Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Dóka Klára: A kultúrmérnöki hivatalok, 1879–1948 / 233–256. o.

234 Dóka Klára fenntartását, és kezükbe vették-az állami szabályozás alá nem eső, de még jelentős folyók ügyét. A volt árterületeken megtelepedett, és az 1870-es évektől már számszerűen is növekvő lakosság teljes értékű termőföldként kívánta birtokba venni a területet. Nyári szárazság idején még nagyobb szükség volt a csapadék pótlására, a vizenyős réteken - az intenzív gazdálkodás érdekében - az alagcsövezésre. Megoldatlan volt a kisebb vízfolyások rendezése is, főként olyan esetekben, ha kevés volt az érdekelt birtokos, és nem hoztak létre társulatot. Mindez szükségessé tette, hogy a vízügyi szolgálatba műszaki és gazdasági ismeretekkel egyaránt rendelkező mérnökök kerüljenek. A gazdasági fejlődés találkozott az agrárius mozgalom törekvéseivel. A nagyobb birtokosok igyekeztek jó példával elöljárni birtokaik modernizálása terén, és maguk hívtak gazdasági és műszaki tudással rendelkező kultúrmérnököket előadások tartása, szakvéleményezés céljából. Mivel Magyarországon a kultúrmérnöki munkának nem voltak előzményei, ezért a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium 1874-ben Kvassay Jenőt külföldre (Németország, Svájc, Olaszország, Franciaország) küldte, hogy ott tanulmányozza e feladatokat. Kvassay 1876-ban tért haza.

2 Ekkor — szolgálatait felajánlva — állást kért a Minisztériumban: rétművelésből, lecsapolásból, alagcsövezésből kívánt előadást tartani, gyakorlati bemutatóval. Kérelmében előadta, hogy e célból szeretett volna külföldi mérnököket Magyarországra hívni, de ez nem sikerült. Az volt a véleménye azonban, hogy a két érdekelt minisztérium (a Közmunka- és Közlekedésügyi, valamint a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi) egyetértésével a kultúrmérnöki testületet Magyarországon is meg lehet szervezni. A Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium elfogadta Kvassay ajánlatát, és engedélyt adott előadások tartására.

3 Kvassay bízott a két illetékes minisztérium támogatásában. A kezdeményezés azonban a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium kezébe került, mivel a kultúrmérnökök talajjavítással egybekötött munkája inkább a mezőgazdasághoz kötődött. A földművelésügy elő tudta teremteni a szükséges létszámkeretet a kultúrmérnöki intézmény megszervezéséhez, és több lehetőséget kaptak a mérnökök is e területen, mint amit a folyószabályozások befejezése után csökkentett létszámú Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium biztosítani tudott volna. A vízügyi igazgatás egységén azonban a két minisztérium közötti megosztás rést ütött, ami nem vált a munkák előnyére. A Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium erősítése érdeke volt az agrárius mozgalom képviselőinek is, akik tulajdonképpen önálló Földművelésügyi Minisztériumot akartak, bár erre még az 1870-es évek végén nem voltak meg a feltételek. Kvassay közben megkezdte agitációs és ismeretterjesztő munkáját az országban. 1876-ban a Szepes vármegyei Gazdasági Egyesület a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumtól talajjavítási kérdésekben jártas szakértőt kért. A Minisztérium Kvassayt küldte, aki itt tartotta első előadását az öntözésről és az alagcsövezésről. Kvassay 1877-ben is folytatta az előadássorozatot, amit a gyakorlatban is igyekezett megvalósítani. (Pl. Iglón, Lőcsén, Késmárkon, Nagylomnicon, Batizfalván részt vett mintatelepek létesítésében.) A *A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede 1879-1939. (Szeik: Trümmer Árpád és Lászlóffy Woldemár.) Bp. 1940. 36-37. 3 Országos Levéltár, Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium, Általános iratok, (a továbbiakban: OL K 168).