Levéltári Közlemények, 47. (1976)

Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Szentgyörgyi Mária: Az erdélyi puskás címerek / 196–204. o.

202 Szentgyőrgyi Mária „Ott Kővár vidékén inkább minden falúban aféle megnemesített bojérok, kiket vajdáknak is hívnak, voltának, mikor privátus emberek bírták Kővárát és nem fejedelem kezek voltak rajta is, azok az ő szabadságokban és nemességekben megtartattak, holott nem csak a vár urától, avagy földesuruktól, hanem régi királyoktól és fejedelmektül vagyon szabadságokról privilégiomok, attól elválva, hogy a várhoz lovak hátán imide-amoda való küldözéssel tartoznak szolgálni. Ez ilyeneket szegény Báthory fejedelem idejében ugyan híre nélkül hatalmasan háborgatták és nyomorgatták, jobbágyokká akarták tenni némely donatariusok, de annak szegények ők nem engedtek, bujdosással és minden marhájoknak elvesztésével elkerülték az jobbágyságokat akkor is. Most pénig'immár, amikör az őfelsége kegyelmességébó'l—írja — Kővár vissza adatott, mind az országot, mind minket megtalálván könyörgésekkel ítélje kegyelmed, ha nem tartozunk helyére állatni olyan régi igazságokat."

13 A kuruc korban pedig Thököly Imre a „Partium uraként" erősíti meg 1682-ben Nagyváradon Lajos király egykori levelére hivatkozva a kőváriak szabadságát.

14 Az önálló erdélyi állam megszűnése megbontotta azokat a társadalmi kereteket, melyeket a fejedelemség másfél évszázadon keresztül államiságának megtartása érdekében hozott létre. A feudális uralkodó osztály érdekeivel azonosuló Habsburgabszolutizmus országrészeiben a nagybirtok már a XVII. század folyamán mindinkább felmorzsolja és Örökös jobbágyságba kényszeríti vagy bujdosókká teszi a kiváltságolt katonáskodó és szabad paraszti rétegeket. Ez a törekvés Erdélyben a fiskalitások és a fiskális jogok árendába adásával a század utolsó évtizedében válik általánossá. Nagymértékben hozzájárul a századfordulón egész Erdélyben általános „tolvajjárás" és kuruc mozgalmak kialakulásához. Egyre éleződik az ellentét a fiskális jogok és birtokok új urai és az addig katonáskodó szabad népei között. A XVIII. század folyamán váltakozó eredménnyel folyó perek jelzik^Erdély-szerte a fiskális uradalmak egykori szabad, katonáskodó népeinek alávetését és ellenállását. Ma még nem látjuk tisztán, hogy az egymással szemben álló erők ütközésénél mi hajtotta az egyik helyen jobbágy sorba azt a réteget, amelyik másutt eredményesen állt ellen a nagybirtok terjeszkedésének s szabaddá lett. Tényként kell azonban megállapítanunk, hogy a kővári és a szamosújvári váruradalmak katonáskodó szabadjai a XVIII. század folyamán nem kerültek jobbágyságra. — Ez volt az a terület, ahonnan a XVII. század második felének puskás címerei származtak. A kővári uradalmat fiskális jogokkal elnyert Telekiek generációkon keresztül eredménytelenül törekszenek jobbágyi keretek közé szorítani, vagy legalább terjeszkedésükben megállítani az egykori puskásokból és szabadosokból lett „exemptionalistákat".

15 A szamosújvári fiskalitást 1717-ben a város görögunitus püspöksége kapja meg. Majd 1736-ban III. Károly 100 000 Forintért 90 esztendőre az örmény városnak adja zálogba az ott levő puskásokkal és darabontokkal együtt. Ennek ellenére még 1803-ban is királyi táblai ítélet vonja ki őket a város érdekeiért perlő íiskus joghatósága, alól és 1809-ben rendeli csak el a főkormányszék, hogy e várhoz tartozó darabontokat, mint nem nemeseket, a nemesek sorából töröljék.

16 13 Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor levelei. Történeti Tár 1885, 251. 14 The British Museum Library, Eg. 2407, f. 32

r 15 Kővár 103—119. 16 VÖ. Szolnok-Doboka vármegye monográfiája. Dés, 1900—1905. VI. 142—144. és 236. — A szamosújvári darabontok XVIII. századi sorsát készülő tanulmányomban szeretném elemezni.