Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)

Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Dóka Klára: A vízügyi szakigazgatás kezdetei, 1772–1788 / 81–100. o.

A VÍZÜGYI SZAKIGAZGATÁS KEZDETEI (1772-1788) A XVIII. század elején a török pusztítás következtében az ország jelentős része néptelen volt. A hosszabb ideig török megszállás alatt levő területek lassan töltődtek fel, és az 1715—1720-as összeírás idején sem haladta meg az ország lakossága a Mohács előtti 4 milliót. A lakatlan területeket műveletlenül hagyott szántóföldek, hatalmas kiterjedésű puszták, bozótok, nádasok és vadvizek borították. A folyók mellett - főként a Tiszánál és a Duna alsó szakaszain — megjelent újra a halászó-vadászó primitív életforma. A volt hódoltsági területeken a fő termelési ág az állattenyésztés, ezen belül a szarvasmarhatartás lett. A szarvasmarhának külföldön jó piaca volt, lábon való hajtása nem jelentett problémát. A földművelés háttérbe szorult az állattartás mögött. Az értékesítési és szállítási nehézségek miatt csak a helyi igények kielégítése céljából termeltek, a föld viszonylagos bősége pedig primitívebb fokra vetette vissza a földművelés módjait. A volt hódoltsági területeken a kétnyomásos gazdálkodás is kivételnek számított. A kimerült földeket egyszerűen újakkal váltották fel, amíg volt alkalmas terület. Az ország északi megyéiben a szabadfoglalásos gazdálkodási rendszernek nem volt tere. Itt a háromnyomásos földművelés tekinthető általános fonnának, bár a nyugati országokhoz képest ez elavult művelési mód volt. Az intenzív mezőgazdasági termelés ezeken a területeken kizárólag a kertekre korlátozódott. A helyi piacokon túli területekre csak bort és gabonát juttattak, mivel ennek volt bizonyos kereslete. A mezőgazdaság és ipar a XVIII. század elején teljesen összefonódott, a lakosságnak csak 1%-a volt városlakó. A kezdetleges ipar minimális mennyiségű árut termelt, ami arra kényszerítette a parasztokat, hogy háziiparral is foglalkozzanak. A gazdasági élet fejlődését nehezítette a közlekedés és kereskedelem elmaradottsága. A szárazföldi és víziutak egyaránt rosszak voltak. Az állam csak kivételes esetben épített utakat, ilyenkor azok terheit a helyi lakosságra rótták. A folyók szabályozását még inkább elhanyagolták. Sem a medret, sem a partot nem tisztították megfelelően. A vontatás csak a Duna és a Tisza egyes szakaszain volt mindkét irányban megoldható. A hazai elemek teljesen kiszorultak a kereskedelemből. A legtöbb külföldről behozott árucikk szállítása a „görög" kereskedők feladata lett. A XVIII. század közepén megindult a termelőerők viszonylagos fejlődése. Az előrelendülés alapja az ország újratelepedése volt. A hódoltsági területen összezsúfolódott lakosság elfoglalta a néptelen pusztákat. A hódoltsági földesurak kevesebb szolgáltatást kívántak, és a betelepülőket egy időre az állami adók alól is felmentették. A telepítés meggyorsítása - főként a XVIII. század közepén - az uralkodónak is érdeke volt. Az egyéni kezdeményezések mellett a német és más idegen nemzetiségű lakosok be6 Levéltári Közi. 77-78.