Levéltári Közlemények, 47. (1976)

Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Chastain, James: Iratok Franciaország magyarországi politikájának történetéhez 1848-ban / 269–294. o.

274 James Chastain függetlenségük kifejlődését és ennek eszméit". 1848 március 13 óta — írta Gabriac — Bécsben nem volt tényleges kormány „és a rend minden fokon fenyegetett helyzetbe került."

17 Franciaországot azonban nem szabad félrevezetni. Bár a tartományokban a hangulat kétségtelenül izgatott volt, de kivéve Galícia és Lombardia nemesi köreit mélységesen dinasztiahü maradt... A csehek pánszlávok, ragaszkodnak a császárhoz és családjához, de arra törekednek, hogy külön kormányzatuk és igazgatásuk legyen. Az Ausztria belügyeibe való nyílt beavatkozás, vagy pedig Lombardiában avagy más osztrák tartományokban a forrongó népek oldalán történő közvetlen katonai közbelépéssel való fenyegetés Franciaország politikájára végzetes lenne. „Egy Ausztria elleni háború esetén mindazon népfajokat, melyeket a béke megosztott, egy emberként látnók egyesülni ellenünk. Ennek két*oka van: 1. gyűlöletesek vagyunk, mert féltékenykednek ránk és azt hiszik, hogy a hódítás titkos vágya vezeti lépéseinket, 2. mindezen különböző népfajok még minden másnál előnyösebbnek tartják az osztrák ház atyai jogarát, mivel ez alatt látják egyetlen esélyét annak, hogy hagyományaik és függetlenségi törekvéseik szerint igazgassák őket."

18 Az tehát, amit a franciák indítványoztak, végül is Ausztria saját uralmi rendjének egyik változata: a nemzeti közösségek szerinti felosztás volt. A fő különbséget a birodalmon belül a hatalom elhelyezkedése képezve. A Habsburgok régi „oszd meg és uralkodj" elve közös közigazgatáson és azon alapult, hogy egymástól távoli vidékeken katonaság alkalmazásával tartották féken az alávetett nemzeteket. Ausztriának Franciaország általjavasolt multimonarchikus szövetségi szervezetét a perszonáluniónak közös uralkodóval képezett laza kapcsolata tartotta volna össze. A tényleges erő ekkor a Bastide által ismételten „szlávnak és katolikusnak" tartott többségen nyugodnék (demográfiai tévedése azon a feltevésen alapult, hogy a magyarok szlávok és merev katolikusok). Ilyen körülmények között már nem számítana, hogy pl. Lombardiában egy osztrák alkirály gyakorol névleges uralmat, ha egyszer az ügyek valóságos ellenőrzése olasz kézben van. Bastide erre úgy hivatkozott, mint Ausztria tartományai helyzetének „magyar megoldására": a hadsereg nemzetiségi egységei teljesen autonómok lennének, csakis saját területükön állomásoznának, helyi felügyelet alatt; az igazgatás a monarchia minden egyes vidékén teljesen különálló volna, az alkalmazottak kizárólag az ottani lakosok közül kerülnének ki. Ily módon a szövetségi osztrák birodalomban minden politikai intézmény nemzeti alapon létezne, következésképpen a központi végrehajtó hatalom jelentéktelenné sorvadt volna. A büszke Ausztriai Ház alkotmányos monarchiává alakult volna át, képtelenné arra, hogy akaratát, Bécsen túl végrehajtsa.

19 Lamartine mint francia külügyminiszter, először Ausztria irányában tapogatódzott, s Franciaország útmutatásának a követésére biztatta. Hosszasan beszélt Ausztria párizsi nagykövetével, gróf Apponyival annak a szükségességéről, hogy a bécsi kormány változtassa meg politikáját. Lamartine figyelmeztetett, hogy Ausztriának Lombardiában az olasz nemzeti érzés ellen vívott harca veszélyt jelent Európa nyugalmára. „Remélem, hogy a bécsi udvar eljut odáig, hogy békésen oldja meg az olasz félszigeten ma függőben lévő kérdéseket." A fenyegetés és a remény frázisai mellett azonban Lamartine megfelelő kárpótlást is kilátásba helyezett Ausztria számára az esetre, ha Franciaországgal egyetértésben jár el. „A bécsi udvar a dunai tartományokban kárpótlást találna itáliai áliamai17 íratok 1.: Gabriac: «Situation de l'Autriche», Cav, l Mi 2 R 24. 18 Uo. 10 «Apercu succinct desnégociations relatives aux affaires de la Haute Italic, No. 1.» Cav, 1 Mi 2 R 25; Bastide Tallenay-hoz, Párizs, 1848. november 2., AEF, AUemagne 806, fo. 174; Hatzfeldt a külügyminiszterhez, Párizs, 1848. november 22, GSA fz. 863, fo. 126; Arago Bastidé-hoz, Berlin, 1848. október 17., AEF, Prusse 303, fo. 33—34; Bastide tökéletesen egyetértett ezzel az elemzéssel, 1848. okt. 20., AEF, Prusse 303, fo. 38. Hatzfeldt a külügyminiszterhez, 1848. szept. 9., 16. és 18. GSA fz. 863, fo. 22, 35 és 40; Hatzfeldt helyesen kifogásolta, hogy Bastide pontatlanul használja a „magyar megoldás" kifejezést. Magyar csapatokat küldtek Olaszországba, Csehországba stb. és viszont olasz ezredeket Csehországba és Magyarországra. „Ez volt az egyetlen mód Ausztria számára itáliai birtokainak megtartására." Bastide úgy értette, hogy ő tulajdonképpen az oszd meg és uralkodjál elven alapuló teljes osztrák ellenőrzési rendszer megsemmisítését javasolta; — vö. Paul Henry véleményét: i. m. p. 256: „a diplomáciai levelezésben egy szó sincs Ausztria jövendő szervezetéről ... nem lehet látni, hogy ő [Bastide] kifejezné rokonszenvét egyik vagy másik nép iránt azon túl, hogy valamilyen bátorítást küldött nekik; ... nem látszik, hogy figyelmét a többinél jobban ráirányította volna a kérdések nemzeti szempontjára, s még kevésbé az, hogy csak gondolt volna is annak felhasználására".