Levéltári Közlemények, 47. (1976)

Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903 / 217–245. o.

222 Sashegyi Oszkár korán beavathatna e szövevényes levéltár teljes ismeretébe", különben nem lesz, aki ó't majd pótolni tudná. A maga részéről pedig szerényen, de félre nem érthetó'en sejteni engedte, hogy ideiglenes aligazgatói megbízatásra számít: „Franciaországban is az államlevéltárnál szabalyszerűleg az 1-ső sectio levéltárnoka viszi az aligazgatói tisztet." A főigazgatói posztra — amelyet szerinte még időelotti volna betölteni — néhány „diplomatikai celebritást" hozott javaslatba, köztük több olyat, akik az ankét tagjai voltak. Ezek — olyan kiemelkedő tudósokat, mint Horváth Mihály, Wenzel Gusztáv, Botka Tivadar, leszámítva — mind valamilyen közelebbi kapcsolatban voltak a levéltárüggyel: Paur Iván a Széchenyi grófok nemzetségi levéltárosa, Knauz Nándor esztergomi érseki levéltáros, Wenrich Vilmos a szebeni szász levéltár jeles rendezője volt, Nyáry Albert az általa átkutatott olasz levéltárakról írt ismertetéseket a Századokba, Nagy Imre és az akkor még csak 33 éves Véghely Dezső okmánytárak szerkesztőiként voltak ismertek. Pauler Gyula, akinek addig a levéltárakkal közelebbi kapcsolata nem volt, a névsorban nem szerepelt. Török emlékiratának egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a levéltári szolgálatban a tapasztalt személyzet ismeretei nem lesznek nélkülözhetők, hogy egy teljes mértékben kicserélt tisztviselői kar a „szövevényes" levéltárak anyagában nehezen tudna eligazodni. Feltehetően hatottak jogi érvei is, amelyek taglalására itt nem tértünk ki. Ahhoz azonban, hogy a levéltári törvényjavaslat nem került országgyűlés elé, az jdokozben kirobbant gazdasági válság döntően járult hozzá. 2. Félmegoldás (1874—1876) Azzal, hogy az országgyűlés az országos levéltár ügyének rendezését a pénzügyi viszonyokra való tekintettel „bizonytalan időre" elnapolta,

13 az ügy a törvényhozási útról közigazgatási útra terelődött át. Ez személyi vonatkozásban is a kontinuitás fenntartását és csak lassú, a mindenkori költségvetési keretek által engedett mértékű fejlesztési lehetőséget jelentett. Az 1873. évi állami költségvetésbe az országos levéltári főigazgatói állás (a levéltári törvényjavaslatban szereplő évi 3000 forint fizetés és 500 forint lakpénz helyett) 2500 forint fizetéssel és 500 forint lakpénzzel került be. A törvényes rendezés elmaradván, ezt az állást nem töltötték be, hanem Török János 1874. február 9-én bekövetkezett halála után az uralkodó hozzájárult ahhoz, hogy a kinevezendő új országos levéltárnok elődjeinél magasabb járandóságokkal bírjon.

14 Gróf Szapáry Gyula belügyminiszter ezután a volt ankétbizottság egy tagját, az akkor 34 éves Pauler Gyulát terjesztette fel az uralkodóhoz, az országos levéltárnoki állás betöltésére, ugyanolyan összegű javadalmazással, amilyennel a költségvetésben a levéltári főigazgatói állás szerepelt. Javaslatának indokolása így hangzik: „Az újabb időben hatáskörben nagyobbodott, jelentősebbé lett országos levéltárnoki állomást most a szervezés alatt kellőleg csakis egy új erő töltheti be, s ama feladatot, mely az egyesítendő országos levéltár végleges rendezése körül az új levéltárnokra várakozik, sikeresen csak oly férfiú oldhatja meg, ki míg egyrészt alapos képzettség, tudományos míveltség és búvárkodó szellemmel bír, másrészt elég biztosítékot nyújt jelleme, ügyszeretete s a közéletbeni eddigi szereplése által arra nézve, hogy hivatalában egyiránt tevékeny és 13 Magyar állami költségvetés 1876. Belügyi tárca, indokolás, 2. cím Országos Levéltár. 14 OL K 148. 1874. II. A. t. 3088. asz.