Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sashegyi Oszkár: Közigazgatásunk polgári kori ügyviteli és iratkezelési módszereinek kialakulása / 461–503. o.

472 Sashegyi Oszkár úton alakították ki, míg a valódi irattári terveket deduktív úton, a feladatokból kiindulva alakítják ki, vagy legalábbis a deduktív és induktív

v módszer bizonyos kombinációjával hozzák létre. A helytartótanácsi és kamarai kútfők között ezért mindvégig voltak az állandó kútfők mellett változók, az általánosak mellett egyediek. Az iratok rendszerezése mind a helytartótanácsban, mind a kamarán az absztrakciónak csak bizonyos fokáig jutott el. i //. Az 1848/49-i ügyvitel A márciusi forradalom a feudális kori kormányszékeket megdöntötte, s helyükbe a polgári állam követelményeinek megfelelő, független magyar minisztériumot állított. Az 1848:111. te. azt is kimondotta, hogy a minisztériumnak mindegyik tagja mindennemű hivatalos eljárásért felelős. Ezzel a magyarországi kormányzatban véget ért a kollegális ügyintézés kora, s az egyszemélyes felelős vezetés elvének kellett érvényesülnie. Ez az egyes minisztériumok belső szerkezetében is kifejezésre jutott: az ügyek elintézésének előkészítő munkálatait nem egyes előadók, hanem minisztériumi osztályok végezték, a döntést pedig nem tanácstestület, hanem a személyében felelős miniszter hozta. A megyei igazgatás szintjén nem ment végbe ilyen radikális változás. A megyeszervezet polgári jellegű átalakítását követően a szabadságharc eseményei folytán mégis csökkent az önkormányzati testület szerepe, és nőtt az alispán, illetőleg a kormánybiztos személyes döntésének a tere. A korábbi nemesi közgyűlések helyét 1848 májusában a népképviseleti alapon létrejött megyebizottmányok foglalták el, de ezek sem voltak elég mozgékonyak ahhoz, hogy a szabadságharc követelte gyors intézkedéseket tehessenek, s ezért az ügyek intézését szűkebb körű, főképp a tisztikar tagjaiból alakult állandó bizottságokra bízták. E bizottságok a régi kisgyűlések vagy tisztiszékek mintájára szerveződtek, hatáskörük azonban jóval nagyobb volt amazokénál. A bizottságok ülésein elvben a főispán, a gyakorlatban általában az alispán elnökölt. A határozatokat legtöbbször nem szavazással, hanem közfelkiáltással hozták. A szabadságharc idején — politikai okokból — a kormány bizonyos központosításra törekedett, s akaratát elsősorban a főispánok és kormánybiztosok útján igyekezett érvényesíteni. Minthogy a háború érdeke gyors ügyintézést kívánt, Kossuth határozottan a kollegiális ügyintézés kikapcsolása mellett foglalt állást. Csányi László kormánybiztoshoz 1849. április 5-én intézett rendeletében irányelvül adta, „hogy a collegialis igazgatási formáknak a végrehajtás körül vagy meg kell szűnni, vagy... korlátok közé szorítani".

22 Röviddel ezután — szükséghelyzetben — Pest megye kisgyűlése maga is belátta, hogy helyét egy erélyes férfiúnak kell átadnia, s június 15-én a maga (és a megyebizottmány) hatáskörét az alispánra ruházta.

23 Ami az ügyek kezelésének technikáját, az ügyviteli formákat illeti, e téren a márciusi forradalom egyelőre nem hozott lényeges változásokat. Az egyes minisztériumok ügykezelése nem volt egységes, azt nagy mértékben befolyásolta az a körülmény, hogy személyzetük, s különösen segédhivatalaik személyzete honnan rekrutálódott, milyen ™ Barta István: Kossuth Lajos 1848/49-ben. IV. k. II. rész 821.1. '

23 Lakatos Ernő i. m. 125—126.1. ,