Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.
110 FALLENBÜCHL ZOLTÁN már nem kapott, azt kellett írnia: „Wie armselig ich mit Weib und Kindern leben muss... Bitte . . . mich mit einem besseren Stückl Brodt zu consoliren ...". Fiát is, vejét is az uralkodó szolgálatában veszíti el - ezt még meg kellett érnie. Haasban és családjában jobb sorsra érdemes polgárcsaládot ismerünk meg, amely a hazai viszonyok közt nem válhatott a gazdasági fejlődés motorjává, hanem az uralkodóház hatalmi ambícióinak szolgálatában volt kénytelen felőrlődni. Az ország egy másik részében, Szlavóniában is egészében hasonló a hivatalnokok , sorsa. Prunner János György zimonyi sóperceptor is sokat küszködött. A neunkircheni, alsó-ausztriai születésű, nemesi származású Prunner kissé talán magasabb pozíciót ért el, mint Haas, de, bár a bécsi egyetemen jogi bizonyítványt szerzett, semmivel sem volt elégedettebb. Prunner 1737-ben jött Eszékre, s itt kezdett az Oberamt irodájában praktizálni. 1738-ban a súlyos török háború idején ő intézte a levelezést, így a katonait is, ami nagy felelősséggel járt. Mindennek ellenére az előlépésekkor többször mellőzték, noha közben Gradiskára volt rendelve a beteg perceptor helyettesítésére. Eszékről 1745-ben került Zimonyba. Prunnernek nem annyira az áthelyezések okozták a problémát. Abból, hogy maga adja elő: sokszor kért eló'lépést, az tűnik ki, hogy szívesen el is hagyta volna Szlavóniát egy jobb, az ország belsejében levő állásért. Pályázott ő Kanizsára is, Pestre is, de még a távolabbi Szegedre is. A mellőzés bántotta, amiben jócskán volt része. Természetesen előadásából nem derül ki, hogy milyen munkaerő volt. Lehet, hogy azok, akiket vele szemben előnyben részesítettek, jobban dolgoztak, de az is lehet, hogy csupán a kapcsolataik voltak jobbak. Tény, hogy Prunnernek ugyanabban az állásban, amiben elődei voltak, mindenütt kisebb fizetést adtak, mint elődeinek, ami akkor is bosszantó, ha közben a munka ott megkevesbedett, vagy az utóddal szemben csekélyebb követelést támasztanak, mint annak idején hivatali elődeivel szemben. Áthelyezéseinek száma - Eszékről Gradiskára, onnan vissza Eszékre, majd Zimonyba - nem volt nagy, de ezzel kapcsolatos útiköltségeit se fizették meg, előadása szerint: egy krajcárt se kapott. Annál súlyosabbnak érezte ezt Prunner, mert hivataloskodása veszélyes helyen zajlik: a török határon. A veszélyekből jócskán kijutott neki, de pénzbeli jutalmat nem kapott sosem, noha Belgrád ostromakor a hadélelmezés terén is szerzett érdemeket, s a porosz háború idején is súlyosan érintette a fejadó és a vagyonadó. A harmíncadhivatalt is ő vezette, és sosem maradt tartozásban. 184 Prunner más típusú hivatalnok, mint Haas, az ő problémája és elégedetlenségének oka elsősorban az, hogy nem tud megfelelően előlépni. Prunner jogvégzett, egyetemre járt, ambíciója vezető állásra törekedést ír elő neki: elégületlen azzal, amit elért. Azimonyi sóperceptor és harmincados állása szép pozíció: sok tisztviselőtársa boldog lenne vele, ő mégis elégületlen. Elégedetlenségének van egy közös vonása Haaséval: kevesli azt az ellenszolgáltatást, melyet munkájáért a kormányzat nyújt neki. A kishivatalnokok és a segéderők sorsa Ha a tulajdonképpeni hivatalnokok sorsa ennyire nehéz, még fokozottabban áll ez az alsóbb beosztásban működő alkalmazottakra. A sóhivatalok alatt szolgáló segédszemélyzet sorsára, amely az idők folyamán alig javult, igen jellemző az a kérvény, amelyet a soborsini sóhivatali kerülők, „Iberrajter"-ek nyújtottak be 1772-ben a Kamarához. Maguk az Iberrajterek is egytől egyig magyarok: neveik Káli vagy Kálói, Rácz, Pető, Körösi, Tótth, vagy eredetileg is magyarok voltak, vagy már ekkorra megmagyarosodott 184 Uo., 1758-741.
