmében a szakma mestereként művelt. Talán a hajós család élete, az örökös vándorlás, a mindig új környezetet, embereket és tájakat jelentő változás hatása alatt alakult ki gyors alkalmazkodó képessége, amelynek eredményeként a legszűkösebb viszonyok és legváratlanabb körülmények között is képes volt maga körül egyéniséget sugárzó, otthonos hangulatot teremtem. E képesség birtokában élete végéig kiegyensúlyozott ember maradt. Csaknem egy emberöltővel születése után, 1945 hozott lehetőségekkel kecsegtető változást az ő életében is. Elkötelezve magát az új Magyarország építésére, 1951. január 1-től az Országos Levéltárban, majd 6 héttel később, 1951. február 15-től a Levéltárak Országos Központjánál vállalt munkát. 1951. szeptember 11-tól 1952. június 5-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán,ezt követően pedig 1953. június 30-ig a Népművelési Minisztériumban dolgozott. Tanúja volt a magyar levéltárügy és oktatás új alapokra helyezésének és bizonyára nem véletlen, hogy közel három évtizeddel később, 1975. május 15-től ismét a magyar történelem fonásainak ölén, az Országos Levéltárban talált szerény megélhetést. Adminisztratív munkakörét 1953. július 1-én kétkezi munkára cserélte fel, minden kétséget kizáróan abban is reménykedve, hogy az Állami Bábszínház falai között szakmai hozzáértése művészi szintre emelkedhetik. Bizonyára nem csak rajta múlott, hogy 8 hónappal később, a munkakönyvi bejegyzések szerint 1954. szeptember 30-ig újra intézményünkben vállalt gépíró-adminisztrátori állást. 1957 márciusában, legidősebb testvére hívó szavát követve - útlevéllel - Argentínába vándorolt ki. Ha néha - körünkben - az ott eltöltött évekre emlékezett, szavaiból ismét csak az újabb és újabb otthonteremtés egyre küzdelmesebb hétköznapjai elevenedtek meg. Már a megérkezést követő első hetekben világossá vált előtte, hogy környezetének világnézeti és természetbeli különbözőségei miatt nem lehet második hazája az a távoli ország, amelynek eléréséért itthon mindent hátra hagyott. Visszatérnie pedig egyelőre nem lehetett. 16 évi magány és kemény munka volt az ára annak a hajójegynek, amellyel az óceánon átkelve Magyarországra visszatérhetett. Argentínában megismerte a kivándorolt és disszidált magyarok küzdelmes életét és a világ minden tájáról oda vándoroltak honvágytól, egzisztenciális gondoktól és az egymás közötti rivalizá-