Levéltári Közlemények, 47. (1976)

Levéltári Közlemények, 47. (1976) 1. - IRODALOM - Vörös Károly: Sashegyi Oszkár: Iratok a magyar felsőoktatás történetéből, 1849–1867. Budapest, 1974. (Felsőoktatástörténeti kiadványok 3.) / 123–125. o.

124 Irodalom alábbis nehezen kezelhető levéltári hagyatékának — benne főleg az Országos Levéltár abszolutizmuskori iratanyagának — olyan sajátlag levéltári feldolgozása, mely az iratokat létrehozó szervezet kialakulásának, egyes szervei hivataltörténetének, ügyköreinek feltárásával megadta a kulcsot a kutató számára az e nyelvileg és — mondjuk meg — nem utolsósorban paleográfiailag is nehezen megragadható, ám oly gazdag problematikát hordozó anyagban való biztos eligazodáshoz. E problematikából az abszolutizmus politikájának talán egyik legkevésbé, illetve csak sematikusan, negatív bemutatásban ismert területe az oktatáspolitika: hagyományos képének központjában a németesítő tendenciákkal. A Felsőoktatástörténeti kiadványok 3. kötete az abszolutizmus kora kétségtelenül egyik legjobb hazai szakértőjének, Sashegyi Oszkárnak munkájaként e terület egyik igen jelentős, de még ezen belül is erősen elhanyagolt, kevéssé feltárt szektorát, a hazai felsőoktatás történetét világítja meg 104 dokumentum és egy igen alapos bevezető tanulmány közzétételével. A bevezető tanulmány a felsőoktatás 1849. évi állapotának és az itt is végrehajtott ellenforradalmi restaurációnak ismertetése után sorba bemutatja a Thun-féle ideiglenes (1850—1854), majd a véglegesnek szánt (1855—1859) felsőoktatási reformot, végül pedig az ezeket fokozatosan fellazító 1859—1867. évi változásokat: mindegyik periódusban külön-külön vizsgálva az egyetem, a jogakadémiák és a szakfőiskolák vonatkozásában tett lépéseket, — s a szükséghez képest utalva az átszervezés mintájául szolgáló, de ugyanakkor attól ugyancsak érintett ausztriai rendszer ismertetésére és módosulásaira. A dokumentumok nagyjából a bevezetésnek megfelelő időbeli tagolásban követik egymást, természetesen azonban témaköreikben már fokozottan differenciálva, megfelelően a változások során érintett területek és problémák sokféleségének. E sokféleség ellenére is, a dokumentumok gondos válogatása — a bevezetést e szempontból is jól kiegészítve — a közölt jogszabályokon vagy elvi indokolásokon át lehetővé teszi a bevezetésben csak röviden összefoglalt szervezési, tudománypolitikai intézkedések részletesebb bemutatását is. A jórészben német nyelvű dokumentumanyag magyar fordításban kerül közlésre, nyilván abból a, véleményünk szerint helyes, felismerésből indulva ki, hogy e szövegek — melyeket amúgy is sűrűn szakítanak meg a túlzottan aprólékos részleteket összefogó tartalmi áthidalások és összefoglalások — szövegként már nem rejtegetnek olyan sajátlag filológiai vizsgálatokat igénylő mondanivalót, mely a német nyelvű közlést indokolja. Az erre irányuló igényt e szövegek igen pontos, és egyszersmind jól is olvasható, ugyanakkor a kor hivatalos stílusának levegőjéből is sokat megőrző magyar fordításai eleve ki is küszöbölik. Kiemelendő, hogy mind a bevezetésben, mind — és kivált — a dokumentumközlésben igen szerencsés az egyensúly a sajátlag szervezési vonatkozású rendelkezések és a hallgatóság — sőt olykor a tanári kar — rájuk felelő, szakmailag, illetve főleg nemzetileg-politikailag motivált reagálásai között: ez a visszhang nem egy ponton máris, számunkra is használhatóan elvégzi, vagy legalább is segít elvégezni a rendszer értékelő kritikáját. Mert vannak a rendszernek kétségtelen pozitívumai is: elsősorban azok az intézkedések, melyek a magyarországi felsőoktatás hagyományos rendszerét és tematikáját a Birodalom osztrák felének sokban szervezetileg haladottabb, rendszeresebben felépített és szakszerűbb viszonyaihoz kívánva hasonítani, tulajdonképpen jórészt elvégezték a polgári forradalom által kitűzött feladatokat. Ugyanakkor azonban nem kisebbek, sőt ki nem bontakozhatott, de a bécsi illetékesek által nagyonis várt kihatásukban végül is jóval nagyobbak a negatívumok. Egyrészt a felsőoktatás szervezetében érvényesülő igen szoros összbirodalmi centralizáció, amely az egyetem vonatkozásában fenntartotta, sőt nagyban megerősítette a klerikális befolyást, korlátozva egyszersmind az egyetemi autonómiákat és a tanszabadságot, bürokratikus prakticizmussal, (kivált a társadalomtudományokban) beszűkítve és elszürkítve a felsőoktatás tudományos szakmai profilját is. Másrészt nem kevésbé negatívan lehet értékelni a rendszer a felsőoktatási intézmények német oktatási nyelvén át érvényesített nyers germanizáló törekvéseit és ennek jegyében a felsőoktatás elárasztását (többnyire igen középszerű) ausztriai tanárokkal, — és végül azt a politikát, mely (centralizálás és germanizálás összefonódásaként) a magyarországi felsőoktatástól gyakorlatilag megvonta a középiskolai tanári és mérnöki diplomák kiállításának jogát, e területen az ausztriai egyetemek számára — ha csak átmenetileg is — de az egész magyarországi értelmiség szelektálásában és ezáltal majdani kialakításában monopol helyzetet biztosítva. Három olyan törekvés ez, mely a pozitívumok mellett igen jól érzékelteti az ^abszolutizmus egész rendjének sajátos átmeneti helyzetét, — de ugyanakkor összességében korszerűtenségének és így bukásának szükségszerű voltát is. Ismét rámutatva a kötet mindezen pozitív és negatív tényezőket bevezetésében és válogatásában egyértelműen és világosan bemutató voltára, hiányosságként csupán aze tényezők mérlegéből adódó végső tanulságok levonásának és elemzésének hiányát: a kitűnő bevezető tanulmánynak mintegy befejezetlenül maradását kell megemlíteni, — éppúgy mint némileg hiányolhatjuk a felsőoktatás a szervezetnél nem kevésbé lényeges tartalmi kérdéseinek ismertetését és értékelését is: a kötet hangsúlya mintha inkább a szervezésre és annak problémáira lenne helyezve. Igaz, mindkét igény már né-