Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - Vass Előd: Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. A Magyar Országos Levéltár kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980 / 322–325. o.

Irodalom TRÓCSÁNYI ZSOLT ERDÉLY KÖZPONTI KORMÁNYZATA 1540-1690 A Magyar Országos Levéltár kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest 1980.4391. A szerző munkáját egy olyan problémakomplexum vizsgálatának szenteli, amely eléggé elhanyagolt, mivel csupán a politikáról és a hadtörténetről maradtak fent jelesebb művek. A gazdaság és társadalom helyzetéről már aligha kapunk áttekintő képet. A szerző által a jogtörténeten belül némileg mostohagyereknek megnevezett közigazgatástörténet - ami jelen munka tárgyát is alkotja - különösen sok tisztáznivalót jelent. Jelen munkával azonban a szerző nemcsak a közigazgatástörténet egyszerű tényfeltárója kíván lenni, hanem hozzányúl olyan nyitott kérdésekhez is, mint az erdélyi abszolutizmus problémaköre. Ezt eddig többen a legkülönféleképpen érintették. Az abszolutizmus kérdésében annak több típusát tételezi fel. Erdély központi kormányzatának feltárásában következetesen végigviszi azt a koncepcióját, hogy a társadalom megnyilvánulásaiból mi került központi irányítás alá és mi maradt meg a rendek birtokában. Munkája legelején tulajdonképpen koncepciójának összegezését is előrebocsátja a szerző, „a fejlett feudális centralizáció" fogalmának beiktatásával. Ezt a fogalmat az abszolutizmus előtti fejlődés egy szakaszaként mutatja be. Lényegét abban látja, hogy a fejedelem a rendek hatalmának megtűrésével olyan saját hatalmi túlsúlyt alakít ki, amely a központi hatalom biztos gyakorlásában számára semmi korlátozottságot nem jelent. Trócsányi Zsolt szerint erre a fejlett feudális centralizációra épült fel az abszolutizmus első szakasza, melyet szerinte a központi kormányzat szervezeti és ügyintézési modernizálása, továbbá a központi hatalom modernebb jobbágy- és egyházpolitikája jellemez. A fejlődés második szakaszában (ti. a felvilágosult abszolutizmusban) következik be, hogy a központi hatalom egyre kevésbé tartja tiszteletben a rendek jogait. Ezekben a felvázolt tágabb keretekben kívánja a szerző a XVI -XVII, századi Erdély központi kormányzatának helyét megkeresni. Jó érzékkel említi az erdélyi fejedelmi hatalom tényleges lehetőségei között elsőként a társadalmi-gazdasági alapok fejletlenségét. Ezt a fejletlenséget 1540 körül Magyarországhoz viszonyítva is kimutathatjuk. Erdélyben a rendiség fejletlenebb, a fejedelmi földbirtok túlsúlyban van, és nagyszámú a szabad, katonáskodó társadalmi elem. A szerző a fejedelmi hatalom kialakulásának előzményei között Erdély 1540 előtti kormányzatában szereplő vajdák familiáris igazgatásának esetleges hagyományozódását is érintette. Ebben a kérdésben az 1541 előtti magyar királyság szervezeti folytatását fogadja el Erdélyben, de a fejletlenebb társadalmi-gazdasági viszonyok között, a vajdai igazgatás helyébe állítva ez ott valami más önálló kormányzati szervezetté vált. A szerző ebben a kérdésben Jakó Zsigmond munkájára hivatkozik, aki a közigazgatás fejlődését Erdélyben csak bizonyos elemeiben tartja a vajdai igazgatás folytatásának. Hogy hogyan - erre ad feleletet Trócsányi Zsolt munkája a következőkben. A szerző megállapítja, hogy a közigazgatástörténet instructio-szintű kutatása ma már túlhaladott, mivel a hatóság működésének indulásakor kiadott instructio - ahol egyáltalában megtörtént a kiadása — a szerv elképzelt hatáskörét írta csupán le. Működése közben azonban rövidesen minden kormányszerv más képet mutatott. A szerző feladatának tekintette, hogy ennek a beálló változásnak a tényét rögzítse. Munkája közvetlen elődjének Ember Győző közigazgatástörténeti összefoglaló művét (Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig, Budapest 1946) jelöli meg. Az összefoglaló mű módszertani alapkövetelményéről a szerző megállapítja, hogy bár a maga korában úttörő fontosságú volt, ma már túlhaladott. Erdély központi kormányzatának kutatásában amúgy sem alkalmazható, mivel a fejedelem kori erdélyi kormányhatóságok instructiói csak korlátozott számban maradtak fent. Trócsányi Zsolt a hivatali levelezések vizsgálatából indult ki: az egyes fondok hivatali levelezéséből hiányzó odaérkező iratot a levél küldője fondjában való megkereséssel, vagy fordítva, a fogalmazványt a címzett fondjában, mint oda érkező iratot felkutatva. Amely irat a kormányhatóságok fondjaiban hiányzott mint fogalmazvány, az megmaradhatott egy megye, város, egy család vagy valamelyik egyházi szerv levéltárában mint odaérkezett rendelet stt. Az említett helyeken viszont fogalmazványban vagy hátirattal visszaküldött fogalmazványtisztázatban megtalálhatóvá válik az az irat, amelynek nyoma sincs a fejedelmi levéltárak megmaradt töredékeiben. Ezt az irathelyreállítási módszert a szerző „tükörből való" rekonstrukciónak nevezte el. 322