Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - IRODALOM - Kállay István: Pest-budai hivatali utasítások a XVIII. században. Szerkesztette: Bónis György. Budapest, 1974. / 320–321. o.

320 Irodalom adott ki, illetve rendezett. A kötet arról tanúskodik — mint ahogy más genealógiai évkönyvek is ezt mutatják —, hogy ez a tudományág kilépett korábbi, szűkre szabott témaköréből és olyan területekre jutott el, melyek közérdeklődésre tartanak számot. Kállay István PEST-BUDAI HIVATALI UTASÍTÁSOK A XVJTI. SZÁZADBAN Szerkesztette: BÓNIS GYÖRGY Budapest, 1974. 178 p Budapest Főváros Levéltára kiadványának immár VI. kötete látott napvilágot. Az olvasó hozzászokott a színvonalas, jól szerkesztett, ugyanakkor a szélesebb közönség érdeklődését is felkeltő kiadványokhoz. Ebbe a sorozatba illeszkedik Bónis György munkája. Igen örvendetes, hogy a számos, hazai és külföldi hírnévre szert tett mű szerzője vállalkozott a XVIII. századi városi hivatali instrukciók kiadására. E helyütt csak utalni (ismertetését lásd Századok 1971. 181—182.) szeretnék másik várostörténeti, „Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686—1708" c. munkájára, mely megjelenése óta a XVIII. századi bíráskodással foglalkozók kézikönyve lett. Az utasítások az igazgatástörténetnek — ha nem is elsőrendű, de fontos — forrásai. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk—erre maga a szerző is emlékeztet bevezetésében —, hogy egy hivatal szervezetét és működését nem lehet egyedül az utasítások alapján tökéletesen megismerni. Ezért hasznos az utasításokon kívül a hivatal működésére vonatkozó iratok vizsgálata is. Csak ez világíthat rá, mennyiben lett egy-egy utasításból gyakorlat. Bónis mindezeket előrebocsátva, nem is ígéri a pest-budai hivatalok XVIII. századi működésének bemutatását. Bevezetésében összefoglaló képet ad a városi hivatalok szervezetének, hatáskörének fejlődéséről attól az időtől kezdve, hogy a két város visszaszerezte szabad királyi városi kiváltságát. Megszabadulva a kamarai adminisztráció és a katonai parancsnokság nyomásától, egyre élesebben jelentkeztek a társadalmi ellentétek. Az 1703. évi privilégium alapján a városok vezetői szabadon rendelkeztek a városi állásokkal és jövedelmekkel. Nemcsak a külvárosi, polgárjoggal nem rendelkező lakosok tömegeit zárták ki a hatalomból, hanem a céhpolgárok zömét is. A két város történetének fontos eseménye volt a polgárság ellenállásának szervezett vagy spontán formában való kirobbanása, ami kamarai bizottságok kiküldését tette szükségessé. Az igazgatástörténet fontos forrásai a város ügyeit rendező bizottságok működésének dokumentumai, kivált az általuk adott utasítások. Ezzel elérkeztünk az utasítások első csoportjához: a főhatóságok által kiadott, a tanácsra, polgármesterre, bíróra és tanácsosokra vonatkozó szabályzatokhoz. Kezdetben ezt a kinevezési decretum tartalmazta, különös tekintettel az elszámolási hiányosságok megszüntetésére. A városok polgármesterüket, bírójukat, tanácsosaikat csak esküvel kötötték meg. Az igazságosság, pártatlanság, hűség kötelességein kívül ezeknek az esküszövegeknek más tartalmuk nemigen volt. A tanács apparátusát, az írnokokat és a levéltárost azonban már konkrét utasítás kötelezte. Instrukciót kapott a külső tanács, a választott község és a szószóló, valamint a szakhivatalok betöltői. A szerző is e szerint csoportosította az utasításokat. Először közli a tanácsnak adott felsőbb, ezt követően a tanács és apparátusa, a hivatalok és alárendeltjeik, a bíróság és a külvárosi tisztségviselők számára adott szabályzatokat. Az utasítások címe és kelte után bő tartalmuk következik, ami messze túlmegy a forrásközlésnél egyébként szokásos tartalmi meghatározáson. A szöveget — a Fővárosi Levéltár eddigi kiadványaitól eltérően — eredeti latin vagy német nyelven hozza (egyetlen magyar nyelvű utasítás van). A latin szövegekre Benda Kálmán (azóta nyomtatásban is megjelent, Századok 1974. 436—475.) forráskiadási szabályzata volt az irányadó. A német szövegeket viszont betűhíven közli. A szöveg után levéltári jelzete jön, végül a továbbélésre, módosításaira, a fellelhető újabb utasításokra utaló megjegyzések. Ezek közlésével a szerző azt a célt szolgálja, hogy segítségükkel — természetesen a forrásbázis megfelelő kibővítésével — előmozdítsa egy-egy városi szerv vagy hivatal történetének megírását. Úgy véljük, ezt a célját messzemenően el is érte. Mindezekből az értékekből mit sem von le, ha egy ponton mégis vitába szállok a szerzővel. A bevezetés 13. oldalán megállapítja, hogy a szószólónak adott első országos utasítás 1781 -bői, József idejéből való, „akiről aligha tételezhetjük fel az autonómia kiterjesztésének szándékát". Nem is erről volt itt szó. Sokkal inkább arról, hogy a városon belüli osztályharc fő frontja a patríciusok ellen irányult, így megjelenési formái, írásbeli kifejeződései, a városi polgárok alsóbb rétegei, a vezetésből kizárt kézművesek, kisebb kereskedők és a helyenként hozzájuk csatlakozó lakosok, zsellérek panasziratai, különböző beadványai. Mindezek, de a polgárok és lakosok mozgalmai is, Mária Terézia idején csaknem minden esetben kedvező fogadtatásra találtak, mert a központi hatalom útjába álló,