Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)
Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Dóka Klára: A kultúrmérnöki hivatalok, 1879–1948 / 233–256. o.
A kultúrmérnöki hivatalok 245 nagyobb városok környékén — már az 1880-as években létesítettek bolgáröntözéseket (pl. az 1880-as években Mohán, 67 Guttamáson, 68 az 1890-es években Ercsin, Adonyban, Dunapentelén). 69 E területen jelentó's szerepet játszott a tógazdálkodás is. Az 1890-es évektől a székesfehérvári hivatal készítette és bírálta el — többek között — a sáregresi, szabadbattyáni, csőszi, mohai, igari, fehérvárcsurgói, martonvásári halastavak, parktavak, kenderáztat ók terveit. 70 Az illetékes kultúrmérnöki hivatal foglalkozott 1897-ben a szombathelyi, 71 1911-ben a székesfehérvári, 72 1907-ben a nagykanizsai, 73 1896-ban a kőszegi 7 4 városi vízvezetékek terveivel is. A kultúrmérnöki hivatalok műszaki segédszemélyzetét a továbbiakban is a rétmesterek jelentették, akiknek képzéséről, mint említettük, az 1879-ben megszervezett Kassai Rétmesteriskola gondoskodott. A műszaki segédszemélyzetre a vízjogi törvény kiadása, a megélénkülő kultúrmérnöki tevékenység újabb feladatokat rótt, ezért a Minisztérium a továbbiakban is nagy gondot fordított az utánpótlás nevelésére. A kassai iskolát 1890-ben átalakították. A vízügyi tantárgyak kibővültek, a kultúrmérnöki tevékenységet elősegítő ismereteken kívül a hallgatók árvízvédelemmel, folyószabályozással, a századfordulótól vízellátási és csatornázási kérdésekkel is foglalkoztak. Az iskola új neve 1890-től Vízmesteriskola lett. A közvetlen felügyeletet a továbbiakban is a Kassai Kultúrmérnöki Hivatal gyakorolta, amely az iskola fenntartása miatt a legfontosabb kultúrmérnöki hivatallá vált. 75 Az új tananyag már minden műszaki igényt kielégített, és az volt az elképzelés, hogy az iskola ezen túl nemcsak a kultúrmérnökök szolgálatában álló rétmestereket (= vízmestereket) fog képezni, hanem folyamfelvigyázókat és a társulatoknál dolgozó gátőröket is. 1894-1899 között azzal kísérleteztek, hogy a 3 éves iskolát 2 évre rövidítsék, azonban a kevés gyakorlati idő miatt ez nem hozta meg a várt eredményt. 76 Problémát okozott az is, hogy az iskolában túl sok elméleti ismeretet tanítottak, ezért nagy volt a lemorzsolódás. 1909-ben, amikor a már említett Rohringer Sándor vette át az iskola vezetését, a tananyagot a gyakorlati igényeknek megfelelően átalakították, és kialakultak azok a normák, amelyek a középfokú szakemberképzést hosszú évtizedekre meghatározták. 7 7 A földművelésügyi miniszter 1912-ben határolta körül a vízmesterek (jelöltek és növendékek) tevékenységét. Eszerint vízmesternek azt tekintették, aki a kassai iskolát elvégezte, vízmesternövendékek voltak azok a hallgatók, akik télen végezték tanulmányaikat, a nyári hónapokban a gyakorlatban tevékenykedtek, a vízmesterjelöltek pedig tanulmányaik megkezdése előtt próbaszolgálatukat töltötték. A próbaszolgálat bevezetését a lemorzsolódás indokolta: a biztos megélhetés reményében olyanok is beiratkoztak a 67 OVLAII. 54. F205. 68 Uo.F207. 69 Uo. F 201/16, F 201/44, F 217/44. 7 ° Uo. F 205/12, 20, 22; F 207/6, 7; F 208/2. 71 OVLAII. 57. 304/C, 773. 72 OVLAII. 54. F 301/1. 73 OVLAII.57. 681/IV. 74 Uo. 673/IV. 7S OLK 184. 1891-16-1553. 76 OL K 184.1904-20-37146. 7 7 OVL A III. 2. (Kassai Vízmesteriskola iratai) Jegyzőkönyv 1910. márc. 25.1911. nov. 22.
