Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.
248 FALLENBÜCHL ZOLTÁN Feckersperger Antal és Ernst Ignác a szolnoki sóhivatalt rossz hírbe hozták. Ernstről 1758-ban azt állapítják meg főnökei, hogy bár a mázsálásnál mint mázsaszolga jól bevált, de tutajmesteri eló'lépésénél csődöt mondott. Lassú írásán kívül - állapítják meg róla - nincsen más tudománya. Többet hittek róla. Mint kiderült, az arithmetica egyik fajtáját se tudja, s nem is akarja megtanulni. Még úgy is, ha megtanulná, veszedelmes lenne rábízni a tutajügyet - a tutaj-fa értékesítését - mert 7-8 mérföld körzetben mindenkinek tartozik, 400 forintnyi adóssága van. 70 A fatörzsek ellenőrzése veszélyes: a forgalom nagy, és ha nincs napi számadás, konfúzió állhat elő. Ernst nem is léphetett elő, megmaradt mázsaszolgának haláláig. 7 ' Ez a gyakran megalapozott bizalmatlanság a régi munkaerő egy részével szemben, ami óhatatlanul kiterjedt az újra is, nem hatott a létszám emelésének irányába. A sóügynek különösen megbízható tisztviselői és alkalmazotti karra volt szüksége, még a harmincadügynél is jobban, mert ott csupán pénzkezelésben szükséges a megbízhatóság, itt azonban az árukezelésben is. Nem csoda, ha még olyan jelentős sóhivatalban is, mint amilyen a népes Sopron városban működött, alig van sóhivatali személyzet. 1758-ban ott Kolleis Pál-Ignác só-distractor egyedül látja el a munkát, pedig ugyanakkor harmincados is. Az ellenőr még járatlan a munkában. Kolleisnek két írnoka van, egyik a harmincadügyi munkát látja el, a másik a sót méri le. Ezek az ő magánalkalmazottai, élelemmel és fizetéssel ő látja el őket. A munkát ő vezeti és büszkén említi, hogy bár régen szolgál, számadásaiban sosem volt hiba. 72 Néhány évvel később Magyarossy Ferenc veszprémi só-distractor írja jelentésében, hogy bár két tisztviselőjének és egy hajdújának kellene lenni, veszprémi hivatalában egyedül van. 7 3 Kétségtelen, hogy nemcsak alkalmas sóhivatalnokokat volt nehéz találnia a Kamarának, de nekik is nehéz volt megfelelő segítséget találni saját maguk számára. A mezőgazdasági jellegű országban olyannyira fontos só forgalmazása rendkívüli csábítást jelentett a gyenge jellemű emberek számára. • A szabadságolás A sóhivataloknál rendszeresített szabadságidőről nincsenek adataink. Valószínű, hogy rendszeres szabadság nem is volt. Eltávozási engedélyt esetről esetre lehetett kérni és kapni is. Az eltávozásra adott idő is különböző volt. Mikor például az öreg Pleytgen Ádám nádszegi mázsamester 1753-ban azzal az indokkal kér szabadságot, hogy Bécsben chyrurgiát tanuló fiát meg akarná látogatni, az engedélyt minden további nélkül megadják neki a Magyar Kamaránál. 74 Ugyanebben az évben Marold János Ádám szigeti sószállítmánytiszt nősülési szabadságként 6 hétre kapott engedélyt. 7 s Néhány évvel később Hersicz Kristóf ungvári sóperceptor azt hozza indokul, hogy atyja, ki wienerneustadti harmincados volt, elhunyt, s ezért ő lett családjának szeniora. Neustadtba kíván elutazni, hogy hivatalos ügyeket intézzen: nemeslevelét is el 70 Uo., 1757 - 575. (Feckersperger) és 1758 - 240, 385, 436. (Ernst) 71 Uo„ 1767-68. (Ernst) 72 Uo., 1758 -231. 73 Uo„ 1761 -255. 74 Uo., Protocollum cameralis consilii (E 1) 1753, 924. pag. 7S Uo., 1753, 1699. pag.
