Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Székely Vera: A Belügyminisztérium tisztviselői, 1867–1885 / 573–591. o.

A Belügyminisztérium tisztviselői (1867—1885) 579 volt helytartótanácsi tisztviselők átvétele. Mint említettük volt a Helytartótanács tisztviselőinek kb. egyharmadát a Belügyminisztériumba helyezték át; 173

13 személyből 56

14 tanácsost, titoknokot és fogalmazót, segédhivatali tisztet és járulnokot az alábbi megoszlás szerint: 22 tanácsosból

15 6 (valamennyi a világi rendből) 31 titoknokból 14 38 fogalmazóból 20 3 segédhivatali igazgatóból 1 8 segédhivatali igazgatósegédből 3 33 irodatisztből 6 36 járulnokból 6 került a Belügyminisztériumba. E tisztviselőket általában a Helytartótanácsnál viselt rangfokozattal helyezték át, néhány kivételes esettől eltekintve (1 titoknok osztálytanácsosi, 4 fogalmazó tb. miniszteri titkári és 1 járulnok tb. segédfogalmazói beosztásba került.) Az áthelyezések egy része azonban teljesen átmeneti jellegű volt, egy-két éven belül jó néhány nevet nem találunk már a Belügyminisztérium állományában. Az első évekre jellemző állandó személyi mozgás (további áthelyezések, nyug' díjazások) a szolgálati idő alakulásával is jól mérhető. Az 1867—1885. évi időszakban a tisztviselők 40%-a (390

16

:158) öt évnél rövidebb időt töltött a Belügyminisztériumban

17

, 14% (390:53) pedig csupán egy esztendőt. A volt helytartótanácsi tisztviselőknél ezek az arányok a következőképpen alakultak: 19 személynek, az áthelyezettek kb. 30%-ának 5 évnél kevesebb volt a minisztériumi szolgálati ideje, ezen belül 10% (6 fő) csak 1 évet töltött belügyi szolgálatban. (Beosztás szerint: 2 tanácsos, 7 titoknok, 8 fogalmazó és 2 járulnok 5 évnél kevesebbet; 1 tanácsos, 4 titoknok, és 1 fogalmazó 1 évet). 1885-ben a volt helytartótanácsi tisztviselőknek 30%-a (2 tanácsos, 4 titoknok, 5 fogalmazó, 1 igazgatósegéd, 2 irodatiszt és 3 járulnok) állt még belügyi alkalmazásban; közülük három osztályvezető miniszteri tanácsosi, ill. osztálytanácsosi; kettő segédhivatali főigazgatói rangban. Ez az arány tehát megfelelt annak az általános aránynak (32%), amely az 1867—69-ben is már belügyi tisztviselők (48 fő) részesedését jellemezte az 1885. évi 153 főnyi személyi állományból. Ezen belül úgy tűnik, hogy a helytartótanácsi tisztviselők stabilitása az első 10 évben nem volt roszszabb a minisztériumi átlagnál. Pályafutásuk is alapjában megfelelt a közhivatalokban szokásos és lehetséges előléptetési rendnek. De mint a hivatalokban általában, a Belügyminisztériumban is kiszámíthatatlanok a szamárlétra útjai, fokozatai egy szinten túl nem voltak egyenlő távolságban mindenki számára. Előléptetésekre sor kerülhetett két-három évenként, de sokszor nyolc-tíz esztendő is eltelt, amíg egy fogalmazóból 13 1866-os állapot, beleértve a Helytartótanács elnökét, Sennyey Pált és a négy elnökhelyettest: Bartal Györgyöt, Zichy Nándort, Jankovich Györgyöt és Jagasits Sándort. 14 Ugyanakkor a Miniszterelnökségen 4; a Honvédelmi minisztériumban 10 az áthelyezettek száma, a Király személye körüli minisztériumba pedig egyetlen helytartótanácsi tisztviselő sem került. 15 Nevek szerint 1. a Függelékben. 16 Az összlétszám a miniszterek személye nélkül értendő. 17 Az öt évnél rövidebb szolgálati idővel rendelkezők ilyen magas arányának egyik oka, hogy a gyakornokok kb. 1/3-a néhány év után elkerült a minisztériumból, feltehetően a közigazgatás más területére. 37*