Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sashegyi Oszkár: Közigazgatásunk polgári kori ügyviteli és iratkezelési módszereinek kialakulása / 461–503. o.

494 Sashegyi Oszkár törték, és nem tudtak a felülvizsgálatra, illetőleg az ügyek előkészítésére megfelelő időt fordítani. Ezen a helyzeten az sem változtatott sokat, hogy Pálffy Móric hely­tartói kinevezése után az ő különleges hatáskörébe utalt ügyeket a tanácstól az elnök­ségre tették át. Pálffy azután 1863-ban átszervezte a tanács munkáját. Az egész kor­mányszéket négy „szakosztályra" osztotta, mindegyik élén egy elnökhelyettessel. Egy-egy szakosztály alá 5—7 ügyosztály tartozott. A sessionalia-t ezentúl általá­ban a szakosztályüléseken tárgyalták meg, s ezeken az illető szakosztályhoz tartozó tanácsosok vettek részt. A teljes tanácsülésbe ettől kezdve csak a legfontosabb elvi kérdéseket vitték (jogszabálytervezetek, az érvényes jogszabályok alóli kivételek, a helytartótanács egészét érintő ügyek), valamint a költségvetésen kívüli nagyobb ki­adással járó ügyeket. Ezek az ún. teljes tanácsülések sem viselték magukon a régi testületi jelleget, rajtuk a szakosztályok főnökein kívül az egyes szakosztályok több­kevesebb tanácsosa és titkára vett részt. Az ügyintézésnek ez a módja az addigi bizottmányi ügyintézést feleslegessé tette. A bizottmányok egy részét meg is szün­tették (csak a vallási, a tanulmányi és a közlekedési bizottmányokat hagyták meg, azokat is csak azért, mert uralkodói elhatározás folytán jöttek létre). 59 A helytartótanács életében újabb fordulat állott be akkor, amikor Ferenc József 1865 júniusában a provizóriumnak véget vetett, s a helytartótanács törvényes hatás­körét visszaállította. A szakosztályi ügyintézés gyakorlati szükségből továbbra is meg­maradt ugyan, de a fontosabb ügyeket ezentúl újra a teljes tanácsülésben tárgyalták meg. A törvényhatóságok ügyintézése az önkormányzati testületek visszaállítása után a hagyományos formák szerint történt. A megyei bizottmányi és tiszti ülésekben a megyei jegyzői hivatal által előadott ügyekről „alkotmányos forma szerinti" jegyző­könyvet vezettek. 1862. január közepén a megyei kormányzók a helytartó rendeletére ezeket a jegyzőkönyveket lezáratták és az alispánnak és a szolgabíróknak kiadott utasítások­ban szabályozták az egyszemélyi felelősség elvére épülő ügyintézést. Pest, Pilis és Solt törvényhatóságilag egyesült vármegyék főispáni helytartója, Kapy Ede 1862. január 14-én az alispánhoz intézett levelében úgy intézkedett, hogy az elnökileg tárgyalandó ügyeket ő maga, távollétében vagy akadályoztatása esetén pedig az al­ispán mint helyettese fogja kiadmányozni. „A folyó ügyek közvetlen elintézése és saját neve alatti kiadványozása ezen megbízásom folytán — írja az alispánnak — tekintetes uraságod hatásköréhez fog tartozni. Eme általános szabály alól kivétetnek azon folyó ügydarabok, melyek elintézésére közvetlen befolyást kívánnék gyakorolni. Ily esetben azok már beérkezésük alkalmával ilyeneknek fognak megjeleltetni (ha ez irodámban közvetlenül fel nem dolgoztatnék), minek folytán az ilyen kiadmány helybenhagyás végett mindannyiszor élőmbe terjesztendő." Kapy ugyanakkor külön ügykezelési utasítást adott ki a fő- és alszolgabírák részére is. Ebben leszögezte, hogy a „fő-, valamint az alszolgabírák is, a hatóságuk alá tartozó kerületekben önállóan járnak el. Némely ügyekben azonban a főszolga­bírók hatásköre az egész járásra terjed ki". (Ezek az újoncozási ügy, az adóügy, az árvaügy, a községek rendezése és számvitelük felügyelete, a közlekedésügy és a köz­biztonság ügye.) Ezekben az ügyekben „az alszolgabírák saját kerületükre nézve is a járási főszolgabírótól vett utasításhoz fognak alkalmazkodni, és kötelesek a szük­Sashegyi i. m. 415.1.

Next

/
Thumbnails
Contents