Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)

Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - KRÓNIKA - Káposztás István: Endrényi Ferencné (1942–1977) / 304

304 Krónika Tudományos munkássága szorosan kapcsolódott szerteágazó igazgatási és levéltári tapasztalataihoz. A Levéltári Híradó, majd a Levéltári Szemle hasábjain, egy alkalommal a Levéltári Közleményekben is, értékes anyagú igazgatástörténeti tanulmányokat publikált. Legtöbbet használt, minden levéltárban ismert munkája az árvaszéki iratok selejtezéséhez kidolgozott ügykörjegyzék volt. Az egykor működött Módszertani Kollégium selejtezési munkabizottságában fontos feladatokat vállalt - minden levéltár hasznára. Társszerzőként több színvonalas helytörténeti munkát írt (Schneider Miklóssal a Pusztaszertől Pusztaszerig című levéltári olvasókönyvet, a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár történetét), néhány értékes tanulmánya kéziratban maradt. Hosszú időn át felügyelte és segítette a szentesi levéltárhoz csatolt hódmezővásárhelyi részlegben folyó munkát is. Elismert társadalmi munkát végzett a Hazafias Népfront szentesi bizottságában és a Közalkalmazottak Szakszervezetének levéltári szakbizottságában. Nyugdíjba vonulásakor a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Áldozatkész munkájának emlékét tisztelettel őrizzük. _ . . „ Szabó Ferenc ENDRÉNYI FERENCNÉ 1942-1977 Fájdalmas szívvel, mélyen megrendülve gyűltünk össze 1977. február 5-én az óbudai temetőben, a néma csönd, a megrendítően komor gyász világában mindazok, akik szerettük és tiszteltük Endrényi Ferencnét, Pördi Évát, hogy végső búcsút vegyünk tőle, hogy lerójuk kegyeletünket s együtt emlékezzünk a kedves munkatársra, a mély érzésű emberre, a felejthetetlen édesanyára. A halál mindig fájdalmas csapás a hozzátartozók, a barátok számára, de kegyetlenül az, ha egy élet ilyen korán, szinte érthetetlen tragikus hirtelenséggel ér véget, mint az övé. Kolléganőnk egy szombati napon még kedves mosollyal, teljes nyugodtságot sugárzó arccal, gondos háziasszonyhoz illően családi teendőkre készülve, siető léptekkel köszönt el tőlünk, s hétfőn már hiába vártuk, várták mindazok az ügyfelek, akiknek tájékoztatását oly készséggel, lelkiismeretességgel intézte nap mint nap. Endrényi Ferencné egyik alapító tagja volt az Új Magyar Központi Levéltárnak, 1963-ban került az Országos Levéltár népi demokratikus osztályára mint levéltári anyag kezelője. Ezt a munkát kezdettől fogva nagy igyekezettel, kiváló érzékkel és pontossággal végezte. Később a levéltári anyag rendezéséről áttért á könyvtári anyag kezelésére. Úgy érezte, hogy azt a feladatkört jól csak szakképesítéssel tudja ellátni, s bár erre senki sem kényszerítette, hároméves könyvtáros iskolára jelentkezett, majd 1974-ben kitűnő eredménnyel könyvtáros oklevelet szerzett, miközben több éven át orosz nyelvet is tanult. A munka, a családi teendőkkel járó gondok mellett önképzés útján szorgalmasan gyarapította kulturális, irodalmi műveltségét: a legkülönbözőbb irodalmi, művészeti folyóiratoknak volt rendszeres olvasója. Irodalmi, zenei tájékozottságát, érdeklődését mi kollégák is nagyra értékeltük. Endrényi Ferencné az utóbbi években mint könyvtáros és a kutatóterem vezetője fejtett ki igen hasznos tevékenységet a levéltárügy szolgálatában. Komoly érdemei voltak abban, hogy az Új Magyar Központi Levéltár könyvtára mind mennyiségileg, mind rendezettségi szinten számottevő szakkönyvtárrá fejlődött, valamint, hogy kutatótermünk forgalma a szakszerű, gyors, előzékeny kiszolgálás következtében jelentősen fellendült. Ilyen irányú pontos, szakszerű tevékenységét nagyra értékelték az intézményvezetés, a felettes szervek is: jó munkájáért többszöri elismerésben, 1975-ben pedig miniszteri dicséretben részesült. Endrényi Ferencné személyében fiatal intézményünk egyik legmegbízhatóbb, legszorgalmasabb munkatársát, kicsiny kollektívánk pedig egyik legmegbecsültebb tagját veszítette el. Kedves, fiatal munkatársunkat szerénységéért, segítőkészségéért, higgadtságáért, tapintatos modoráért a levéltárosok, könyvtárosok nagy családja, a kutatók népes tábora is szerette és tisztelte. Egy tiszteletre méltó kollega, ismerős halála mindig fájdalmas, de a sors legkegyetlenebb pillanata volt, amikor búcsút vettünk egy olyan anyától, aki szemefényénél is jobban őrzött, szeretett gyermekét oly fiatalon hagyta hátra, amikor annak az anyai megértő szóra a legnagyobb szüksége lenne. Mi, e szörnyű tragédiában együttérző munkatársak, ígérjük, hogy nagyra becsült Évánk emlékét őszinte kegyelettel ápolni fogjuk. , ,