Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Varga Endre: Bányabírósági eljárás a feudáliskori Magyarországon : a fennmaradt bírósági iratok bányászattörténeti forrásanyaga / 593–613. o.
598 Varga Endre képezve került levéltárba. Későbbi rendezés folytán a perek a bányaügyi tárgyú egyéb tárnoki iratokkal is összesorolódtak, s ma mindaz a kevés irat, ami a tárnokmester, illetőleg a tárnoki szék bányabíráskodásából, bányaügyi tevékenységéből fennmaradt, együttesen a tárnoki levéltár „Acta tavernicalia" című 0 93 törzsszámú állagában található. Az 1786—1790. évekkel, a „Novus Ordo" korszakával már bővebben kell foglalkoznunk, minthogy az új rend nemcsak a fentebb tárgyalt szervezeti reformokat hozta, hanem a curia ügyvitelében, s a curiai levéltár anyagában is igen lényeges változásokat idézett elő. A hétszemélyes és a királyi tábla, mint láttuk, általános joghatósága felsőbíróságokká emelkedtek, erősen kibővült hatáskörükbe a bányaügyi ítélkezés másod- és harmadfokú ellátása is bevonódott, s az egész magyar jogszolgáltatás felett kapott felügyeleti jogkörükből következően, a bírósági funkción kívül széles körű szervezési és igazgatási tevékenység is hárult rájuk. Ez képződő iratanyaguk tárgyát, ügyviteli reformjuk pedig az anyag kezelésmódját változtatta meg. A két tábla tradicionális szervezeti egysége módosult, ügyintézésük elkülönült, s irattáraik is szétváltak. Mindez, és az új előírások szerint bevezetett iktatás, az egy tárgyra vonatkozó iratok ügyirattá összevonása és tárgyi kútfőkbe csoportosítása, a kir. curián addig ismeretlen kezelési mód a képződő iratanyagnak a korábbitól annyira eltérő jelleget adott, hogy a régi és az új anyag szükségszerűen — maradandóan — elkülönült egymástól. A Justitia Josephina bukása után ezért, s az egyébként is jogellenesnek tekintett korszak hétszemélyes és kir. táblai irattárát — egyes iratok kiemelésétől és átosztásától eltekintve — külön testekként helyezték el a curiai levéltárban, s azok ma ennek „Archívum Josephinum, Tabula Septemviralis Aulica" és „Archívum Josephinum, Tabula Regia Iudiciaria" elnevezésű, 0 61 és 0 62 törzsszámú állagait képezik. Már itt kiemeljük ezen állagok rendkívül értékes bányatörténeti forrásanyagát. A bírósági ügyvitel egységesítésére irányuló császári rendelkezéseknek megfelelően a táblai eljárás a tárnoki széki eljáráshoz hasonló volt, ezért a fellebbezett bányaperek vitelére a Novus Ordo időszakában csak röviden kívánunk utalni. A felérkező pereket mindkét táblán — akárcsak a tárnoki széken — a bányaügyi referens készítette elő, s az ítéletre vonatkozó javaslattal együtt terjesztette a bányaügyeket külön tárgyaló teljes ülés elé. Ezekről az ülésekről mindkét táblán külön bányaügyi protocollumot vezettek, s abban a bányaügyi jogszolgáltatás igazgatásával kapcsolatos, szintén a plénumban tárgyalt ügyeket is feljegyezték. Az ülésben kelt ítéletet, melyhez mindig gondosan összeállított külön indokolás (motiva sententiae) készült, a kir. tábla visszaküldte az első fokon eljáró bányabíróságnak. A Novus Ordo felszámolása után, 1790-ben a József előtti jogszolgáltatási rend, s a kir. curián (az egykorú központi kormányhivatalokhoz képest is elavult) régi iratkezelési mód tért vissza. A felügyeleti jogkör megszűntével, s a jól ismert, megszokott perrend visszaálltával az ügyviteli levelezés egyszerre összezsugorodott. A két tábla ismét közös curiai iratsorozatokat képezett, pontosabban újrakezdték s folytatták az 1786-ban abbahagyott iratsorozatokat. Az egy ügy intézése folyamán képződött iratok tehát ismét nem együtt, egy ügyiratban, s nem tiszta tárgy szerinti iratcsoportokba foglalva, hanem a tárgy s különböző alaki szempontok összevetésével kialakított iratsorozatok között szétszórva kaptak elhelyezést. A jogszolgáltatásban beállott fenti fordulat évétől, 1790-től 1848-ig terjedő korszak bányaperes eljárását az alábbi áttekintéssel kívánjuk ismertetni. Az elsőfokú