Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Rácz Béla: Az Iparügyi Minisztérium újjászervezése, 1944. december–1945. november / 429–459. o.
448 Rácz Béla Borbély János és Ötvös Ferenc — nevezett ki előadónak, akiknek munkakörét és tevékenységét az alábbiakban határozta meg: „Összeköttetést tartanak a szakmabeli szakszervezetek, az egyes üzemi bizottságok és a minisztérium szakosztálya között. Evégből a szakszervezeteket és az üzemi bizottságokat felkeresik. A bányaüzemek és az azzal kapcsolatos melléküzemek belső berendezését megtekinthetik. A termelés fokozása érdekében, a munkásság egészségvédelmének és egyéb szociális érdekvédelmének előmozdítása szempontjából megvalósítható üzemátszervezésre javaslatot tehetnek. Eljárásuk minden esetben csak az üzemi bizottság elnökével vagy egyik tagjával, vagy a bányamunkások szakszervezete kerületi titkárával egyetértésben történhet meg. Külső szolgálatban a területileg illetékes bányakapitányságnál és a szakszervezeti csoportnál jelentkeznek, és azokat tájékoztatják küldetésük céljáról. Esetleg adódó, rendkívül sürgős ügyekben pedig a bányakapitánysággal együttesen járnak el, illetőleg javaslatukat annál teszik meg. A minisztériumi szolgálatban, minden a bányászatot érintő (akár anyagbeszerzési, üzemátalakítási, vagy a munkásság gazdasági és szociális vonatkozású) szóbeli vagy írásbeli kérelem-, vagy panaszbeadásnál lehetőleg jelen legyenek. Ha ez bármi oknál nem lehetséges, a vonatkozó ügydarab előadója köteles őket tájékoztatni, illetve az ügydarabot rajtuk keresztül irányítani. A fenti ügykörben észrevételeket javaslatokat, előterjesztéseket tehetnek, úgy szóval, mint írásban. Adandó alkalommal kívánságuknak megfelelően az osztályvezető vagy az illetékes szakelőadó köteles az általuk fontosnak tartott észrevételekről jegyzőkönyvet felvenni. Semmiféle végrehajtási jogkörük nincs. A bányászattal kapcsolatos akár üzemátalakítási, újjászervezési, vagy a munkásság gazdasági és szociális vonatkozású ügyekben beérkezett és elintézett ügydarabok tartalmáról és elintézésének mikéntjéről' a Magyar Bányamunkások Szabad Szakszervezete budapesti központjának vezetőségét, titkárságát tájékoztatni kötelesek." 61 Visszatérve az ügykörök problémájára, megállapítható, hogy Összekuszálódása elsősorban abból adódott, hogy menet közben újabb és újabb osztályokat szerveztek. Megindult ui. a különböző protektorok által támogatott szociáldemokrata párttagok nagy inváziója, — már idézett bizalmas jelentésben olvasható — mind vezető állást követel magának. 62 Az igényeket részben csak új osztályok, csoportok felállításával tudták megoldani. Júniusban és az ezt követő hónapokban a következő osztályok szervezésére került sor. a) Államközi ügyek osztálya b) Iparindítási osztály, vezetője Laky Gyula, c) Ipari kölcsönök osztálya, vezetője Hegedűs Márton, d) Ásványolaj osztály, vezetője Gombosi Zoltán, e) Fordító osztály, f) Alumínium miniszteri biztosság. Az anyaggazdálkodási osztályba beépült a felszámolt Anyaghivatal személyzetének egy része, 40 fő, ennek következtében az osztályon belül önálló ügyintéző csoportok jöttek létre: textilipari, vasipari, vegyipari, gyógyszeripari, papíripari és faipari csoportok. 61 Jenéi—Rácz—Strassenreiter i. m. 329—330. old. 62 Pl. Arch. 253/1—24. .