Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Perneki Mihály: Az eszmei községek kialakulásának történetéhez / 417–428. o.

420 Perneki Mihály Ámde hiába mondták ki a községi törvények az önálló puszták megszűnését, mert egyes uradalmak befolyásos tulajdonosainak sikerült a törvény kijátszásával uradalmukat a községi hatóságok és a községi pótadók alól továbbra is kivonni azáltal, hogy noha a községi élet semmiféle feltételével nem rendelkeztek, az önálló puszták politikai községekké alakultak át. Ennek az volt az előnye rájuk nézve, hogy ügyeikbe nem szólhattak bele a falusi tanácsok, nem kellett részt venniök a községek terheiben, és az uradalmukból alkotott község adminisztrációját minimális költséggél, s így minimális pótadóval bonyolították le, mert alkalmazottaiknak igényei nem voltak, s ha lettek volna is, az uradalomtól függő községi képviselőtestületben csak azt szavazták meg, amit a földbirtokos jónak látott. Az 1886:22. törvénycikk 152. §-a kimondta: „a községi szervezetnek az a települési feltétele, hogy legalább 50 állandóan megtelepült családból (300 lélek) kell állnia." A mechanikusan meghatározott minimális népességszám alatt álló településeknek tehát önállóságukat elveszítvén, más község szervezetébe kell beleolvadniuk. A településnek ugyanis, hogy községgé legyen feltétele is a községi szervezet, — a községi szervezet feltételeit viszont a politkai viszonyok határozzák meg. Az 1871. évi községi törvény 134—136. §-ai lehetővé tették a pusztáknak községekké alakulását a belügyminiszter külön engedélye alapján, de csak abban az esetben, „ha az átalakulást a pusztai birtokosok azon része kívánja, mely együtt a puszta egyenes államadójának felénél nagyobb részét fizeti,, és ha az ilyen helységek „ezen átalakulás folytán elégséges szellemi és anyagi erővel rendelkeznek" — azaz az olyan helység „ahol kizárólag csak a birtokos alkalmazottai laknak, az önálló községgé alakulás lényeges feltételeinek, a szellemi erőknek híján van".

19 Ezt minden kétséget kizáró határozottsággal az újabb községi törvény is kimondta, a feltételek közé bevéve, hogy

20 „az átalakítandó területen legalább 50 állandóan megtelepedett család lakik... találtatik oly lakos, ki saját tulajdonul házat, vagy földet bír, az ezek után fizetett állami adó alapján nyeri választói jogosultságát, s e szerint a pusztáról saját akaratán kívül el nem távolíttathatik". Az idézett törvényt azonban nem ruházták fel visszaható erővel, s így még mindig hiányzott a minden kétséget kizáró törvényes rendelkezés az időközben az önálló pusztákból létesült, a községi autonómia kellékeinek teljes híjával levő, látszatéletet élő, s éppen ezért eszmei községeknek nevezett alakulatok megszüntetésére. A törvényeink által ilyképpen nyitva hagyott réseket használták fel az érdekeltek az eszmei vagy uradalmi községek létesítésére, vagyis az önálló pusztáknak más leplezett formában való további fenntartására. Valószínű, hogy némelyik önálló puszta már az 1871. évi törvény előtt községi szervezetet vett fel. Eszmei községek az ország több vármegyéjében is alakultak. Rendelkezünk ugyan az országban alakult eszmei községek adataival, jelen tanulmányunkban azonban csak a legjellemzőbbek felsorolását tartjuk szükségesnek. Ilyenek alakultak: Bács-Bodrog vármegyében Bácsborsód község a Latinovics család birtokán; Csongrád vármegyében Derekegyháza és Nagymágocs ä Károlyi-grófok birtokán, Sövényháza a Pallavicini hitbizomány területén, Magyartés és Fábiánsebestyén önálló pusztaként alakultak községgé; Tolna vármegyében egymást érték az eszmei községek: Szemcséd község, Dó'rypatlan a Dőryek birtokán, Újdombóvár az Esterházy hitbizottmányon, Majsamiklósvár, amely már 18 önálló pusztából alakult; Pest vár19 Benisch i. m. 19.1. 20 1886:22. te. 152. §-a.