Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Balogh István: Szabolcs vármegye levéltára, 1748–1849 / 31–46. o.

34 Balogh István Ezekből a határozatokból csak annyi valósult meg, hogy a jegyzőkönyveket az akkor leghíresebb debreceni könyvkötővel, Margittai Sámuellel a helyszínen, szigorú felügyelet mellett 1751-ben beköttették, de az iratok rendezetlensége továbbra is megmaradt. 1757-ben 600 forintot ígértek meg az első és másodjegyzőnek, ha a rendezést befejezik.

15 A tényleges rendezés megkezdésére csak 10 év múlva került sor, amikor Schemberger Ferenc, volt leleszi konventi regestratorral egyezséget kötöttek arra, hogy egy összegben megállapított tiszteletdíjért az egyezség évéig, 1767-ig keletkezett aktákat és jegyzőkönyveket lajstromozni fogja. Schemberger nevét eddig minden, a levéltárral foglalkozó cikk és tanulmány szerzője megemlítette, de az általa végzett munkával néhány általános megjegyzésen túl senki sem foglalkozott, holott működésének — nemcsak Szabolcs, de Ung és Szatmár vármegye levéltárait is rendezte — máig maradandó nyomai vannak. Lényegében a felsorolt vármegyék addig összevissza kevert, rendetlen irattömegét ő szedte olyan áttekinthető, világos, gyakorlati igényeket mindenben kielégítő, máig jól használható rendszerbe, hogy ezen 1849-ig egyik helyen sem változtattak, mert ésszerűbbet alkotni nem tudtak. Rontani tudtak csak rajta. Schemberger kiváló latinista volt, nem csak a kancelláriai stílusban jártas, hanem igazi barokk stiliszta, és a középkori írást éppen olyan biztonsággal olvasta, mint a XVI—

XVII. századi jegyzők hanyag, következetlen, rövidítésekkel terhes írását is. Ha még nem is ismerhette, de a rendezésben egyaránt megállapítható a proveniencia és pertinencia elvének alkalmazása. (1—4. kép) Munkája eredményét ma is jobban ismerjük, mint élete folyását. Nem tudjuk, hol és mikor született, bizonytalan a halála helye és éve is. Annyi bizonyos, hogy 1792-ben már nem élt, — erre is csak egy bejegyzés utal. Ami kétségtelen, az, hogy 1765-ben Leleszen tett esküt mint konventi regestrator, — később maga hivatkozott itteni szolgálatára. Leleszi működésének két — saját keze írásával írott — vaskos elenchus őrzi nyomát. A konventi iratok regestrálását teljesen azon módszerrel végezte, ahogy később Szabolcs vármegye iratait rendezte. Az eskütétel tényén, és a jelzett két köteten kívül semmi más adat nincs a leleszi működésére. Az általa készített két elenchus címlapja is hiányzik, ami azért feltűnő, mert a többieknél a címlap a rendező, vagy a leíró neve, és a leírás éve feltüntetésével kivétel nélkül megvan. Nem tudni, — nincs adat rá —, hogy mikor és milyen körülmények között vált meg Lelesztől.

16 18 1751-ben Csákányi Tamás főjegyzőnek a rendezés tartamára 2 mázsa húst, két hordó bort, és befejezése után 800 Ft-ot ígértek. Uo. Prot. pol. 21. fol. 186. 1751.; — A könyvkötő betűjele ma is olvasható az általa bekötött könyvek tábláin, a kötések inkább tartósak és szerényen díszítettek. Ennek ellenére az ekorabeli debreceni könyvkötőművességnek nem jelentéktelen iparművészeti alkotásai. — Az aktákon egyébként nyoma sincs, hogy az előírt módon való rendezéséhez hozzáfogtak volna. Uo. Prot. pol. 21. fol. 186., 196. 1751.; Prot. pol. 22. fol. 56. 1757. 16 A Schemberger Ferenc által készített és a leleszi konventi levéltárban őrzött két kötet mostani címe: 1. Elenchus actorum anni 1223—1430. és 7. Elenchus actorum anni 1735—1766. E két kötet tartalmazza a konvent jelzett évkörökben kelt okleveleinek és jegyzőkönyvi bejegyzéseinek regesztáit. A kötetek 34 cm magasságúak, XVIII. századi eredeti bőrkötésben. A regeszták az oklevélben szereplő nevek — ritkábban helyek — a lap balszélén való kiemelésével kezdődnek, és a név után kezdődik a részletes szöveg, majd a protocollum folyószáma, vagy az oklevél fasciculus és numerus jelzete. A lap jobboldalán külön rovatban van kivetve az évszám. A konvent korábban készült, — de a későbbi 1431—1551 évek közötti okleveleit tartalmazó 2. és 3. elenchus külső formájában hasonlít a Schemberger kezeírásával írott kötetekhez, de a regeszták lényegesen szűkszavúbbak. Az 1777-ben írott 4. számú és az 1775-ben befejezett 5. számú elenchus (az 1551—1699 évekről) tartalmilag és formailag is ugyanolyanok, mint a Schemberger-félék. A leleszi konvent