Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)
Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Dóka Klára: A kultúrmérnöki hivatalok, 1879–1948 / 233–256. o.
236 Dóka Klára Kassán a tanítás - nagyrészt államköltségen — a téli hónapokban folyt, nyáron a hallgatók a kivitelezési munkáknál dolgoztak. Ellátásukról ezalatt az illetékes birtokosok gondoskodtak, akik a rétmester növendékeknek kisebb összegű napidíjat is fizettek. A műszaki segédszemélyzet képzését a vízügyi szolgálat saját feladatának tekintette, a kultúrmérnökök oktattak Kassán, és maga az iskola is a vízügyi szervek irányítása alá került. 9 Kvassay a gyakorlati munka és a szervező tevékenység mellett jelentős elméleti munkásságot is kifejtett. 1880—1882-ben jelent meg „Mezőgazdasági vízműtan" 10 című munkája, amelyben összefoglalta a kultúrmérnök számára hasznos ismereteket. Foglalkozott a mezőgazdasági vízhasznosítást illető kérdésekkel (öntözés, alagcsövezés), de kitért általános hidrológiai problémákra és folyószabályozási kérdésekre is.Kvassay mint a kultúrmérnöki intézmény megteremtője, nem tekintette a mezőgazdasági vízhasznosítást a fejlődés egyetlen útjának, saját, kizárólagos feladatának, hanem tevékenységét igyekezett szélesebb összefüggésbe beállítani, figyelembe véve a többi szakterületek (árvízvédelem, folyószabályozás) igényeit is. A kultúrmérnökök száma évről évre emelkedett. 1881-ben 10, 1882-ben már 17 kultúrmérnök dolgozott az országban, és végzett az első 5 rétmester. 1883-ban 22 mérnök működött, és szintén 22-re emelkedett a vizsgázott vízmesterek száma. 11 1884-ben újabb kinevezésekre került sor. (Ekkor került a Minisztériumba Pech Béla, Szanka Dezső, Vinnay Géza, Tomka Emil, Igaz Lajos). 12 1880-ban a feladatokat úgy szervezték meg, hogy az országot 4 kerületre osztották. Lehetőleg mindig ugyanazok a kultúrmérnökök mentek egy-egy területre, hogy helyi ismereteket szerezzenek. 1881. január 31-én a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium keretén belül Kvassaynak és munkatársainak bizonyos szervezeti önállóságra is sikerült szert tenni, és ideiglenes engedélyt kaptak a Kultúrmérnökség megszervezésére. Ennek élén Kvassay Jenő állt, a személyzethez pedig a kerületi mérnökök, segédmérnökök és az adminisztratív alkalmazottak tartoztak. 13 1881-ben már 8 kerületre osztották fel az országot, és a kerületek határait a folyók, patakok vízgyűjtői szerint jelölték meg. A kerület élén a kerületi kultúrmérnök állt, akinek beosztottjai a mérnökök és rétmesterek voltak. Mivel a személyzet közvetlenül a Minisztérium állományába tartozott, a kerületi mérnökök nagyobb része a fővárosban élt. Az I—III., VI-VIII. kerület teendőit Budapestről látták el, a IV-V. kerület központja Kassán volt, majd 1884-től az V. kerület Sátoraljaújhelyre került. A kassai kerületi mérnök feladata volt a Rétmesteriskola közvetlen irányítása is. Az első kerületi főnökök a következő kultúrmérnökök voltak: Barcza Károly, Lovass Sándor, Domoszlay Ede, Bolla Mihály, Faragó Lipót, Józsa László, Antos János, Lisznyay Tihamér. A létszám növekedése a kultúrmérnöki munka adminisztratív szabályozását feltétlenül indokolttá tette. 1884-ben került sor a rendelkezés kiadására, 14 amely aprólékosan meghatározta a kultúrmérnökök jogait és kötelességeit. Eszerint valamennyi kultúrmérnök főnöke a minisztériumi Kultúrmérnökség vezetője volt, közvetlenül irá9 Dóka Klára: A vízmesterképzés múltjából. Vízügyi Közlemények. 1980.1. sz. 97. 1 °Kvassay Jenő: Mezőgazdasági vízműtan. Bp. 1880—1882. 1— II. 11 A kultúrmérnöki intézmény... i. m. 40. - Józsa László: A kultúrmérnöki intézmény története. Bp. 1902. 3. 13 Magyarország Tiszti Cím- és Névtára 1884. 182. 14 OLK168. 1884-1-6073.
