Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974 / 13–47. o.

AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR SZÁZ ÉVE 1874-1974 Senki sem csodálkozik azon, ha egy intézmény születésének 100. évfordulója után a 200.-at is megünnepli. De magyarázatra szorul, ha a 100.-at a 200. után ünnepli. Ezt teszi most a Magyar Országos Levéltár, 18 évvel azután, hogy fennállásának 200. évfordulójáról emlékezett meg ünnepi keretek között. Ennek a szokatlan ténynek az a magyarázata, hogy az ország 1756-ban szervezett levéltárát 1874-ben olyan gyökeresen átszervezték, hogy az újjászervezést újjászületésnek is mondhatjuk. Vannak, akik azt állítják, hogy 1874-ben nem is az 1756-ban létesített országos levéltárat szervezték újjá, hanem új intézményt hívtak életre. Ennek a nézetnek téves voltára határozottan rá kell mutatnunk nemcsak azért, mert az évforduló a 100 évvel ezelőtt történtek tisztázására kötelez, hanem azért is, mert olyan nemrégiben megjelent munkában is olvasható, amely magyar és külföldi történészek állandóan forgatott kézikönyve, amelynek adataival, állításaival szemben a pontosság, a megbízhatóság fokozott követelmény. „Kísérlet történt — olvashatjuk e könyvben — kellő alap nélkül a régi Archívum regni és az Országos Levéltár egyazon intézményként való felfogására."

1 A kísérletet én követtem el. Megpróbálom most a hiányolt kellő alapot is nyújtani, s ezzel egyben tisztázni az Országos Levéltár 1874-ben kezdődött 100 évének első alapkérdését: miként történt az 1756-ban felállított Archívum regninek az átszervezése, az újjászületése, aminek centenáriumát most ünnepeljük. A feudalizmus korszakának levéltárai, amilyen a Archívum regni is volt, miként egész Európában, Magyarországon is, lényegesen különböztek a kapitalista gazdasági és társadalmi rendnek, a polgári korszaknak a levéltári intézményeitől. A döntő különbséget abban határozhatjuk meg, hogy a feudális levéltáraknak szinte kizárólagos rendeltetésük az volt, hogy a levéltár fenntartójának az érdekét szolgálják, jogait védjék, zavartalan működését biztosítsák. A levéltárak titkosak, zártak voltak, a bennük őrzött anyagot csak fenntartójuk használta, vagy az, akinek — ritka kivételképpen — ezt megengedték. Kutatók a levéltárak küszöbét csak elvétve léphették át. Más szavakkal, a levéltárelmélet nyelvén, ezt úgy mondhatjuk, hogy a levéltárak kettős: igazgatási és tudományos jellege közül a feudalizmus idején még csak az egyik: az igazgatási fejlődött ki. 1 Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. k. Bp. 1970. 146. p.