Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sinkovics István: Pray György diplomatikája / 525–548. o.
536 Sinkovics István az év első felében írt kéziratában. A válaszokból kiderült, hogy jórészben közvetlen tapasztalatból ismerte azt, amiről tájékoztatta barátját. Itt-ott részletesebben kifejtette álláspontját a feladott kérdésekben. Nem tudta megállani, hogy a királyi monogramok ismertetése során ne foglalkozzék azok álláspontjával, akik a XI. századi oklevelek hitelét kétségbe vonják. Hihetetlennek tartja, hogy a magyar királyok tompultság vagy hiszékenység folytán tévedés áldozatai lettek volna. Ennek az ellenkezőjéről győződött meg a maga végezte szigorú és gondos vizsgálat után, és erre világos példákat hoz oklevéltanában. Vannak olyan kérdések, amelyekre nyíltan megmondta, hogy eddigi kutatásai alapján nem tud válaszolni. De a Cornides által kérdezettek nagy többségére pontos választ adott. A szakmai tájékoztatást azzal zárta le, hogy eddig ennyit sikerült felderítenie, nyilván a régebbi kutatásai során. Majd hozzátette, hogy amennyi az ifjúság tanításához elegendő volt, azt bevette az oklevéltanába. Megismételte, amit korábbi levelében kifejtett: Cornidesre vár, hogy, mihelyt visszatér, véleményt mondjon diplomatikai kéziratáról, kijavítsa, kiegészítse. 51 A kéziratot Cornides nem ismerhette, mert Pray azalatt írta, míg távol volt. Amikor Pray átment Budára, a diplomatika előadását Schönvisner István vette át. 52 Ezt a megoldást Cornides örömmel fogadta. Viszont megdöbbentette Pray közlése, hogy abbahagyta a magyarországi oktatás számára készült Rövid bevezetést a diplomatikába. „Örök kár érte — írta —, Főtisztelendőséged ezzel semmivé tette legkellemesebb várakozásomat. Majd hogy nem kedvem volna emiatt egy kicsit civakodni. Az egyetlen eszköz, amivel engem e veszteség miatt valamelyest kárpótolni lehet az, hogy a jövő magyar diplomatikája számára gyűjti az anyagot, és azt visszatérésem után szíves lesz velem közölni." 53 Pray nem írt arról, hogy miért nem folytatta diplomatikai kéziratát, és miért akarta, hogy Cornides foglalkozzék az oklevéltannal, sőt az eddig megírt részek átdolgozását is vegye át. O maga a pecséttannak akarta szentelni erejét. Persze ez nem volt idegen terület, mert a pecsétet az oklevél egyik külső jegyének tekintették. így írhatta Pray, hogy együttes munkával fognak teljes diplomatikát kiadni. Ez a megosztás különben megfelelt az egyetemen történt változásnak, hogy Cornidesnek kellett előadnia a diplomatikát, Praynak pedig a címer- és pecséttant. Ez ténylegesen csak Cornides hazatérése után valósulhatott meg egészen. Döntően tehát nem eshetett latba Pray elhatározásának kialakulásában. A főokot ő maga mondta meg diplomatikája elején az olvasónak szánt sorokban, amelyeket a keltezés szerint 1785. május 1-én írt. De valószerűbbnek látszik, hogy a rövid előszót utólag írta és antedatálta. Az előszóban ugyanis ezeket mondotta kéziratáról és Cornides szerepéről: „Ezt a tudományt először én adtam elő Magyarországon, engem követett Cornides Dániel", majd rövid fejtegetés következik arról, hogy az Egyetemi Könyvtár első és második őrének kell az előírás szerint foglalkoznia az egyetemen a segédtudományokkal. Azután magáról a kéziratról így írt: „de végigvinni nem tudtam, ahogy szerettem volna, és már nem volt egyéb hátra belőle, mint a korszakok, évek stb. különféle számítása, mert a császár parancsára oklevelekkel kellett levezetnem a Magyar / 51 Levele Cornideshez, 1785. aug. 17. MTAK írod. Lev. 4° 56. II. 243—244. Pl. nem tudott válaszolni arra, hogy mikor vezették be az Annus Dominicae incarnationis et nativitatis évjelölést, a feriá-t, mikor kezdték használni a fém vagy fa pecsétvédő tokot, a spanyolviaszt stb. 52 Pray levele Cornideshez, 1785. jún. 7. MTAK írod. Lev. 4° 56. II. 240. 83 Levele Prayhoz, 1785. júl. 3. EK Kézirat. G. 116.
