Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Bertényi Iván: Az antifeudális parasztmozgalmak heraldikájának néhány problémája / 221–232. o.

224 Bertényi Iván rövidítésekkel írt) „Az állami katonai kollégium pecsétje 1774" körirattal.

17 A katonai kollégium hamarosan ezután elkészült 2. pecsétjén már magát III. Péter megszemélyesítő babérkoszorús férfialak volt látható. Az új pecsét (ugyancsak orosz nyelvű) körirata: „III. Péter, minden oroszok császárának és uralkodójának nagy állampecsétje".

18 Az antifeudális mozgalmak címeres jelvényeinek egy másik csoportja vallási jelszavaikkal függ össze. Persze ezek a jól megválasztott jelszavak súlyos politikai mondanivalót takartak. A XIII. század közepén Franciaországban kirobbanó népmozgalom, a pastoureaux vezetője, a Magyarországi Mester zászlót vivő bárányt választott jelvényül. A bárány az alázatot és az ártatlanságot szimbolizálta, a zászlón látható kereszt a győzelem jele volt. Akiknek a mellére kitűzték a keresztet, azok - a felkelők hite szerint — minden elkövetett és elkövetendő bűnük alól feloldozást nyertek. A felkelés gyors terjedését mutatja, hogy nem sokkal kirobbanása után, 1251 húsvétját követően már 50, vezérük zászlajához hasonló jelvényük volt.

19 Az üdvözülés és az égi korona ígéretének tekintették a keresztet 1514-ben Magyarországon Dózsa György felkelő parasztjai. Őket a „pogány" törökök elleni harcra hívták fegyverbe, s azután is megtartották jelvényükként a Bakócz Tamás és megbízottai, főleg az obszerváns ferencesek által osztott kereszteket, miután a törökök helyett a magyar nemesség ellen fordultak, nyilván azért, mert a keresztes hadjárat ellen fellépőkkel szemben alkalmazni szokott kiközösítés fenyegetése jó politikai fegyvernek látszott a szemükben.

20 Vallási jelképet, a kelyhet választották jelképül a XV. század cseh huszita harcosai is. Ők több mint egy évtizeden keresztül eredményesen szálltak szembe Európa első számú hatalmasságának, Zsigmond német és magyar királynak az ellenük vezetett keresztes seregeivel. A kehely legkorábbi festett ábrázolása a prágai Nemzeti Múzeum egyik művészettörténeti és eszmetörténeti szempontból egyaránt értékes kódexében maradt ránk. Az ábra biblikus jelenetet ábrázol, Dávid királyt mutatja fején nyitott koronával, kezében a feje fölött forgatott karddal, lábánál legyőzött ellenségei látszanak. Dávid baljába kék színű, kerekített háromszögű pajzsot festett a miniátor, benne lebegő arany 11

E. И. Каменцева-Н. В. Устюгов: Русская сфрагистика и геральдика. Москва 1974

2 202. стр. -H.A. Соболева: Лигачевские печати - Вопросы истории 1977. 8. 213. стр. 1

8

Соболева i. m. 213. стр. 1 * „In signo magistii eorum, agnus vexillifer fjgurabatur. Agnus in Signum humilitatis et innocentiae, vexillum cum cruce in signum victoriae" etc. - Matthaeus Parisiensis, monachi Sancti Albani Chronica Maiora. - Ed. by. Henri Richards, Luoro D.D. vol. V. London, 1880. (Rerum Britannicarum medii aevi scriptores) 246. o. Vö.: Gábriel Asztrik: Magyarországi Jakab „eretneksége" a XIII. századi Franciaországban. Különnyomat a Jászóvári Premontrei Kanonokrend Gödöllői Szent Norbert Gimnáziuma 1940-41. évkönyvéből. Pécs 1941. 4-5., ill. 26. о. 2 °,. . . venként accipere Sanctam crucem, quam pater noster sanctissimus Thomas archiepiscopus de sancta civitate Roma portavit ad salutem nostram et ad coronam celestem accipere ... Et iste Ambrosius sacerdos (= Dózsa György kereszteseinek egyik pap vezetője) et nótárius dedit authoritatem sibi consecrandi gentem ad sanctam crucem ... et iterum clamare fecit ad sanctam juxta (!) crucem venire ...", „eciam clamare fecit репа et culpa accipere sanctam mbeam crucem .. ." - Georgii Sirmiensis Epistola de perdicione regni Hungarorum 1484—1543. Ed.: Wenzel Gusztáv. Monumenta Hungáriáé Historica, Scriptores I. Pest 1857. 59-60. o, A forrás más helyeken is említi a keresztet Dózsa felkeléséről írva: uo. 60-69. o. Értékeléséhez lásd: Székely György i. m. 498-501. o. Más felfogásban: Szűcs Jenő: A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború. Egy kódex tanúsága. Levéltári Közlemények XLIII. (1972) 240. o. i