Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Bálint Ferenc: Békés megye Védbizottmányának szervezete és működése 1849-ben / 47–60. o.
Békés vármegye Védbizottmányának szervezete és működése 1849-ben 57 mány jegyzője, Szakái Lajos költő, Petőfi barátja jegyezte le, így hangzik: „A tanácskozmány az első alispán összehívására és indítványára a következőleg határozott: Miután az ország kormányzója maga és az összes minisztérium nevében a kormányról folyó hó 11-én kelt a nemzethez intézett nyilatkozatában lemondott és a katonai és polgári összes hatalmat Görgey Arthur mint dictator kezébe tette le, s ő ezt ugyancsak 11-én kelt nyilatkozata, s tekéntőleg rendelete szerint elfogadva, 3 egész hadtesttel a fegyvert az orosz hatalomnak letette és tétette, — s az így lefegyverzett sereget köztudomás szerint fel is oszlatta, miután a nemzet ily szerencsétlen helyzetében alig marad egyéb teendő, mind a kényszerűségnek engedve minden ellenállási törekvésekrül a dictatori rendeletben kimondott utasító tanács értelmében is lemondani, s férfias hűséggel várni be a ránk mért sorsot, — ezeknek természetes kifolyásául a haza védelmére, a megye által alakítani kezdett, s csupán ideiglenesen hazabocsátott mozgó lovas csapatnak végképi feloszlatását, megszüntetését a védbizottmány jegyzőkönyvileg kimondja és tudatja, valamint azt is határozatilag kinyilatkoztatja, — hogy amennyiben a fentemlített súlyos helyzetben a haza védelmére tartozó tárgyak intézésérefelhatalmazott védbizottmány eljárása feleslegessé, működése céltalanná vált, — magát végképp feloszlatja,—üléseit végképp megszünteti. Midőn azonban ezt kijelenti, tudatja egyszersmind, hogy a megye mint törvényes hatóság, maga épségében egész erejében működik, s a tisztikar útján hatalmát gyakorolja, — s ezennel meg is hagyja, minnyája rendezett tanácsú városoknak, járásbeli szolgabíráknak, s általuk az illető községeknek: hogy senki mástul, mint a megyei hatóságtul a közigazgatás tárgyában rendeleteket el ne fogadjanak — védelmi erő gyűjtésébe, vagy ellenállási merényletbe ne avatkozzanak, hanem várja ki magyarhoz illő szilárd jellemmel, férfias tűréssel a most sújtó, de még jobbra is fordulható események további fejleményeit. Minden tisztviselő, minden elöljáró elengedhetetlen kötelességének tartsa a rendet, személy és vagyonbátorságot közvetlen elővigyázattal, őrködéssel biztosítani, ezzel a belső zavarokat, miknél károsabb a közjóra semmi nem lehet, kikerülni és kikerültetni. Most Isten velünk, — s egy jobb jövőnek, T— habár távol de még biztató reménye. * Kelt mint fentebb* Jegyzetté Szakái Laios főjegyző." 53 Ezzel a megrázó hangú határozattal ért véget a Békés megyei Védbizottmány • nyolchónapos működése. Nehéz időkben, egy társadalmi átalakulás forradalmi szakaszában kellett a bizottmánynak a megye jobbágysorból alig szabadult népét vezetnie. A bizottmány működésének értékelése ezért természetesen, már tevékenysége jellegének következtében is, csak a megye teljes 1848—49. évi történetének keretében végezhető el. Tevékenységének feltárásával és bemutatásával ennek az értékelésnek előfeltételeit kívántuk megteremteni. Bálint Ferenc 53 BmL Védbiz. jkv. 1063/1849.