Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - KRÓNIKA - Komjáthy Miklós: Varga Endre (1901–1973) / 189–191. o.

Krónika 189 Elek felhívta a figyelmet, hogy a Nagyatádi Szabó-féle Kisgazdapárt követelései sorában a közigazgatási reform a földreformmal és a választójog kiszélesítésével azonos súllyal jelentkezett. A tárgybeli kutatási főirány komplex jellegét Lörincz Lajos, a Koordinációs Tanács titkára hangsúlyozta. Kiemelte, hogy éppen ezért az MTA Állam- és Jogtudományi Intézete a közigazgatástörténeti kutatások folytatásával nemcsak egyetért, hanem azokat inspirálja is. Megítélése szerint a főirány valamennyi részfeladatát (összesen 12), az automatizálás kivételével, itt is tekintetbe kell venni. A vitát a felszólalók {Trócsányi, Verebélyi és mások) még számos értékes gondolattal és megjegyzéssel egészítették ki. Az opponensi véleményekre és a hozzászólásokra Csizmadia Andor professzor közbevetőleg és összefoglalóan válaszolt. Figyelemmel a távlati tervidőszakra is, az igazgatási reformok tapasztalatai; a területszervezés; az országos és helyi közigazgatás; a demokratizmus érvényesülése; az általános és ágazati igazgatás; a közszolgálat; a bíráskodás közigazgatási ügyekben; a közigazgatási eljárás és ügyvitel, valamint az ellenőrzés témák tanulmányozását állította előtérbe. A jelenlegi jogtörténeti kutatóbázis azonban ezekből csupán néhányat vállalhat; ezért annak szélesítése indokolt. A tervtanulmány célja a helyzetfelmérés, a kooperáció területeinek felvázolása lehetett. Minden elhangzott javaslatot a további munkában tekintetbe kíván venni. A vitaülés elnöki tisztét ellátó Ember Győző akadémikus a véleménycserét eredményesnek értékelte. Az ennek központjában levő tervtanulmány a kutatási főirányban való alkotó közreműködés biztató és reményt keltő kiinduló állomása volt. Elsődlegesnek a távlati tervet tekinti, ami után a középtávú terv következik; egyúttal a tanácskozás után esedékes további konkrét teendőket vázolta. A vitazáró szavak a hasonló korábbi helyes indítások derűlátással nem éppen kecsegtető tanulságait is felvillantották. Hozzátehetjük, hogy az érem mindkét oldala komoly megfontolást érdemel. A kiváló alkotások sorának tapasztalataival hitelesített elnöki zárszó mindenben a lényegre tapintó volt. A megvitatott elaborátumból és a hozzászólásokból a jogos optimizmust némileg beárnyékoló nehézségek aggodalma csendült ki. E belső konfrontáció láttán a krónikást a tanácstalanság érzése fogja el. A szűkebb tárgykörben elsődlegesen felelős jogtörténet-tudomány iránt társadalmilag szükségszerű, ül. tudományosan megalapozott elvárás és a rendelkezésre álló feltételek között az ellentmondás magas íve feszül. Konkrét kutatási témák megtárgyalása ezt újólag áttetsző megvilágításba helyezte. Ha a közigazgatástörténet sávjában jelentkező feladatok elvégzéséhez a tényleges lehetőségek korlátozottak, ez a magyar és az egyetemes állam- és jogtörténet-tudomány egészének viszonylatában még kifejezettebben megmutatkozik. Olykor úgy tetszik, hogy becses rendeltetésű erőket fantomok elleni küzdelemre pazarolunk. Méltán mondhatjuk, hogy a hazai jogtörténet-tudomány a felszabadulás óta s kivált a legutóbbi mintegy két évtized folyamán, a kezdet akadályai ellenére, jól szervezett tervszerű munkát végzett. Elért eredményeivel a tudományos iskolateremtésben, képletesen mondva, legalábbis az előcsarnokot szilárd pillérekre felépítette. Ezt a régebben ismeretlen kollektív összedolgozás, a nemzetközi visszhang és elismerés, meg egyedi művek példázzák. A szakterület a hajdani közmondásos elszigeteltségének (más jogtudományi diszciplínáktól, történettudománytól, gyakorlattól, külföldi rokontudományoktól stb.) sorvasztó légköréből nyílt tájékozódás irányába határozottan kilépett. De valósan kell látni, hogy a szervezettség javításra szorul és a tennivalók egyre növekednek. A további kutatómunka és publikációs tevékenység, a munkálkodók sokszorosan tanúsított hivatástudó készsége mellett, az eddiginél zavartalanabb és nagyobb illetékes támogatást indokol. fecze Ferenc VARGA ENDRE (1901—1973) Folyóiratunk és a magyar levéltárosok nevében ehelyütt is szeretnők megadni a végtisztességet Varga Endrének. A végtisztességadás ősi, szép szokása az emberiségnek. Az élet legsajátosabb pillanatában, a megismételhetetlenség, a visszavonhatatlanság, a megmásíthatatlanság perceiben, amikor már semmit jóvá, semmit meg nem történtté tenni nem lehet, az a közösség, amelyhez az elköltözött éveken, évtizedeken át tartozott s amellyel nemrég együtt dolgozott, még egyszer megáll, hogy tisztelegjen távozó alakja, előtt. Álljunk meg mi is s pillantsunk vissza egykori munkatársunk majd háromnegyed évszázadot átfogó életének főbb állomásaira.