Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Rácz Béla: Az Iparügyi Minisztérium újjászervezése, 1944. december–1945. november / 429–459. o.

442 Rácz Béla A javaslat „első pillanatra tetszetősnek látszik, hiszen a három legfontosabb kérdést... emeli ki": a közlekedést, az újjáépítést és a mezőgazdaságot, „és mindegyiket külön, erős kézbe kívánja helyezni... A gondolat önmagában csábító, de amint a gyakorlati kivitelhez érünk, azt tapasztaljuk, hogy azok a nehézségek, amelyek a javaslat kidolgozóit új elgondolásokra bírták, nemhogy eltűnnének, hanem helyükre újak lépnek." „Az ipar általában — folytatódik az okfejtés — de Magyarországon a szűk keresztmetszetek miatt különösképpen, rendkívül egymásba kapcsolódott, összefüggő komplexum. Ezért... a feladat nemcsak az, hogy az egész ipart lendítsük egységként munkába. Csak ilyenképpen lehet elképzelni, hogy a három kiemelt iparág zökkenőmentesen tudjon haladni."

38 , Takács észrevételei és megállapításai a valóságban gyökereztek. Bár a javaslat több pozitív, előre mutató elemet tartalmazott, de elhangzásakor irreális volt: megvalósítása 1945-ben. de még 1946-ban is valóban csak gátolta volna a szétrombolt, kifosztott ipar talpraállítását, nehezítette volna az ország újjáépítését. Komoly zavarokat idézett volna elő jóvátételi kötelezettségeink teljesítésében is. Takács Ferenc említett Tájékoztatójában, is korábbi állásfoglalásaival összhangban, részletesen kifejtette elképzeléseit is a tárca feladatáról és célkitűzéseiről. A bevezetőben megállapította: „Magyarország iparpolitikáját egyidőre két tényező látszik megszabni, úgymint a közlekedés kérdése és a jóvátételi kötelezettség." Ez elvi állásfoglalás után célként jelöli meg a vasúti gördülő anyag minél gyorsabb és minél nagyobb mértékben való helyreállítását, hogy ez a legszükségesebb feladatoknak megfelelhessen. A fenti cél elérésének biztosítására a minisztérium tervet dolgozott ki, amely, mint—Takács írta — két részre tagolódott. Az első fázisban az egész ipari életet kívánta mozgásba hozni, amely összhangban volt Magyarország belső és nemzetközi érdekeivel. A második fázisban „a már talpra állított iparnak tervszerűvé tételét irányozta elő." Ennek kapcsán, mutatott rá Takács Ferenc „az Iparügyi Minisztérium, régi és ismert feladatain kívül ilyenképpen új feladat hárult, amit lényegében az ipari termelés tervszerű irányításában nevezhetünk meg". Hogy Takács miképpen képzelte el a tervszerű irányítást, azt a következők érzékeltetik: „ha kell, segítséget nyújtunk, ha szükséges pedig, személyi jellegű rendszabályokkal térítjük a termelést helyes irányba. Az egészségtelen és felesleges ipari létesítményeket, ha kell megszüntetjük, berendezésüket, nyersanyagaikat az elsődlegesen fontos termelési ágaknak adjuk át. Mindezeket úgy kívánom végezni írta — Takács —, hogy az egyéni kezdeményező kedvet ne csorbítsam, sőt a helyes elgondolású terveket, tőkekoncentrációt támogatni kívánom... nem fogok habozni, hogy az egyéni elgondolásokat a helyes irányba tereljem és mindenképpen az a törekvésem, hogy az ország munkaerejét 100%-ig mozgósítsam". Takács az említett rendszabályokon felül feltétlenül szükségesnek tartotta a szénbányák és az olajipar „legnagyobb mérvű állami ellenőrzését", amely természetesen az elosztásra is kiterjed. Az energiaközpontokat és a jóvátételi rendeléseken dolgozó üzemeket a minisztérium felügyelete alá kívánta vonni, mert azt tartotta, hogy itt „bármilyen hiba politikai következményekkel járna".

39 38 Uo. 88 Uo. 2/19—17