Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - Bándi Zsuzsanna: Sankt Elisabeth. Fürstin, Dienerin, Heilige. Aufsätze, Dokumentation, Katalog. Ausstellung zum 750. Todestag der hl. Elisabeth, Marburg, 19. November 1981–6. Januar 1982. Sigmaringen, 1981 / 341–345. o.

Irodalom 343 Erzsébetet ugyanezek az ideálok vitték az ispotályba, hogy ott - saját szavai szerint - mint soror in saeculo éljen. Otto Gerhard Oexle a XIII. század elejére kialakult szegénység fogalmat, a szegényekről való gondoskodás középkori formáit vizsgálja. Rámutat arra, hogy a szegénység nem csupán gazdasági jelenség volt, nem jelentett egy meghatározott társadalmi rendhez tartozást, hanem relatív állapot volt: szegény az, akinek eszközei a társadalmi helyzetéből fakadó céljai megvalósításához nem elegendők. A püspökségeknek a szegények segítésére fordított jövedelmén kívül Nyugat-Európában a kolostorok töltötték be a szegények segítésében a legfontosabb szerepet. A XI-XII. századi változások (a lakosság számának emelkedése, alacsony terméshozamok, éhínségek, nagyobb mobilizáció) előtérbe tolták a szegénység kérdését. A nem önkéntes szegények számának növekedése mind az egyházon belül, mind azon kívül, a társadalom széles rétegeiben erősítette az önkéntes szegénység gondolatát (koldulórendek, ispotály alapítások, vallásos nőmozgalom). Alexander Patschovsky tanulmánya Marburgi Konrád alakját igyekszik inquisitori funkciója szempontjából megvilágítani. Amit Marburgi Konrád és más inquisitorok az eretnekség fogalmához kapcsoltak, az eltér attól, amit a katharokról, valdensekról, a XII. század két nagy eretnekmozgalmáról tudunk. Konrád szemében az eretnek a Sátán szolgája, aki résztvett a Sátán kultuszát szolgáló szertartásokon. A kortársak nemcsak azért gyűlölték Konrádot, mert ártatlanokat üldözött, hanem azért is, mert nem volt tekintettel a társadalmi rangokra. Milyen volt az Erzsébet által alapított marburgi ispotály? Erre a kérdésre keresi a választ Werner Moritz tanulmánya. Valószínűnek tartja, hogy az 1228 nyarán fából és sárból felépült ispotály az egykorú ispotályokhoz hasonlóan egy hosszú teremből állt, amelyben csak középen egy folyosó vagy oszlopsor választotta el egymástól a férfiakat és a nőket. A betegek „kórterméhez" rendszerint kápolna csatlakozott, hogy a betegek részt vehessenek az istentiszteleteken. Az Erzsébet alapította ispotály kápolnáját 1228 őszén szentelhették fel Assissi Szent Ferenc tiszteletére. A szorosan vett ispotályépületet Erzsébet, Komád s az ispotályszemélyzet lakóházai és gazdasági épületek, valamint temető egészíthették ki. Erzsébet nemcsak ápolta, kezelni is próbálta betegeit. Erzsébet halála után Marburgi Konrád kezdeményezésére indult meg Erzsébet szentté nyilvánításának előkészítése. Paul Gerhard Schmidt az Assissi Szent Ferenchez és Szent Domonkoshoz hasonlóan röviddel halála után szentté nyilvánított Erzsébet életére, kanonizációjára vonatkozó egykorú forrásokat tekinti át. 1232 nyarán Marburgi Konrád az Erzsébet sírjánál történt 60 csoda leírását, s Erzsébet utolsó éveiről készült rövid életrajzot (Summa vitae) küldött fel egy kísérőirattal a pápai kúriába. A IX. Gergely által kiküldött 3 tagú bizottság 1233 elején az Epistola examinatorum miraculorum sancte Elyzabet ad dominum papám című dokumentumban számolt be működéséről s 600 tanú kihallgatása alapján 106 csoda leírását mellékelte (Myracula sancte Elyzabet). Marburgi Konrád megölése után egy újabb pápai bizottság 1235 elején a csodákról a Miracula felicis Elyzabet című dokumentumot állította össze, s e bizottságnak köszönhető egy teljesebb Erzsébet életrajz is (Libellus de dictis quatuor ancillarum s. Elisabeth confectus). 1236 végén megszületett Erzsébet ^népszerűsíthető, terjesztésre alkalmas életrajza is a marburgi rendház perjele felkérésére Caesarius von Heisterbach ciszterci szerzetes tollából. A Schmidt által röviden jellemzett forrásokról az egyes katalógusfejezetek nyújtanak bővebb tájékoztatást. Ugyancsak Erzsébet szentté nyilvánításához kapcsolódik Josef Leinweber tanulmánya. A kanonizációs eljárás kialakulását ismerteti 1234-ig, majd összefoglalja Erzsébet szentté nyilvánításának menetét. Eleinte a püspökök voltak azok, akik a szomszéd püspökökkel és a saját klérusukkal egyetértésben eldöntötték, hogy kinek a testét emeljék oltárra, illetve vitessék át egyházukba oltárra emelés végett. Az első pápai szentté nyilvánítás 993-ban a lateráni zsinaton történt, de a szentté nyilvánítás pápai joggá végleg csak 1234-ben a Liber extra közzétételével vált. Erzsébet kanonizációja idején tehát az eljárás kialakult volt. Az előzetes vizsgálatok, az Erzsébet életrajz alapján a IX. Gergely által egybehívott cónsistorium döntött a szentté nyilvánításról s ezt a pápa ünnepélyes külsőségek között 1235. május 27-én Perugiában, a domonkos templomban hirdette ki, s rendelte el Erzsébet halála (pontosabban temetése) napjának megünneplését. Harmut Boockmann azt vizsgálja, milyen tényezők vezettek oda, hogy az Erzsébet alapította marburgi ispotályt a német lovagrend vette át a johanniták helyett, akiknek Erzsébet az ispotályt halála esetén kívánta átadni. Belejátszott ebbe a Staufok és a thüringiai tartománygrófok ellentéte a mainzi érsekkel, Konrád thüringiai tartománygróf belépése a német lovagrendbe éppúgy, mint a német lovagrend terve, hogy a rend központjává Marburgot építi ki. Ez utóbbi végül is nem valósult meg, s az ispotály sem töltötte be a rend kezén azt a szerepet, amelyet Erzsébet szánt neki. II. Frigyes császár is