Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - IRODALOM - Lakos János: Az üzemtörténetírás kérdései. Elméleti és módszertani tanulmányok. Szerkesztette: Incze Miklós. Budapest, 1979 / 325–328. o.

326 IRODALOM INCZE MIKLÓS tanulmánya (Az üzemtörténetírás kapcsolata más történeti ágazatokkal és társadalomtudományokkal) a hazai üzemtörténetírás fejlődésének felvázolása után bizonyítja annak interdiszciplináris, több társadalomtudomány eredményeit és módszereit hasznosító voltát. Az üzemtörténetnek szoros kapcsolata van egy sor történettudományi ágazattal, így a helytörténettel, a gazdaság-, társadalom-, művelődés-, politika- és munkásmozgalomtörténettel. Emellett merít a néprajz, a szociológia és a jogtudomány módszereiből, eredményeiből is. A kötet talán legalapvetőbb tanulmányát (Az üzemtörténet kutatásának problémái) HANÁK PÉTER írta. Eredetileg a Magyar Történelmi Társulat 1967. évi vándorgyűlésére készült, s 1968-ban már megjelent nyomtatásban (Századok 1968/5—6.), aktualitását azonban máig sem veszítette el! Mint utószavában a szerző kifejti: voltak „méltatásra érdemes" eredményei üzemtörténetírásunknak 1967 óta, de „a szervezeti és anyagi keretek jelentős kibővülése ellenére úgy látja, hogy a 12 év előtti elvárások és ajánlások jórészt nem teljesültek". A tanulmány váz lato sságában is alapos nemzetközi és hazai historiográfiai áttekintéssel indul. Rámutat az USA-ban, ill. Németországban kialakult Business History és Firmengeschichte jellemzőire: azok „tudományos apparátussal, történetírói szinten is a tőkés propaganda eszköze"-i. A vállalat történetét elszigetelten, főleg a vállalkozói tevékenység szemszögéből tárgyalják. A Szovjetunióban már a 20-as években egy merőben más indíttatású üzem- és gyártörténeti tevékenység bontakozott ki, nem kis mértékben Gorkij kezdeményezésére. Két kulcstémára helyeződött a hangsúly: a munkásosztály kialakulása, helyzete, valamint a forradalmi mozgalom kifejlődése. A szerző a csehszlovák, NDK-beli és lengyel üzemtörténetírás fejlődését, szervezeti kereteit is bemutatja. Hazánkban sokáig a történettudomány perifériájára szorult az üzemtörténet. Csak az 50-es évek végétől alakult ki két kutatóbázis (Dunántúli Tudományos Intézet, Pécs; Országos Levéltár, Fővárosi Levéltár), amelyek már színvonalas publikációkkal jelentkeztek. Ezután Hanák Péter két alapvető problémát tárgyal a megjelent hazai üzemtörténeti munkák elemzésével: miként fogják fel a szerzők 1. az üzemet, 2. a rész és az egész, az üzem és a környezet, ill. az üzem és az iparág kapcsolatát? Rámutat arra, hogy korántsem egységes a megítélés. Nem mindegyik munka tükrözi az üzemet úgy. mint ami az a valóságban: komplex társadalmi-gazdasági-technikai jelenség. Gyakori a helytörténeti vonatkozások túlzása vagy éppen mellőzése. Végezetül a szerző kísérletet tesz az üzemtörténetírás tárgyának és a tárgy adekvát feldolgozási módszerének meghatározására. Néhány fontos megállapítása: az üzem komplex voltának megfelelő komplex feldolgozás legmegfelelőbb módja a szerzői kollektívák alakítása (történész, közgazdász, szociológus stb. szakemberekből); igen fontos a helytörténet és az ágazattörténet arányainak helyes értelmezése; a feldolgozás a valóságot tükrözze, ne csupán propagandaalbum legyen. KABOS ERNŐ cikke (Gondolatok az üzemtörténetírás helyzetéről az I. Nemzetközi Üzemtörténeti Konferencia idején) szintén problémacentrikus. Hangsúlyozza az üzemtörténet komplexitását, de elismeri a szakági üzemtörténetírás létjogosultságát is. A szerző kiemeli a kapitalista és a felszabadulás utáni korszak feldolgozásában általában mutatkozó törést, amely objektív és szubjektív tényezőkre egyaránt visszavezethető. A cikk eredetileg 1966-ban íródott, de fő megállapításaima is helytállóak. A gyakorlati problémák közül hármat emel ki: 1. hazánkban nincs meg a szükséges kapcsolat a tudományos és az amatőr üzemtörténeti tevékenység között, 2. a „mecénás" vállalatok tartalmi igényei sok esetben gátolják a színvonalas üzemtörténeti munkák elkészülését, 3. a források gyakori hozzáférhetetlensége. A kézikönyv következő tanulmányai főleg a forrásokkal foglalkoznak. JENÉI KAROLY Az üzemtörténetírás tárgya és levéltári forrásai c. tanulmánya 1970-ben előadásként hangzott el. Röviden áttekinti a vállalatok típusait és szervezeti felépítését, mivel ezek ismerete megkönnyíti a forrásanyag feltárását. Magukat a levéltári forrásokat (a kezdetektől az államosításokig) három csoportban tárgyalja, úgymint primer, szekunder és speciális források. Legfontosabbak a vállalatok ügyvitelben keletkezett iratai, különösen az okmánytárak, az ügyvezető igazgatóságok, a személyzeti és munkaügyi osztályok, a könyvelőségek iratai. A szekunder források közül kiemeli a nagybankok (Magyar Általános Hitelbank, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank stb.) levéltárait, valamint a bányakapitányságok, a kereskedelmi és iparkamarák, a pénzintézeti és gyáripari érdekképviseletek és a cégbíróságok iratanyagát. Képet kap az olvasó arról is, hogy hol, mely levéltárakban áll a kutatás rendelkezésére az anyag.