Levéltári Közlemények, 47. (1976)
Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Ember Győző: Levéltári kiadványok / 171–195. o.
Levéltári kiadványok 179 A levéltári vonatkozású történettudományi kiadványok másik nagyobb kategóriája az intézménytörténet. Szervtörténetnek vagy a fondképzok történetének is nevezik, mert a különböző fondkepzo szerveknek a történetével foglalkozik. A levéltári intézmények azért készítenek intézménytörténeti kiadványokat, mert a fondkepzo' szervek iratainak használatát, a bennük való tájékozódást, jelentős mértékben megkönnyíti, ha a levéltárosok és a kutatók e szervek történetét ismerik. Az intézménytörténetnek több fajtáját különböztethetjük meg azon az alapon, hogy milyen fajta szervnek a történetével foglalkozik. Legjelentősebb közöttük a kormányzattörténet, amely a kormányzati szervek történetét vizsgálja. A kormányzati szervek 3 fő kategóriájának: az államhatalmi, az igazgatási és a jogszolgáltató szerveknek megfelelően a kormányzattörténeten belül is a 3 nagy műfaji kategóriát különböztethetünk meg: az államtörténetet, az igazgatástörténetet és a jogszolgáltatás-történetet. Az államtörténet 2 fő területe: az alkotmány- és a jogtörténet. Az igazgatástörténet legjelentősebb ága a közigazgatástörténet. A jogszolgáltatás-történet a bíróságok történetével foglalkozik, ezért bíróságtörténetnek is nevezik. A hatóságtörténet azoknak a szerveknek a történetét vizsgálja, amelyek hatósági jogkörrel rendelkeznek. Ilyen szervek a kormányzat mindhárom ágában vannak. A hivataltörténet kifejezésnek kettős jelentése van. Jelenti egyrészt azoknak a kormányzati szerveknek a történetét, amelyek hatósági jogkörrel nem rendelkeznek. Másrészt jelent egy olyan történettudományi műfajt, amely bármilyen szervnek és személynek a működéstörténetét vizsgálja. Ennek során megállapítja, hogy a kérdéses szervnek és személynek milyen volt a hatásköre, a területi illetékessége, a szervezete, és miként intézte ügyeit. Azt azonban nem vizsgálja, hogy a hatáskörébe tartozó ügykörökben, pl. az egészségügyben, milyen egyes ügyekkel foglalkozott, pl. milyen egészségügyi rendeleteket adott ki. Ennek vizsgálata már nem a hivataltörténetnek, hanem az egészségügy történetének a feladata. A hivataltörténet ebben a második, minden iratképző szervre és személyre vonatkozó értelmében a szónak, a levéltári intézmények szempontjából a leglényegesebb intézmény történeti műfaj. A levéltári intézményeknek azoknak a szerveknek és személyeknek, amelyeknek az iratait őrzik, a hivataltörténetét kell elsősorban tisztázniuk, kiadványokban feldolgozniuk, és csak másodsorban, és nem is minden ilyen szervnek és személynek, a teljes történetét is. Vonatkozik ez a kormányzati szervekre is. Azoknak is elsősorban a hivataltörténete fontos a levéltári intézmények szempontjából, és csak másodsorban a teljes története. És vannak olyan szervtípusok, ilyenek továbbá a személyek is, amelyeknek csak a hivataltörténetével kell a levéltári intézményeknek foglalkozniok, teljes történetével pedig nem, még másodsorban sem. A hivataltörténetnek, a szó második jelentésében, egyik része az ügyintézéstörténet, amelyet ügymenet- vagy ügyviteltörténetnek is neveznek. Az iratképző szervek és személyek szó- és írásbeli ügyintézésének formai kérdéseivel foglalkozik. Azok közül a szervek közül, amelyeknek a levéltár intézmények csupán hivataltörténetével foglalkoznak, az üzemeket és vállalatokat lehet kiemelni. Az üzem- és vállalattörténet többi része nem tartozik a levéltári irodalom körébe. Ugyanez vonatkozik az iratképzők egy másik jelentős táborára is: a személyekre és a családokra. A családtörténet és az életrajz vagy biográfia teljes egészében nem sorolható a levéltári irodalom körébe, hivataltörténeti jellegű részeiket azonban művelhetik a levéltári intézmények is. Persze, nehéz a levéltárossal megértetni, hogy miért kell korlátoznia magát egyes iratképzők múltjának csupán hivataltörténeti vizsgálatára.