Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - KRÓNIKA - Borsa Iván: Ila Bálint (1903–1975) / 383–384. o.

Krónika 383 A munkásmozgalomhoz már kora ifjúságában megtalálta az utat; a felszabadulás után pedig aktív tagja lett az SZDP-nek, az MDP-nek, majd az MSZMP-nek. Többször viselt fontos pártfunkciót, legszívesebben azonban propagandistaként tevékenykedett. Sok éven át az I. kerületi Népfrontbizottság elnöki tisztségét is ellátta. A közéleti tevékenységből, a társadalmi munkából haláláig példamutatóan kivette a részét. Szűkebb családján kívül gyászolja őt a magyar levéltárosok nagy családja és a szakma legjobbjai az egész világon. Varga Sándomé ILA BÁLINT 1903—1975 IIa Bálint 1903. február 15-én született Kunszentmiklóson. Ahogy egyik életrajzában írta, „a nép legszegényebb rétegéből jött", édesapja falusi csizmadia volt. Már 6 elemi osztályt végzett, mikor felfigyeltek képességeire és beíratták a helybeli református főgimnáziumba, ahol 1923-ban jeles eredménnyel érettségizett. Mint szegény sorsú szülők jeles végzettségű gyermeke az Eötvös-kollégiumban történelem—latin szakos hallgatóként ingyenes állami helyet kapott. Az akkor lehetséges legrövidebb tanulmányi idő után, 1927 júniusában a budapesti egyetemen summa cum laude eredménynyel bölcsészdoktori szigorlatot tett. 1927 októberétől 20 hónapon át az akkoriban alapított Bécsi Magyar Történetkutató Intézet belső tagjaként tovább képezte magát a bécsi egyetemen, levéltári kutatásokat végzett a magyar nagybirtok történetére és magas szinten elsajátította a német nyelvet. 1929—1930-ban díjtalan, majd díjas gyakornok volt a budapesti Egyetemi Könyvtárban. 1930. április 15-én mint I, oszt. levéltári segédtiszt került az Országos Levéltár állományába és 1970. január 1-i hatállyal bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig volt Levéltárunk mindig tevékeny munkatársa. Ezt követően sem szűnt meg a történettudományt és a levéítárügyet szolgálni. — Akkor lett levéltáros, amikor a kor igényének megfelelően a levéltáraktól, elsősorban az Országos Levéltár tudományos dolgozóitól várták a történettudomány művelését. IIa Bálint azok közé tartozott, akik a levéltárosi feladatokat nem szorították a történésziek mögé: párhuzamosan művelte mind a két területet. Mindkét területen szép eredményeket mutatott föl, köztük úttörő jelentőségűeket is. Kezdő éveiben, bár a Mohács előtti gyűjteményben, a Diplomatikai Levéltárban dolgozott, a Thurzó család levéltáráról szóló leírása jelent meg, rekonstruálva a Thurzó nádorok kancelláriájának működését is. E témához kapcsolódik jó két évtized múlva megjelent tanulmánya: Magánkancelláriai ügyintézés és magánlevéltári rendszer a XVII. század első felében. IIa Bálint egyike volt azoknak, akik elsőnek ismerték fel a mikrofilmezés jelentőségét a levéltári szolgálatban. Nem maradt meg a felismerésnél, hanem 1934-tól mintegy másfél évtizeden átjárta az ország és Szlovákia levéltárait, hogy az Országos Levéltár állományát más levéltárak általa válogatott anyagának mikrofilmjeivel egészítse ki. Ezt az úttörő munkát ma már kezdetlegesnek mondott technikai felszereléssel, nemegyszer igen mostoha körülmények között, de mindig teljes odaadással és jó eredménnyel végezte. Az egri, esztergomi, győri, pannonhalmi, szombathelyi és veszprémi levéltárakban végzett ilyen irányú tevékenysége már eddig is számos kutató munkáját könnyítette meg. Tevékenyen kivette részét az Országos Levéltár és a területi levéltárak anyagának biztonsági mikrofilmezéséből is. Az ő érdeme, hogy ezekből a kezdetben alkalmi jellegű feladatokból egy évtized után rendszeres levéltári feladatkör lett. Megszervezte a fotoműhely mellett—Európában elsőként—a külön e célra berendezett helyiségben elhelyezett levéltári mikrofilmtárat. E filmtár anyagát az 1953. június 30-i állapotnak megfelelően az országos levéltári alapleltárak egyik kötetében írta le. A magyar levéltári mikrofilmezés eredményeiről az 50-es évek végén a Nemzetközi Levéltári Tanács folyóiratában és a Levéltári Közleményekben egyaránt beszámolt. 1958-tól ismét a Diplomatikai Levéltárban dolgozott és eddig egyedülálló teljesítménnyel, 20 ezernél több regeszta készítésével járult hozzá ahhoz, hogy ez a legértékesebb levéltári gyűjtemény könnyebben kutatható legyen. Pályafutásának ebben a korszakában történész területen is úttörő kezdeményezésbe fogott. Eddigi település- és népesedéstörténeti kutatásai során szerzett hatalmas forrásismerete és e források avatott kezelése szinte predesztinálta arra, hogy a Magyarország helytörténeti lexikona című sorozat 1964-ben megjelent Veszprém megyei kötetének társszerzője, a feudális kori adatok gyűjtője és szerkesztője legyen. A továbbiakban — részben már mint nyugdíjas — részt vállalt Zala és Vas megyék helytörténeti lexikonának munkálataiban is. E tevékenységét nemzetközileg is elismerték. Az