Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 1. - IRODALOM - Érszegi Géza: Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. III. Bd. Die Urkunden von 1301 bis 1327 mit nachträgen von 1233 bis 1301. Wien-Köln-Graz, 1979 (Publikationen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung. Siebente Reihe) / 141–143. o.
142 Irodalom gondosan szerkesztett névmutató zárja. Sajnos hiányzik a kötet végéről az előző kötetekben megszokott tárgymutató. Ez a következő kötetben fog megjelenni. Az okmánytár kiadójának lelkiismeretes kutatását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ha egy oklevelet eredetiben nem talált meg, arra törekedett, hogy valamilyen formában annak tartalmát mégis közzétegye. Az általa meg nem talált, de fényképen meglévő oklevelek szövege éppúgy nem hiányzik a kötetből, mint azoké sem, amelyek után csak egy-egy elenchus-bejegyzés maradt hírmondóul. Nem csökkenti a kötet becsét az sem, ha más esetleg mégis a nyomára bukkan ezek eredetijének (pl. I 206a=Dl 47816), vagy megtalálja egy-egy elenchus-bejegyzés eredetijét. Például az elenchus-bejegyzésből közölt 288. számú okmány eredetije valamikor a pozsonyi káptalan magánlevéltárában volt. Hogy most az eredeti és átiratai hol találhatók - az okmánytár szerint - nem ismeretes, ismert azonban az, hogy a fényképük a Magyar Országos Levéltárban megtalálható (vö.: Szentpétery I.-Borsa I., Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. 11/2- 3. no 2924). Nem az okmánytár jelen kötetének a kiadója hibáztatható azért, hogy a több oklevélben fennmaradt azonos szövegeket - a hely- és személynevek kivételével - nem veti össze. A kollációs módszer ugyanis sajnos nem terjedt el a középkori oklevelek kiadásában. Ami részben érthető is, hiszen az esetek többségében megmaradt az eredeti oklevél, s azt összevetni egy későbbi - bármenynyire is hiteles - másolattal, hiábavaló dolognak tűnhet bárki szemében is. Az ilyen, első látásra haszontalannak tűnő munka pedig eredménnyel is kecsegtethet. Jó példa erre a 158. számú oklevél szövege. A szöveg fentmaradt egy eredeti oklevélben (A = Dl 91181) és két átírásban (B, = Dl 91222 és B 2 = Dl 91230). Ha azonban az „eredeti" példány szövegét összevetjük az átiratokban lévő szövegekkel, akkor az alábbi - ízelítőül adott - különbségek adódnak: A B Nos capitulum ecclesie sancti Michaelis de Castro Ferreo significamus, quibus expedit notum facimus tenoré presencium universis, quod . . . In cuius rei memóriám perpetuamque firmitatem nostras concessimus litteras privilegiales sigilli nostri munimine roboratas. Datum in octavis assumpcionis Virginis gloriose anno ab incarnacione Domini M° CCC°°° decimo quarto. Et quamprimum presentes nobis reportate fuerint, nostrum privilégium super premissis conferemus. Domino Bors preposito, magistro Andrea cantore/discreto viro Nicoiao custode et Iohanne decano ecclesie nostre existentibus. A szöveg az oklevél bevezető és záró részében azért különbözik, mert két, részben azonos szövegű oklevélről van szó. Az egyik oklevelet 1314. augusztus 22-én állította ki a káptalan egyszerű formában, a másikat pedig ugyanarról az ügyről (innen a szövegegyezés) ezt követően privilégiálisan. Ha ritka is az, hogy eredeti meglétében a későbbi átiratok is tartalmaznak információt számunkra az eredetiről (mint pl. a 133. vagy a 421. számú szövegek esetében is, ahol valószínű a szövegváltozatok alapján, hogy nem a meglévő eredetiről, hanem annak par-járól készültek a későbbi átiratok), s némi joggal el is hanyagolják az okmánytárak kiadói az eredeti mellett az átiratok szövegét, érthető. Az azonban már kevésbé érthető, ha eredeti híján is tartózkodnak a kolláció adta szövegjavítás lehetőségétől. Ezzel a módszenei ugyanis a több XVIII. századi másolatból ismert 262. számú oklevél szövegét biztosan jobban értelmezhető formában is közzé lehetett volna tenni.
