Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatásköre, 1719–1745 : adalék az erdélyi hatalmi struktúrák történetéhez / 171–219. o.

214 Trócsányi Zsolt kerülnek a bizottság elé). A mixta-ügyek közül az adóügyben is csak néhányszor kerül a bizottság a legfontosabb ügyek közelébe. Az erdélyi adórendszer reformjának ez idő tájt már napirenden levő kérdésébe a kettős bizottság nem szólt bele, az aktuális évi kivetés összegét is csak tudomásul vette, vagy igyekezett odahatni, hogy a kincstári népeket ne adóztassák túlzottan. A cameralis directornak az adókivetésben való részvételét nem tudta elérni, az adónak közvetlenül a szebeni hadipénztárba való fizetésétől elhatárolta magát. A többi itt megfordult adóügyeknek még ennyi jelentőségük sem volt. A hadellátás terén az egyetlen jelentősebb produktum Harruckern 1726 elejei tervezete, amelynek megvalósulását a bizottság anyagában nem lehet nyomon kísérni. Az itt megforduló várépítési ügyeknek nincs elvi jelentőségük. Ugyanez áll a pénzforgalom ügyeire is. Az egészségügy területén csak az 17214 vesztegzár ügyek érdemelnek figyelmet. A római és görög katolikus ügyek közül a katolikus püspök hagyatéka ügyében a bizottság (szokatlanul) tájékozatlanságot árul el, az ellenreformáció támogatása terén aktivitása egy nagyfontosságú, de legfeljebb részben végrehajtott uralkodói rendelet tudomásulvétele volt, amellett a már említett állásfoglalás birtokadomány-ügy ben, a görög egyesült püspökség kérdéskörében pedig lényegében egy végre nem hajtott állásfoglalás a fogarasi püspöki palota építéséről, Inochentie Micu-Klein leintése hatáskörének a görög nem egyesületekre való kiterjesztéséről, ül. a püspök visszatessékelése az Erdélyi Udvari Kancelláriához. A kincstári személyzet ügyeiből legfeljebb az országos kincstári igazgatás beosztott főtisztviselőinek személyzeti ügyei jutottak el hozzá. Bonyodalmas ügy volt, de nem elvi kérdés — s végső soron nem is a bizottságnál dőlt el a Steinville-hagyaték ügye. Voltaképpen egyetlen terület volt, ahol a bizottság a szorosabban vett adminisztráción, fennálló rendelkezések érvényesítésén vagy értelmezésén, meglevő intézmények működtetésén vagy működésük egyeztetésén túlra terjeszkedett: az erdélyi ércbányászat ügye. Haan és Kropff tiszteletreméltó ügybuzgalmára a bizottság is ahhoz illően reagált: aprólékos gonddal és felelősségérzettel vizsgálta meg helyzetfelmérésüket és javaslataikat. Voltaképpeni reformtevékenységnek, modern koncepció érvényesülésének azonban ezt sem tekinthetjük. Haannak az ércbányászati ágazat felmérésében is, mint egész kincstári tevékenységében, a részletekbe menő pontosság, a szorgalom volt a főerénye, nem a „Planmacherey". Kropff pedig, az elsősorban bányaszakember, etekintetben csak annyiban karakterisztikusabb jelenség nála, hogy konkrétabban mérte fel a szükségleteket: hol, milyen kiváltságok léptetendők életbe, hol, milyen munkaerőigények oldandók meg s milyen forrásokból. A bizottság érdeme evonatkozásban az volt, hogy hallgatott a két kitűnő szakemberre, s ahol kellett, szélesebb összefüggésekben értékelte javaslataikat. Mindennek azonban 1722 után nem volt folytatása a bizottság tevékenységében. Amit pedig Haan és Kropff javasoltak, tulajdonképpen nem volt reform. Egy meglevő intézményrendszer (bányászok privilégiumai, a bányák működési feltételeinek biztosítása) érvényesítése, ül. kiterjesztése még nem reform — legfeljebb konzervatív értelemben az. Olyan új koncepciót nem találunk a kettős bizottság erdélyi vonatkozású működésében, amelyet valamilyen abszolutista reformnak tekinthetnénk. Úgy hisszük, hogy befejezésül fel kell oldanunk egy ellentmondást, ami a bizottság személyi összetételéről és (legalábbis) erdélyi teljesítményéről elmondottak közt fennáll.