Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - IRODALOM - Csizmadia Andor: Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában. Budapest, 1972 / 144–146. o.

Irodalom 145 segédletekkel nyílik lehetőség, hogy a magyar vonatkozásban szinte kimeríthetetlen szűzterületen végezhesse a kutató számára oly gazdag aratást ígérő mélyszántást. Hát még mennyire így van Grillparzer egykori birodalmában, a Hofkammerarchivban, ahol az egyre kisebb számú kutató óriás, lehetőségeket kap a magyar történelem hétköznapjait takaró fehér foltok kitöltésére és eltüntetésére. Szerző élt ezekkel a lehetőségekkel. Munkája túlnyomóan a bécsi levéltárakra támaszkodik s ezt kiegészíti a magyarországi országos, valamint néhány vidéki város (különösen Székesfehérvári -*Esztergom) levéltáraiban található anyaggal. Apparátusa tehát jól megalapozott, sőt azzal, hogy munkájában a legfontosabb, eddig nem vagy alig használt forrásbázist, a Hofkammerarchivot aknázza ki, rendkívüli lehetőséget kap arra, hogy ne csak új szempontokat tudjon az eddigi értékelésbe vinni, hanem újonnan felkutatott adataival nem egy vonatkozásban megdöntse eddigi nézeteinket. Az udvari kamara pl. sokkal tevékenyebben avatkozott bele a magyar városi gazdálkodásba, mint ezt Magyarország és a XVIII. századi Habsburg Birodalom között fennálló kapcsolatok vagy a magyar országgyűlések alkotmányjogi megállapításai indokolták volna. Vagy az ausztriai XVIII. századi reformoknak eddigi ismereteinknél sokkal jelentősebb befolyása volt igazgatási fejlődésünkre, mint azt a magyar jogtörténettudomány eddig tudta, vagy elismerte. Mindezek általános megállapítások. Szerző azonban e megállapításokhoz konkrét kutatások alapján jut el, amelyek felhasználásával bemutatja a bécsi udvar várospolitikáját és a városok gazdálkodását az osztrák örökös tartományokban és megvizsgálja mindezeket magyarországi vonatkozásokban. A Mária Terézia-féle közigazgatási reformok a várospolitikában már közvetlenül a trónralépéssel kezdődnek. Mindkét államban ugyanaz a cél: a városok pénzügyi erejének növelése, s a tőlük várható nagyobb állami bevételek az abszolutizmus számára olyan anyagi bázist jelentettek, melyre az udvar politikai törekvéseiben támaszkodhatott. Ezek a szempontok azonosak mindkét államban. Vannak azonban Magyarországon a városok fejlesztésének más szempontjai is. Ilyen a szabad királyi városok számának emelése, ami egyben a városokból eredő bevételek emelkedését is jelenti. Ezzel a tendenciával sokkal kevésbé lehet a XVIII. századi Ausztriában találkozni, ami a két állam különböző gazdasági fejlődési és szervezeti problémáiból, Magyarországon elsősorban a török kitakarodása utáni újjáépítési lendületből és lehetőségekből magyarázható. Szerző azonban rámutat a bécsi udvar magyarországi várospolitikájának ellentmondásos jellegére is. Míg ugyanis egyik oldalon olyan intézkedéseket, javaslatokat látunk, melyek a városok anyagi helyzetének, gazdálkodásának javítását, a városok számának szaporítását célozzák, ugyanakkor a felsőbb kormányszervek állandó pénzzavara nem tette lehetővé a hosszútávú anyagi kitartást és esetleg pénzügyi befektetést is igénylő várospolitikát. A következő fejezetben szerző bemutatja a sokrétű gazdasági igazgatást városainkban. Bemutatja a gazdasági igazgatás tisztségviselőit, a városi kamarást, a számvevőt, a különböző felügyelőket (inspektorokat), a városgazdát, erdőbiztost, árvagondnokot, telekkönyv-felügyelőt, hagyatékbiztost, és a többi szaktisztviselőket. E tisztviselők a városok társadalmában külön réteget jelentettek. Ez a réteg nem volt egységes — állapítja meg a szerző —, mert nagy különbség volt a szakképzett számvevő és a szakképzetlen vásárbiztos között. De mindegyik felemelkedést látott a városi alkalmazásban, amely egyébként szorosan összefüggött a város fejlődésével is. Jelentős fejezete a munkának a városi bevételek elemzése. Szerző öt címben csoportosítja a városi bevételeket: 1. a királyi kiváltságlevél által átengedett kisebb haszonvételek, 2. a városi tőkéből, ingatlan vagyonból származó bevételek, 3. a városi földbirtokból, birtokgazdálkodásból eredő bevételek, 4. a városok hivatali működésével kapcsolatos bevételek és 5. a rendkívüli bevételek. Annak elismerése mellett, amit a szerző alapossága, gondossága e fejezet kimunkálásában produkál, a rendszerezéshez hozzá kell fűzni: a királyi kisebb haszonvételi jogok tulajdonképpen a földesúri bevételek tartozékai (appertinentia). Igaz, hogy fel vannak sorolva külön a kiváltságlevelekben, de a feudális jogban minden földesúr él ezekkel az appertinentiákkal, mert hozzátartoznak a földesúri jogokhoz. A községi úrbéri szerződésekben és hozzá kell tennünk: a mezővárosok kontraktusaiban is találhatunk osztozkodást a földesúr és a község (mezőváros) között a jura regalia minora terjedelme kérdésében, de a szabad királyi városoknál ez a földesúri jog tartozéka lesz, mert a szabad királyi város földesura egyben a saját területének, így legfeljebb Önmagával osztozkodhatnék. A másik megjegyzés arra vonatkozik, hogy szerző a rendkívüli bevételek közé sorolja a háziadót. Valószínű, hogy a kamarai utasítások írják ezt elő, de mindenképpen meg kellene mondani, miért? A háziadó lényege ugyanis ekkor már semmi rendkívüliséget nem mutat fel, ha tehát kivesszük a rendes bevételekből, azt meg kellene indokolni. A bevételi fejezethez hasonló gondossággal épült fel a kiadásokat elemző fejezet. Itt is 5 címben foglalja össze szerző a különböző kiadási tételeket: 1. Haszonvételekkel, azok fenntartásával kapcsolatos kiadások, 2. Városi ingatlan és pénzvagyonnal kapcsolatos kiadások. 3. A városi birtokgazdálkodás költségei, 4. A városok hivatali működésével kapcsolatos kiadások, 5. Rendkívüli kiadások. (A bevételekre vonatkozó megjegyzéseim a kiadásokra is vonatkoznak.) 10 i