Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatásköre, 1719–1745 : adalék az erdélyi hatalmi struktúrák történetéhez / 171–219. o.

212 Trócsányi Zsolt tését Csapai Ferencnek a brassai főharmincadosságra formált igényéről. Csapai, aki unitáriusból tért át a katolikus hitre, egyelőre előzetes biztosítást kért e tisztségre. Haan felhívta a figyelmet egy ilyen kinevezés propagandisztikus hatására — a bizottság azonban, talán épp a kincstári személyzet bajai miatt, három alkalmas személy felterjesztését várta a brassai főharmincadosi tisztre. 1720 elején a bizottság már fogékonyabb az ellenreformációs szempont iránt. Mikor Haan azt jelenti, hogy az elhunyt erdélyi kincstári számvevő helyére más megfelelő személyt keres, „bár az itteni katolikusok közt nehezen található ilyen", a bizottság (1720. február 1., 5.) megnyugtatja: ha Erdélyben nem találna, másunnan küldenek. 1722. szeptember 29-én 3 ilyen ügy is megfordul a bizottság előtt: zalatnai bányaellenőr árvái ügyének ellátása, sófalvi sóperceptor elleni vizsgálat, számvevőségi tisztviselők szüksége. 1723-ban ismét sorozatosan találkozunk ilyen ügyekkel (január 8.: a Camerahs Directio egy írnokának illetménye; május 13.: Hollaki aranyváltó visszaélései, június 11.: elhalt sótiszt hátralékos illetménye, sótisztek ellentétei, egyéb sóügyi és általában kincstári személyzeti ügyek; szeptember 30.: zalatnai bányatisztek 1703—10-i illetményei). 1724-ben szintén (augusztus 18., 25.: elhalt kincstári tiszteknél kinnlevő előlegek, egy további tisztviselő kinevezése a hadipénztár vezetője mellé). 1726-ban (június 16.) és 1728-ban (december 16.) özvegyi nyugdíjügyekkel találkozunk. 1730-ban ilyen ügyek: kincstári tisztviselő számadási ügye, kincstári írnok fizetése (április 13.), kincstári tisztviselő hátralékos fizetése (június 9.). 1736-ban ismét illetmény ügyek kerülnek a bizottság elé (június 8., november 8.), 1737. január 24-én szintén (az ekkor fiscalis directorrá előlépett Petru Dobra illetményéé). Elvétve foglalkozott a bizottság nem-kincstári tisztviselők illetményeinek a kincstárral kapcsolatos ügyeivel is. A fennmaradó vegyes ügyek nem nagy csoportjából egyet emelünk ki: a Steinvillehagyatékét. Az írásunkban már többször jellemzett főhadiparancsnok 1720. október 21-én hal meg. Haan 1721. január 14-i felterjesztésében 129 401 Frt 10kr-ra teszi a Steinville-el szembeni kincstári követelések teljes összegét. Ebből 50 000 Frt-ot tesz ki az az összeg, amelyet a főhadiparancsnok az Erdélyen át menekülő XII. Károly svéd királynak Brassóban előlegezett. Súlyos károkat okozott (Haan szerint ez 17 888 Frt-ot tesz ki) Steinville sajátos „bányagazdálkodása": nemcsak saját bányái termékeivel kerülte meg a kincstári arany- és ezüstváltást, hanem másoktól is vásárolt fel nemesfémet. Haan azt sürgette, hogy a Steinville hagyatékában található nyers vagy olvasztott arany, ezüstérc vagy ezüst a rendes értékben beváltandó, a főhadiparancsnok birtokában volt salétrom, választóvíz stb. kincstári kézbe veendő (ezek nem lehetnek magánosok birtokában), a Steinville szolgálatában állt kohó-, aranyválasztó mesterek és laboránsok „wegen den daselbst habenden all zugrossen bekanntschaft" eltávolítandók. A főhadiparancsnok bérelte a dévai uradalmat is; bérlete már 1718 elején lejárt, új szerződést nem erősítettek meg vele, úgyhogy az uradalomnak a szerződés lejárta utáni jövedelmei visszatérítendők volnának, az uradalom készleteit pedig a bérbeadás időpontjának értékében kellene visszaadni. Több kisebb-nagyobb tételt tettek ki a követelések listáján Steinville által felvett és el nem számolt közjövedelmek (a főhadiparancsnok 1578 Frt 20 kr-t nem fizetett be Olténia 1719-i donum gratuitumából - ez a teljes összes jó 8%-a volt -, 1715-ben eladott 1272 Frt értékű szénát abból, amit a gyulafehérvári uradalom jobbágyai szolgáltattak, 1714-15-ben 750 Frt értékű cölöpöt szállíttatott Déva erődítésére az ország pénzén, s nem számolt el róla, az erdélyi katonai élelemraktáraknak 791 Frt