Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Varga János: A magyar szocialista levéltárügy huszonöt éve : Szocialista levéltárügyünk negyedszázada / 3–7. o.

6 A magyar szocialista levéltárügy huszonöt éve ellenőrizték levéltáraink; arról, hogy a Magyar Országos Levéltár mikrofilmállománya 1950 óta hozzávetőlegesen 21—22-szeresére emelkedett. Szólhatnánk a rendszeres külföldi Hungarica-gyűjtés megindításáról és eredményeiről; hivatkozhatnánk arra, hogy levéltáraink több mint 52 ezer esetben szolgáltak ki kutatókat és csaknem negyedmillió állampolgár, illetőleg szerv megkereséseivel foglalkoztak. Számszerűen is bizonyíthatnánk, hogy a közművelődés területén a bekapcsolódás különféle formáinak alkalmazásával frontáttörést hajtottak végre stb. De mindez túlmenne e szerény megemlékezés keretein. Ezért csak annyit: levéltáraink negyedszázados teljesítménye a fogyatékosságok ellenére is olyan alap, amelyen munkánkat biztonsággal folytathatjuk. További feladataink elvi kereteit az MSZMP Központi Bizottságának tudománypolitikai és közművelődési állásfoglalásai, valamint a XI. Pártkongresszus határozatai szabják meg. Gyakorlati teendőink ebben az elvi keretben az 1969-es törvényerejű rendeletből folynak. Nagy és szakadatlan munka áll előttünk. A levéltárak rendeltetéséből következik, hogy tevékenységük meghatározott fajtáinak sohasem érhetnek végére. Perspektivikusan azonban elérhetünk és el is kell érnünk oda, hogy még meglevő, részben objektív adottságok miatt, részben saját hibáinkból előállt lemaradásunkat behozzuk, tartozásainkat letörlesszük. Ez a szint megítélésem szerint a következők teljesítéséből áll. 1. Naprakész állapotba kell hoznunk a külső és belső fondok nyilvántartását és ezzel párhuzamosan végeznünk kell a szervek iratkezelésének meghatározott időrendben és súlyuktól függő időközökben történő ellenőrzését. Mindannyiunk előtt ismertek azok a személyi, technikai és más természetű nehézségek, amelyek e munka velejárói. Tudjuk, hogy a levéltáros működésének hatékonyságát az írásbeli igazgatás területén ma még sok helyen tapasztalható visszásságok gyengítik. Ennek ellenére minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy a napjainkban keletkező történeti értékű iratok megmaradjanak az utókor számára. 2. Minden levéltárnak sajátos lehetőségeihez mért idő után el kell jutnia oda, hogy egyrészt benn őrzött teljes anyaga olyan szinten legyen rendezett és segédletekkel felszerelt, amely szint az irategyüttesek hasznosítását lehetővé teszi, másrészt — gazdaságossági okokból is — csupán olyan iratokat őrizzen, amelyek valóban történeti értékűek, azaz minden selejttől mentesek. 3. Fokozottan és állandóan kell ügyelni arra, hogy csak a tudományosság ismérveinek minden tekintetben megfelelő, ideológiailag kifogástalan feldolgozások és dokumentumkötetek kerüljenek ki a levéltárosoktól, illetőleg a levéltárakból, vagyis a hangsúlyt a mennyiség helyett a minőségre kell tenni. 4. Minden levéltárnak állandósítania kell azokat a formákat, és eszközöket, amelyek a közművelődés segítését illetően már eddig is beváltak, egyszersmind folyamatosan keresnie kell azokat a módokat, amelyekkel a közművelődés ügyét a helyi sajátosságok közepette alaprendeltetésének betöltése mellett egy-egy periódusban a leghatásosabbban szolgálhatja. 5. Megoldást kell találnunk az anyagmegóvás problémáira. Az első ütemben legalább olyan mérvű feltételeket kell a raktározás és a restaurálás területén kialakítani és biztosítani, hogy ne növekedjék évről évre a pusztulásnak indult anyag mennyisége. A második ütemben pedig a veszendő iratok abszolút mennyiségének fokozatos csökkenését kell elérnünk. 6. Végül: valamennyiünk erőfeszítésével, sőt aktív közreműködésével folyamatosan gondoskodni kell a levéltári, illetőleg vele kapcsolatos tevékenység káder-