Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Iványosi-Szabó Tibor: A tallér Kecskeméten, 1626–1711 / 201–224. o.
222 IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR nagyarányú értékváltozást állapíthatunk meg. 1626-hoz viszonyítva a hódoltság korának végére Kecskeméten a tallér dénárértéke 224%-kal nőtt (A Kipper-kor előtti értékéhez viszonyítva pedig 266,6%-os a növekedés.) Egyben ismét rögzítenünk kell, hogy ekkor viszonylag nagy számban forog még közkézen. A török kiűzése és a szabadságharc közötti időszakaszban megszűnt a helyi és az ország többi részén tapasztalható értékkülönbség. Dénárértéke stabilizálódott, bár a forgalma erősen lecsökkent. A harmadik szakaszt a szabadságharc ideje képezi, amikor forgalmára alig találunk utalást. Értékében viszont lényegi változás nem ment végbe. Ekkor gazdasági hatása szinte már elhanyagolható. Ezen évtizedek háborúkkal terhes időszakát a gazdasági pangás, amely Európaszerte érezhető volt, vidékünkön még keservesebbé tette. Az élet szinte minden területén tapasztalható bizonytalanság a pénzforgalomban is erősen éreztette hatását. Az értékpénzek a forgalomból egyre jobban eltűntek és a kincsképző szerepük számottevően megnőtt. Mivel ennek jelentős visszahatása volt a gazdasági élet minden területén, a levéltári forrásokból nyert tények rögzítése nagy segítséget nyújthat eddigi pénztörténeti ismereteinkhez. Vizsgálódásaink eredményeit nemcsak Kecskemét gazdasági és társadalmi életének felvázolásakor lehet hasznosítani. Tekintettel arra, hogy Kecskemét és Nagykőrös levéltárán kívül alig akad a tárgyalt időszakból pénztörténeti kutatásokat elősegítő irat, az itt lelt és rögzített adatok túlmutatnak a helyi kereteken. Mivel pedig a város ezekben az évtizedekben igen széles körű gazdasági-pénzügyi kapcsolatban állt a környező településekkel, országrészekkel, sőt igen figyelemreméltó külföldi kapcsolataik is voltak, az itt észlelhető értékváltozások nyilvánvalóan nem maradtak kecskeméti jelenségek. Ezek alapján az itt nyert megfigyeléseket, általánosításokat kamatoztatni lehet mindazon alföldi városoknál, amelyek Kecskeméthez hasonló gazdasági struktúrával rendelkeztek. Próbálkozásunk minden bizonnyal igazolja, hogy a pénz értékének helyi alakulását viszonylagos pontossággal nyomon követhetjük a levéltári források segítségével. Remélhetőleg eredményeink arról is meggyőzően szólnak, hogy a töredékes levéltári irategyüttesek, fondok, állagok is lehetővé teszik az eredményes feltárást, ha azokat együttesen fogjuk vallatóra, ha a szórványos adatokat is maradéktalanul összegyűjtjük. E források természetéből következik, hogy a pénzről mint csereeszközről vallanak, és viszonylag ritkán következtethetünk egyértelműen a pénznek mint érmének formai jegyeire és anyagi összetételére. A ránk maradt gyűjtemények és az ásatások során felszínre kerülő leletek segítségét, egyáltalán a numizmatika eredményeit úgysem lehet mellőzni a végleges összesítéskor. Ezen jellegükben egymástól eltérő források felhasználásával már eddig is sok nehezen megoldhatónak látszó részletkérdést tudott tisztázni marxista történettudományunk. A levéltári források adatainak felhasználása arra is biztosít lehetőséget, hogy az egyes pénznemek egymáshoz viszonyított értékarányát, illetve ezen arányok változásának folyamatát viszonylag pontosan megrajzoljuk. Nem utolsó szempont és lehetőség az sem, hogy a helyi árfolyamkülönbségeket, melyek a központi hatalom gyengesége idején számottevőek lehettek, fel tudjuk tárni, és az ár-, valamint a bértörténet terén kamatoztatni tudjuk.
