Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974 / 13–47. o.

Az Országos Levéltár száz éve 1874—1974 39 térkép- és tervtárnál — darabszintűeknek is a felhasználásával, ahol pedig szükséges, revideálásával, elkészítjük egész anyagunknak azonos, mégpedig tematikai rendszerű, központi általános mutatóját. Ez a nagy vállalkozás, egyelőre kísérleti jelleggel, egyik osztályunkon már meg is kezdődött. Úgy gondoljuk, hogy a segédletben" adatok tematikai feldolgozásánál, legkülönbözőbb rendszerezésénél, elektronikus számítógép segítségével meg tudjuk majd gyorsítani a munkát. A felszabadulás óta végzett levéltári feldolgozó munkánknak vázlatos áttekintése is mutatja, hogy anyagunknak nem csupán biztonságos megőrzése, hanem minél könnyebben használhatóvá tétele érdekében is jelentős erőfeszítéseket tettünk. A feldolgozásban elért eredményeink egyben azt is tanúsítják, hogy munkánk tudományos jellege erősödött. Még inkább mutatják ezt munkánknak egy másik területen, kiadványok készítésében és megjelentetésében, felmutatható gyümölcsei. Láttuk, hogy történetének polgári korszakában az Országos Levéltárnak és a benne folyó munkának a tudományos jellegét elsősorban az adta meg, hogy a fogalmazói szakhoz tartozó dolgozói jeles történészek voltak, hogy a Levéltár a történettudománynak legjelentősebb, a Teleki Intézet megszervezéséig, nem számítva az egyetemeket, egyetlen kutatóbázisává fejlődött, amelyben a történelemnek sokféle ágát művelték. Ez a helyzet a szocialista korszakban fokozatosan megváltozott. E változásban lényeges szerepet játszott az a körülmény, hogy a történettudománynak újabb és újabb kutatóhelyei létesültek. A Teleki Intézetből több önálló kutatóintézet alakult, és került az Akadémia közvetlen felügyelete alá. Az Akadémia Történettudományi Intézete lett az ország legjelentősebb történelmi kutatóbázisa. Az Akadémia a volt Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium utódától átvette a Dunántúli Tudományos Intézetet is, amelynek egyéb tudományágak mellett a történettudomány művelése is feladata volt. A kommunista párt központi bizottsága külön történelmi kutatóintézetet szervezett, előbb Munkásmozgalmi, majd Párttörténeti Intézet néven. A Honvédelmi Minisztérium főhatósága alatt Hadtörténelmi Intézet létesült. Az egyetemi történelmi tanszékek személyzete megsokszorozódott, minden tanszék egy-egy kisebb intézetté bővült, amelynek dolgozói, miként korábban csak a professzorok tették, nemcsak oktattak és neveltek, hanem kutattak is. Az Országos Levéltár megszűnt az ország egyetlen jelentős történelmi kutatóbázisa lenni, már csak egy volt a sok között. A történettudományi kutatóhelyek számának szaporodása együtt járt a szakosodással, lemondtak arról, hogy a történelem egész területét műveljék, tevékenységüket a történettudomány meghatározott ágaira korlátozták. Ezt tette az Országos Levéltár is. A Levéltár vezetősége nem akarta megszüntetni azt a 70 éves fejlődés során kialakult helyzetet, hogy az intézmény a történettudománynak jelentős kutatóbázisa legyen. Fel kívánta azonban számolni a kialakult helyzetnek azt a sajátosságát, hogy tulajdonképpen nem a Levéltár volt a kutatóhely, a kutatás nem mint levéltári tervmunka folyt, hanem az intézmény dolgozói — részben munkaidőben, részben azon kívül — mint egyének kutattak, az intézmény csak a lehetőséget biztosította számukra ahhoz, hogy kutathassanak, de abba már nem szólt bele, hogy mit kutatnak, milyen kiadványokat készítenek. Amiből az következett, hogy a Levéltár dolgozói