Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Németh Kálmánné: Szabolcs vármegye levéltára, 1850–1949 / 375–389. o.

380 Németh Kálmánné stb. csak a „2. sz. szoba" (1897. évi javaslat),' az ún. „nagylevéltár" anyagát részletezik, egy szó sincs a 3. sz. helyiségről, a „pince-levéltárról". (Találunk ugyan a „nagylevéltári" anyagban is némi csekély töredéket az 1850—60 közötti időből, de ezek megegyeznek a levéltárban jelenleg is megtalálható abszolutizmuskori töredékkel.

17 Feltevésünk szerint ezt az iratanyagot 1892—95 között az akkori főlevéltárnok Újlaky György semmisítette meg. Hogy hozzájárulással vagy anélkül tette, az — iratok hiányában — sajnos nem rekonstruálható. Ugyanígy nem tudunk semmi biztosat az 1900—1901. évi selejtezési terv által említett abszolutizmuskori iratrész sorsáról. A selejtezés ügyvitelét közlő részletes belügyminiszteri utasítás kapcsán a közgyűlés — hozzá nem értésre hivatkozva — az Országos Levéltárból egy szakértő küldését kérte. Miután a belügyminisztérium ezt — nélkülözhetetlenségre hivatkozással •— visszautasította, a közgyűlés a selejtezés kérdését a teendők közül törölte. A határozatban (548/1901. Bgy.) — a fentieken kívül — a következő indok olvasható: „olyan iratokról van szó, melyekre a vármegyének egyáltalában, ^ kir. bíróságoknak pedig ritka esetekben van szüksége".

18 A selejtezés tehát ebben az időben — legalábbis határozatilag — nem történt meg. Volt még egy nagyarányú selejtezés, mely 1938-ban indult és 1942-ben kelt jegyzőkönyvvel zárult Dr. Vácz Elemér főlevéltáros idejében, ennek iratai azonban teljes egészében elvesztek.

19 Nem valószínű, hogy ekkor selejtezték volna ki a megmaradt Bach-korszaki iratokat, mivel ebben a korban a levéltár ellenőrzése erősebb volt annál, semhogy ilyen, régi iratokra vonatkozó tömeges megsemmisítést jóváhagytak volna. A kérdéses iratcsoport vagy rögtön a selejtezési terv „berekesztése" (1895) után (valószínűleg hozzájárulás nélkül) semmisíttetett meg, vagy az első világháború zavaros éveiben pusztult el. Láthatjuk tehát, hogy a levéltár selejtezéseiben a legnagyobb mértékű tervszerűtlenség és nemtörődömség uralkodott, melynek eredményeként majdnem az egész Bach-korszaki iratanyag elveszett. 2. A megyei hatóságok részéről megnyilvánuló nemtörődömség és fukarkodás a személyzeti kérdésben és a krónikus helyhiányban látszik legszembetűnőbben. Ezen nem segített az új megyeháza felépítése sem. Valószínűleg már eleve nem adtak elég helyet az új székházban a levéltár részére, mivel a költözés után már 1—2 évre megindult a „küzdelem" tágasabb helyiségekért, jobb munkakörülményekért a levéltári alkalmazottak és felettes szerveik között. A vármegyei hivatal 1849 és 1949 között kétszer költözött új székházba (1872-ben Nagykálló helyett Nyíregyháza lett a megyeszékhely, ekkor ideiglenesen a mai városházába, 1892-ben pedig a Nyíregyházán felépült új vármegyeházába), de — mint már mondottuk — a problémát ez nem oldotta meg. A rossz állapotú, a célnak nemigen megfelelő, szűk, kevés számú helyiség nem önmagában létező probléma volt; ezzel együtt járt az iratanyag helytelen kezelése, tárolása és ezáltal az idő előtti nagymértékű rongálódás veszélye. 1874ben például a főlevéltárnok a következőket írta az alispánnak: az iratokat „ideiglenesen egy piszkos szobába kelletett nyalábokba kötve elhelyeznem, s azokból a gyakori keresést ily állapotban eszközölnöm majdnem lehetetlen; — de a megye méltóságával sem tartom megegyezőnek, hogy az iratok ily tisztátalan helyen, hol sokan idegenek is megfordulnak, — legyenek, s a puszta földön álljanak holott az elrothadás. 17 Levéltári iratok IV. B. 424. 5—6—7. kötet. 18 Levéltári iratok IV. B. 424. 4. doboz 1900. 19 Alispáni mutatók 1938 (20 998/1938); 1942 (17 167/1942.)